Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)

IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása

Felső-Bodrogköz

391

Ladik a Tisza egyik holtágán. Nagytárkány (Bogoly János felv. 2004. A komáromi Etnológiai Központ archívumából)

rajta”, kétfülű, fedővel ellátott porcelánedényt helyeztek bele, s a négy sarkán levő zsinórokkal összefogva szállították azt. Nagyjából a 20-as évek közepéig használták, ekkortól aztán már a gyári készítésű, zománcos diner váltotta fel. A térségben az ikerfazekat nem ismerik.

A füvet a réten rendesen a férfiak kaszálták le, viszont a nők forgatták. Ezt a lekaszált rendet Kisgéresen hurkának nevezték. Miután a széna megszáradt, kis kupacokba, csomókba, rudasokba rakták. A nők aztán ezeket két hosszú, kb. 5 méteres petrencerúd segítségével egy kazalba hordták. Az akácfából készült, létraszerű trágyahordó saroglya (soroglya) lényegében ezeknek a petrencerudaknak továbbfejlesztett változata, és itt is használatban volt a parasztgazdaságokban. A szőlőhegyen is használták a trágya széthordására. Ekkor általában fűzfavesszővel vagy szőlővenyigével átfonták a fokokat. Az sem volt ritka, amikor két akácrúdra eleve sűrűn egymás mellé deszkákat szegeztek, ami által a hordágyszerű szállítóalkalmatosságot kialakították. A meredekebb fekvésű szőlőskertekben még ma is használják, bár ahol a felszíni viszonyok megengedik, inkább már talicskát (fúrik) alkalmaznak (további részletekkel lásd: Viga 1996, 151-157).

8.3.2. Szellemi kultúra

8.3.2.1. Szöveges folklór

A vidék prózai népköltészetét a legutóbbi időkig, kevés kivételtől eltekintve (Nagy G. 2000, 286- 302; Magyar 2009; Viga 1996, 166-183) inkább feldolgozásokból ismerjük (pl. Kulcsár 1985). A