Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
392 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása dallamokhoz kötött epikus és lírai népköltészetről, ha lehet, még ennél is hézagosabbak az ismereteink (vö. Ág 1999a; Nagy G. 2000, 265-283). *** A felső-bodrogközi meseanyagról a publikált125 gyűjtések alapján a legutóbbi időkig csak rendkívül bizonytalan kép volt rajzolható. Néhány tündér- és novellamese, illetve tréfás mese az, amiről számot adhattunk (vö. Nagy G. 2000, 286-302; Szanyi 1977b). Magyar Zoltán közelmúltban megjelent publikációja viszont némileg árnyalta a képet. Nem kifejezetten mesegyűjteményről van szó ugyan, ám az általa közreadott néhány novellamese és trufa, valamint a viszonylag nagy mennyiségű legendamese már többet árul el a térség prózai népköltészetéről. Noha nem zárhatjuk ki a kutatások esetlegességének a tényezőjét sem, úgy tűnik, hogy ebben dominálnak a történeti és hiedelemmondák, valamint a vallásos tárgyú népi elbeszélések, jelesen a legendamesék. Némi képzavarral azt is mondhatnám, hogy a felső-bodrogközi emberek mesei világa inkább realisztikusabbnak tűnik, mint mondjuk a Palócföldé. Most lássuk a Zoborvidék szöveges folklórjáról szóló alfejezetben már közreadott egyik történet Magyar Zoltán által közreadott bodrogközi variánsát! Szent Péter és a lópatkó (AaTh 774) Mikor az Úrjézus a fődön járt Péterrel, akkor látott egy fél patkót. Lópatkót. Azt mondta Péternek, hogy:- Vedd fel azt a patkót, Péter!- O, minek? - azt mondja. - Minek az, azért nem érdemes lehajolni. Na, Péter előrébb ment, az Úrjézus felvette a patkót, fél patkót. Mentek tovább, a piacon eladta az Úrjézus a patkót egy marék cseresnyéér. Oszt akkor ment elöl; mikor ment elöl, akkor mindig ledobott egy cseresnyét. Péter lehajolt, megette a cseresnyét. És míg vót cseresnye, mindig dobálta. Mikor mán elfogyott a cseresnye, aszongya:- No, Péter, hányszor hajoltál le a cseresnyéér?- Hát mikor tanáltam, hát sokszor.- Nem kellett volna, csak egyszer a patkóér, akkor aval meglett vóna az összes cseresnyéd! Hát vannak ilyen legendák. (Bodrogszentmária: Magyar 2009, 161) Ahogy az a fentiekből már érzékelhető volt, a térségben a közelmúltig viszonylag jól és könynyedén voltak gyűjthetőek a különféle történeti hősökről, eseményekről szóló mondák. Ezek egy része nyilván irodalmi forrásból vagy az iskolai oktatáson keresztül került ugyan a néphagyományba, ám mégiscsak jellemzi a Bodrogköz magyar népe szájhagyományát. Sokszor a különféle történeti alakok, események, idők sajátos keverésével találkozunk, miközben mégiscsak kerek egész történet bontakozik ki. Szóval mikor nagy csatába vótak, mikor Lehel megfújta a kürtöt: »Rajta, magyarok, csatára!« Akkor nagy viadalba keveredtek. Legyőzték a törököt. Lehel olyan erős vót, hogy a csatamezőn két törököt a hóna alá fogott, hármat a fogával: úgy járta el velek a kállai kettőt. Akkor fogták meg, mikor a németekkel vót a harc. Elfogták Lehelt és a bíróság elibe állították. Felakasztásra Ítélték. Azt mondta az osztrák főbíró:- No, mi az utolsó kívánságod?- Aggyátok ide a kürtömet, hogy fújjam el benne a hallgató nótámat. Odaatták neki a kürtöt, elfújta a hallgató nótáját. Aszonta az ítélő bírónak:- Tudd meg, halálra Ítéltél, és te mégy elől, én megyek utánad a halálba! Úgy fejen vágta az ítélő bírót a saját kürtyével, hogy a feje szítloccsant. Akkor csorbult ki a kürtye. Tehát ez a jele a kürtyének. Mikor odavágott neki, rögtön szítment a feje. Milyen erős vót! (Bodrogszentes: Ferenczi 1981, 273) 125. Kéziratos gyűjtések meglétével is számolni kell természetesen. Hogy mást ne mondjak, legyen elég itt Lázár Péter 1913-as nagytárkányi, több mint háromszáz oldalas népköltési gyűjteményére utalni, amely a budapesti Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárában található (EA-440). Hasonló gyűjtések akár máshol is lappanghatnak.
