Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
400 IV. A népi kultúra táj i-történeti tagolódása Kik hozzád tartoznak, Uram, tartsd meg őket! Szívemből kívánom! (Közli: Sz. Tóth 2006, 398) A húsvéti szokások fontos eleme a Bodrogközben is a húsvéthétfői locsolás. A 20. század első felében gyerekek, legények és felnőtt férfiak egyaránt jártak locsolni, később ez a szokás egyre inkább visszaszorult a fiatalabb generációra (nős férfiak már csak a legszűkebb rokonságot látogatják végig). A sihederek csoportokba verődve járták végig a lányos házakat, ahol locsolóversike elmondása után kútvízzel, később kölnivízzel megöntözték a család nő tagjait. A locsolásért általában hímes tojást kaptak, s megkínálták őket süteménnyel. Az utóbbi években a locsolásért cserébe kapott készpénz egyre jelentősebb szerepet játszik. A térség locsolóverseiből Viga Gyula adott közre egy bő csokorra valót. Közleményében megállapítja, hogy a reformátusok körében a locsolóverseknek több alaptípusa, s ezeknek jóval több variánsa ismeretes, mint a görög és a római katolikus lakosság körében. Ezt a sárospataki kollégium, esetleg az onnan kikerülő mendikás diákok hatásának tulajdonítja (Viga 1993b, 109. Vö. Sz. Tóth 2006, 402-412). Sötét mély gyászba borult az egész természet, midőn Krisztus urunk a keresztfán vérzett. Jámbor tanítványok zokogva siratják, mint a hű gyermek a jó édesanyját. Harmadnap múlva megnyílt a sír szája, kilépett belőle az életnek királya, ezzel mutatta meg, hogy lesz feltámadás, és a síron túl nem lesz tovább nyugtalanság. Szívemből kívánom! (Imreg, r. kát.: Viga 1993b, 112) Nagy örömhírt mondok, az Úr Jézus feltámadt, távozzék e háztól minden bú és bánat! Azért jöttem én, kisfiú létemre, hogy harmatot öntsek a kis növendékre. Mert ha meg nem öntöm a kis növendéket, nem virágzik nékem a jövőben szépet. Áldja meg az Isten ékes virágokat, viruljon orcája mindenkor harmattal! (Kiskövesd, ref.: Viga 1993b, 118) Ahol részes aratók (általában szlovákok vagy ruszinok) dolgoztak, gyakran készítettek az aratás sikeres befejeztével aratókoszorút, amit a gazdának adtak át. Nagytárkányban kalászokból, szalmából fonták. Kerek alapja volt, s az egész koronaszerűen volt kialakítva. A talpáról négy, kalászokból összefont csüngő lógott. A gazda megvendégelte az aratóit, a koszorút pedig a vinkelybe (az L alakú ház tornácának derékszögébe) akasztották (Sz. Tóth 2006, 416). A téli ünnepkör egyik legfontosabb napja itt is Luca napja (december 13.). A lucaszék készítéséhez kapcsolódó narratívákról már korábban volt szó. A magyar nyelvterület egészéhez viszonyítva viszont a térségben e naphoz csak kevéssé kötődnek a baromfira irányuló praktikák. Viga Gyula kutatásaiból az derül ki, hogy mindössze a mai magyar-szlovák államhatár közelében levő néhány településen volt ismeretes a tyúkok Luca estéjén történő, mágikus célzatú megpiszkálása. Borsiban szénvonóval (szívanó) sorpálták meg a tyúkokat, hogy azok jobban üljenek majd a fészken. A baromfira irányuló praktikák a Bodrogköz református és katolikus népe körében inkább a szenteste tájékára koncentrálódtak. Az 1920-as évekig általánosnak tekinthető, hogy a baromfit (aprólékot) karácsony vigíliáján hordóabroncsból etették (ez a szokás — amint már láthattuk - más vidéken általában Luca estéjéhez kapcsolódik). Nagygéresen az abroncsba szórták azt a morzsát is, amit a karácsonyi asztalról összegyűjtöttek (Viga 1996, 270). A térségben élő valamennyi vallási felekezethez tartozók jártak karácsony előestéjén (villáján) köszönteni. Ezt általában kántálásnak mondták, de voltak falvak, ahol - talán ruszin hatásra - koledálás a neve. A betlehemezés szokása az 1950-60-as években maradt el, majd az utóbbi években néhány településen (Kisdobra, Nagykövesd) megfigyelhető az újraélesztése. Sz. Tóth Judit
