Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
208 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása 4. VÁG ÉS GARAM KÖZE 4.1. A tájegység megnevezése, körülhatárolása, belső tagolása Mivel a Mátyusföldnek koránt sincs egységes népi kultúrája, valójában a Vág folyó sem képez kelet felé kulturális határt. A néprajzi kutatások legújabb eredményei alapján azt mondhatnánk, hogy a szlovákiai Kisalföldet kulturális szempontból inkább valahol a Nyitra és Zsitva között húzódó észak-déli sáv osztja ketté. A Vágtól keletre a Garam vonaláig, a Dunától északra egész a szlovák nyelvhatárig egy olyan területtel van tehát dolgunk, amelynek sem a földrajztudósok, sem az ott lakó nép külön nevet nem adott és kultúrája is átmeneti jellegű mind nyugat-keleti, mind észak-déli irányban. Egy korábbi áttekintésemben neveztem el ezt a térséget Vág és Garam közének (Liszka 1991a, 491^192), amit aztán a szlovákiai magyarok néprajzi összefoglalásában is használtam (Liszka 2002a, 232). Agócs Gergely ezt követően egy munkájában elveti ezt a formát, s ahogy megfogalmazza: „a nyelvtani helyesség, illetve a használatban lévő analógiák (pl. Duna-Tisza köze) szempontjából a Vág-Garam köze alakot tartjuk elfogadhatóbbnak” (Agócs-Gombai 2004, 9). Mivel, inkább nyelvtörő, mint nyelvhelyes javaslata tartalmilag nem különbözik az általam használt megjelöléstől, nem látom indokoltnak a térség megjelölésének megváltoztatását. Ily módon jelen munkámban is megmaradok a Vág és Garam köze formánál. 4.2. Természeti környezet A vizsgált térség déli része természet-földrajzilag a Duna menti árterekre jellemző vizenyős terület volt még a 20. század elején is. Egy hírlapi tudósításból tudjuk, hogy 1938 tavaszán „valóságos tavak keletkeztek” a Garam menti települések szántóföldjein (Érsekújvár és Vidéke 1938.3.20., 14). Ezek a talaj adottságok kedveztek az ártéri szénagazdálkodásnak, továbbá a halászatnak. Erről többek között Gál Sándornak a Búcs községet bemutató, Mesét mondok, valóságot című írói falurajzából is értesülhetünk. A Víz-állásban még a második világháború idején is »főgyütt« a Duna. Csak amióta a lépcsőzetes csatornarendszert kiépítették, nem lehet dunai halat fogni a Víz-állásban, sem a Folyóban. Pedig — apám szerint - a Víz-állásban tavasszal, ívás idején annyi volt a hal, hogy kosárszámra lehetett fogni. Az asszonyok meg »vászonpéntővel« halásztak. A hosszú vászonpéntö a vízben megkeményedett, s ha leguggoltak, csak ki kellett alóla szedni a bent rekedt halakat. Ma ezen a területen se víz, se hal nincs már. A Duna egykori holtágát, árterületét az idők folyamán lecsapolták, a talajt rekultiválták, s ott, ahol nagyanyáink még péntővel lepték le a pontyokat, csukákat, csíkokat, ma negyven-ötven mázsa búza terem hektáronként. A táj tükrei - a vizek - egyre szükebb medrek és gátak közül mutatják a kinti világ arcának változásait. Eltűnt az évek során a Csillagvári-tó, eltűnt a Födásási-tó, s a Kövecsesi-tónak is csak a hűlt helyét találja az ember. A Kenderáztató tó pedig csupán halvány emléke egykori önmagának: sekély, büdös pocsolya. A szövetkezet istállóiból belefolyik a trágyalé. Kendert évtizedek óta nem áztatnak benne. Nem is termesztenek már egy szálat sem a faluban. Sok minden eltűnt, sok minden megváltozott ezen az alig több mint kétezer hektáros területen. De a változások sotyélesége és nagysága sem tudta teljesen megváltoztatni a táj egykori képét: azt a kettősséget, amelyet az ős Duna s annak partja formált ki. A domborzati viszonyok ma is pontosan mutatják ezt az egykori képet. Valaha a Duna itt sok ágra szakadva szigetek, mocsarak öt-hat kilométer széles lápvilágát alkotta. Mocsnál kanyarodott, öblösödött ki, s a Zselléragacsos, Öreg-hegy, Új-hegy, Peresek vonaláig ért, s valahol Muzsla és Csenke alatt tért vissza a mai medréhez... (Gál 1980,24-25) Az ártéri, vízjárta terület jellegzetes példája Martos. Itt a házakat rendesen dombokra építették, ami alapvetően meghatározta a falu településszerkezetét. Az árvízmentesítés előtt évente 3—6 esetben is elöntötte a falut a víz.
