Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Ung-vidék 351 Csaroda stb. melyek majdnem minden esés nélkül csavarognak ide-oda, és kisebb-nagyobb mocsárokat képeznek. Mikor a fő folyók megáradnak, s fokaik, morotváik és holtágaik mind megtelnek, akkor az egész nagy síkot tenger borítja el. A Latorcza, Ung, Laborcz és mellékvizeik tömérdek hordalékot szállítanak felső völgyeikből a lapályra, melyen a szilaj hegyi vizek legott meglassúdnak... (Hunfal vy 1891,28) A vidéket átszelő rengeteg folyóvízben, holtágban, apró tavacskákban még a 20. század közepén is hemzsegett a sok hal. Tanulságos, hogy D. Varga Lászlónak az 1980-as évek elején mennyi halfajtát sikerült még a térségben számba vennie. Most csak ízelítőül álljanak itt a Csicserben ismeretes halnevek: veresszárnyú keszeg, fehérszárnyú keszeg, dévérkeszeg, bagolyszemű keszeg, jegescsobok, vízicsobok, lapos tőkéscsuka, mátyáscsuka, királyponty, tükörponty, angolna, menyhal, repülőamur, singér, tat (vargahal), kaszahal, kardhal (D. Varga 1984a, 68). 7.3. Népi kultúra A térség jellegzetes természetföldrajzi viszonyaiból adódóan az ott lakók életében fontos szerepet kapott az ártéri gazdálkodás (gyűjtögetés, halászat), ám alapvetően mégis az állattenyésztés és a szántóföldi földművelés jelentette a fő megélhetési forrást. Kulturálisan az Alföldhöz kapcsolódik, miközben élénk kontaktusok mutathatóak ki a szomszédos szlovák, ruszin és a távolabbi lengyel területekkel is. Gazdasági-kereskedelmi kapcsolatai az egykori megyeszékhelyhez, Ungvárhoz, továbbá Munkácshoz, Csaphoz kötötték. Ez a viszonyrendszer az ismert történelmi események, az országhatárok 20. századi változásai következtében lényegében a második világháború végéig maradt fönn. Ezt követően húzták meg a Csehszlovákia és Szovjetunió közti határt, amely nemcsak az Ung-vidéket szelte ketté, hanem egyes települések határát, sőt magát a települést (pl. Nagy- és Kisszelmenc) is kettévágta (vö. Zelei 2000). Ezzel a vidéket elzárták több évszázados piaclehetőségeitől, gazdasági kapcsolataitól, miközben újakat sem teremtettek (Kassa vagy Nagykapos csak részben tudta helyettesíteni a korábbi piacközpont szerepét). Mindezt ráadásul a társadalmi berendezkedés megváltozása, a kollektivizmus bevezetése csak erősítette. Erre az időszakra a gazdasági stagnálás, a fejlődés elakadása volt a jellemző, és így maradt ez gyakorlatilag napjainkig. 7.3.1. Anyagi kultúra 7.3.1.1. Település és építkezés Noha viszonylag kevés értékelhető adat áll a rendelkezésünkre, a meglevők, illetve szerény tereptapasztalataim mégis lehetőséget nyújtanak a változások bizonyos fokú rögzítésére is (Deák 1910; Novák 1986; Novák 1989a). *** Településszerkezetileg e térség falvait is alapvetően a természetföldrajzi feltételek határozzák meg, ám fontos szerepet játszanak az egyes települések szerkezeti kialakításában a társadalmi viszonyok is. Noha történetileg a tágabb térségre az irtványtelepülések is jellemzőek voltak, a 19-20. század fordulójára már a szalagtelkes úti falvak (Csicser, Nagyszelmenc) és a halmazos települések (Szirénfalva) voltak jellemzőek az Ung-vidékre. Egy-egy portán általában egy család rendezkedett be, de az sem volt ritka, amikor egy nagycsalád lakta a telket, mégpedig úgy, hogy a telek hosszanti oldalán épült(ek) fel a lakóházak), amely(ek)nek szerves folytatásai az istállók voltak, míg ezzel szemben a másik oldalon a kocsiszín, disznóólak, kamrák kaptak helyet. A telek végét, keresztben általában csűr zárta le. A csűr nyitott részét szérűnek mondták, itt zajlott a cséplés. A csűr környékét, ahol a szalmakazlak sorakoztak, rakodónak hívták. Az utcza felől minden ház előtt kis kert virágzik. E kis kertben a gazd 'asszony lányának kedvencz virágai
