Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
352 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása díszlenek: a tulipán, liliom kardit sás, czifra sás, lapos menta vagy boldogasszony füve, levendula, fodor menta és a mályva kimeríthetetlen színeivel, azután a sárga rózsa s mindezek között elrejtve, de majdnem minden kertben található az istenfa és a nép kipróbált gyógyfüve és fűszerszáma: a bazsalikom. A legények legkedvesebb virága a rozmaring, kalapdisze a darutalú. Alig cseperedik suhanczczá a pulya, már is rozmaringért és darutalúért nyaggatja az édesanyját s nem hagy neki nyugtot, míg a milyenolyan darutalút nem vesz neki a vásáron s rozmaringot nem kerít neki valahonnan. A melyik asszonynak sok legényfia van, kiadós rozmaringbokorról gondoskodik, hogy fiainak ünneplő kalapja mellé a darutalúhoz mindig legyen rozmaringág. (Deák 1910, 189) A telkeket a néprajzi módszerekkel belátható időkben mindig kerítették. A kerítéseknek Deák Geyza a 20. század legelején is több változatát vehette számba: sövénykerítés (/észka, tics), palánk (paláng), álló verje, rács, sőt még drótkerítés is. A sövénykerítés vélhetően a legarchaikusabb és a legolcsóbb meg legtartósabb megoldás. A porta elé nemigen szokták tenni, hanem inkább a szomszéd felől vagy a kert végébe. Egymástól nagyjából egyméteres távolságra tölgy- vagy akácfa karókat vertek a földbe, közéjük nyers fűz- vagy nyárfagallyakat fontak. Az egészet száraz kökény- vagy csipkebokorral betöviskelték, s ezt jó vastagon szalmatövekkel fedték be, hogy a csapadék ne rongálja a kerítést. A fonott kerítés speciális fajtája a lészka, amely gyakorlatilag előre megfont (nagyjából két méter hosszú és másfél méter széles) elemekből állt. Lészkával kerítették el például a portának azt a részét, amelyet kertnek akartak befogni. Ezeket az előre gyártott elemeket ősszel, miután a kertre már nem volt szükség, felszedték, s tavaszig rakásba rakva megőrizték. Deák Geyza megjegyzi, hogy a lészkát a vasútnál is használták hófúvás ellen. A palánk vagy paláng nehéz tölgyfa deszkából készült kerítés, míg az álló verje amolyan másodrangú kerítés, az előbbinél vékonyabb, faragott nyakú tölgyfa deszkából készült. Az utca felől a portát a 20. század elején még általában nagy, kétszárnyas tölgyfa Szalagtelkes úti falu. Nagyszelmenc (Novák 1986, 236)
