Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
42 II. Kutatástörténet háború között 30 fölé emelkedett. Most az a kérdés, hogy ebből mennyi a magyarlakta területen működő intézmény. Szombathy Viktor 1938-ban hat ilyenről tud, a pozsonyi és a kassai múzeumokat - félig-meddig jogosan - kihagyva a felsorolásból (Szombathy 1938, 5-6). A számvetésből szintén kimaradt az 1922-ben megszűnt ipolysági Honti Múzeum, valamint a számunkra azért nem teljesen érdektelen nagymihályi múzeumalapítási kísérlet. Megemlít viszont három „községi múzeumot” (Tardoskedd, Csúz, Lekér). Az első világháború és következményei okozta megrázkódtatás után az egész szellemi életben tapasztalható fásultsághoz hasonlóan a muzeológia területén is teljes pangás, igen-igen lassú éledezés volt tapasztalható. Említettem már, hogy Alapy Gyula ugyan az elsők között, már 1922-ben a múzeumi munka fokozottabb kibontakozására buzdít, ám - ahogy azt majd a későbbiekben látni fogjuk - ő maga egyáltalán nem igyekezett jó példával elöl járni! írásában meggyőzően érvel a múzeumoknak a szellemi élet egészében betöltendő fontos szerepéről. Sürgeti, hogy azokban a városokban (Érsekújvárt, Ipolyságot, Aranyosmarótot, Lévát, Losoncot, a kárpátaljai Beregszászt említi, Dunaszerdahelyet, Somorját, Galántát, Füleket, Nagykapost és Királyhelmecet kihagyva a hiánylistáról), ahol nincs még múzeum, minél hamarább alapítsák meg. A gyűjtendő muzeális anyag számbavételénél a maga romantikus stílusában viszonylag bő teret szentel a népi kultúra emlékeinek: „...a magyar falu bőven ontja a muzeális kincseket, a régi magyar népviselet, háztartás, egyházi vonatkozások és a népfoglalkozások köréből, a fúrás-faragás hellyel-közzel jellegzetes népművészeti tárgyakat termel ki” (Alapy 1922, 99). A felhívás az új körülmények között elsőként mutat rá a magyar népi kultúra vizsgálatának fontosságára. Szlovákia múzeumügye a két világháború között meglehetősen rendezetlen volt. A múzeumokat elvileg a Csehszlovák Múzeumok Szövetsége (Sväz československých múzeí) pártfogolta, ám 1925-ben a cseh intézményeken kívül mindössze 12 szlovákiai múzeum volt e szervezet tagja. Hogy a magyar jellegű intézmények milyen arányban képviseltették magukat, arra vonatkozólag konkrét adataink nincsenek. A továbbiakban tekintsük át (nagyjából kronológiai rendben) vidéki múzeumaink két világháború közötti helyzetét. A szemlét az ipolysági székhelyű Honti Múzeummal kezdem, már csak azért is, mivel még a háború előtt, 1902-ben alakult, s az új államkeretek között rövidesen meg is szűnt. A háborút követő néhány zavaros esztendő általában nem kedvezett a gyüjteménygyarapodásnak, s inkább a „kivárás” időszakának nevezhető. Ez volt jellemző az ipolysági viszonyokra is. „A múzeum tevékenységét 1922-ben megmagyarázhatatlan okokból hirtelen beszüntették. A gyűjteményt Selmecbányára helyezték át. A város idősebb polgárai még emlékeznek arra, hogy a tárgyakat vagonokban szállították a megye északi felébe. Az anyag nagy része talán azóta is valahol a Selmecbányái múzeumban porosodik, ha még el nem kallódott” - olvashatjuk Csáky Károlynak a Honti Múzeumot ismertető rövid összefoglalásában (Csáky 1985,175). A gyűjtemény további sorsát gyakorlatilag azóta homály fedi. Annyit lehet tudni, hogy az egykori Hontmegyei Múzeum Egyesület határozata alapján egy részét (iparművészeti tárgyak, festmények, régészeti leletek) 1925. július 3-7-én a Selmecbányái Városi Múzeumba szállították (a Hontmegyei Múzeum Egyesület történetének újabb összefoglalás-variánsait lásd: Csáky 2000a, 254-276; Csáky 2007, 75-104, 137-164; továbbá: Danis 2002). Nem sokkal jobb a helyzet ebben az időszakban az elég szép hagyományokkal rendelkező, lényegében 1882-ben alakult rimaszombati Gömöri Múzeumban sem. A Gömörmegyei Múzeum Egyesület, amely gyakorlatilag a Gömöri Múzeumot is fenntartotta, 1918-ban megszűnt. A múzeum azonban tovább működött, nagyrészt állami támogatásból. Amikor a belügyminisztérium 1925-ben jóváhagyta a múzeumegyesület átdolgozott működési sza
