Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Vág és Garam köze 207 Danter Izabella kutatásaiból tudunk arról, hogy a 20. század első évtizedeiben Nagyfödémes és Pozsonyszentgyörgy viszonylatában élt ez a gyakorlat. A Pozsonyszentgyörgyre került magyar gyerekek a szlovák gimnáziumot látogatták, s közben a városban németül is megtanultak. A Galánta melletti Taksony evangélikus magyar lakossága a récsei német evangélikusokkal tartott ilyen kapcsolatot, a magyar római katolikus vallásúak pedig a szintén récsei szlovák katolikusokkal. Ezekből később aztán rokoni kapcsolatok is kialakultak (Danter 1994a, 301. Ugyanitt további adatokkal!). A Szenchez közeli Boldogfán lakó Szabó Lajos (sz. 1918) 1991-ben elmondta, hogy Szencen az ő fiatal korában is nagy, országos vásárokat tartottak, ahol „bábeli nyelvzavar uralkodott”. Németül, szlovákul, csehül, magyarul beszéltek, s aki ott valamit el akart érni, annak illett ezeknek a nyelveknek mindegyikét beszélni. Mivel - ahogy azt Fényes Elek fentebb már idézet soraiból láthattuk - a környék népe erősen berendezkedett e vásárok nyújtotta árucsere-lehetőségekre, igyekezett a szükséges nyelvtudást is elérni. A környéken ezért jószerével háromnyelvüség uralkodott, amely nem kis mértékben éppen a virágzó cseregyerekrendszemek volt köszönhető. Adatközlőm szüleinek az életében, de még az ő gyermekkorában is működött ez a rendszer. Német szóra elsősorban a Pozsony melletti Dunahidasra küldték a boldogfai szülők gyermekeiket. Az ő gyerekkorában 5-6 esztendőn keresztül nyaranta egy baráti német család leánya érkezett hozzájuk Modorból vendégként. A szünidő alatt (egy-másfél hónapon keresztül) a magyar nyelvet igyekezett elsajátítani. Szlovák szóra a boldogfaiak Cíferbe, Csatajba jártak (ez utóbbi helyen a húszas évek második felében az adatközlő bátyja volt cseregyerekként). A cseregyereket a vendéglátók munkába is befogták: a fiúk a gazdaságban, a lányok pedig a konyhában segédkeztek, libát őriztek. Közben természetesen együtt játszottak a falu fiatalságával. Arról nem tud, hogy a nemzetiségi különbözőségek miatt bármilyen konfliktus is kialakult volna a gyerekek között. Sok esetben inkább az történt, hogy az egykori cseregyerekek felnőtt korukban is tartották a kapcsolatot, barátságot. Nemegyszer rokoni szálak is szövődtek e családok között éppen a cseregyerekrendszemek köszönhetően. Nyilván a kevésbé tehetős, ám ambiciózus réteg körében alakult ki az a gyakorlat, amikor szolgának szegődtek el 15-16 éves fiatalok, hogy az idegen nyelvi közegben elsajátítsák az adott nyelvet is. Ruprecht Steinacker pozsonyi származású egyháztörténész 1996-ban arról tájékoztatott, hogy jómódú pozsonyi evangélikus német családok szívesen fogadtak föl felsőszeli evangélikus magyarokat szolgálónak. Ez a helyzet azonban nem a magyarok német nyelvtudását javította, hiszen a háziak magyarul beszéltek velük, mivel - ahogy Steinacker fogalmazott - „a régi pozsonyi polgár (Pressburger) három nyelvet beszélt, igaz, egyiket sem tökéletesen”.
