Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
312 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása A gömöri fazekasok a 17. században már biztosan, de feltehetően már a 13. századtól kezdve szállították termékeiket a dél-alföldi területekre is, ahol azt elsősorban gabonára cserélték. A fazekasfalvakban általában olyan fuvarosok is éltek, akik a fazekastermékek kereskedelméből tartották fenn magukat. Deresken és Lévárton 5-10 ilyen fuvaros is élt (Szalay-Ujváry 1982, 98). A gömöri fazekasok által készített edénytípus széliében ismert neve a tót fazék volt, amit sok helyen rimaszombatinak is mondtak. E kifejezések széliében ismert voltára Kresz Mária közöl egy mezőkövesdi példát, miszerint ott a gömbölyű, hasas kisgyereknek kedveskedve szokták mondogatni: rimaszombati edényem (Kresz 1960, 308). Már Szeder Fábián említi többször is idézett művében, hogy ,,a’ Palóczok nem csak szorgalmatos földmívelők, értelmes marhatartók, hanem többnyire minnyájan mesterséges faragók is. A’ mellett, hogy házaikat magok építik, a’ szekereket, jármokat, hordókat, kádakat, konyha fa edényeket is megkészítik” (Szeder 1819, 44). A famegmunkálás gyakorlatilag a 20. század közepéig fontos kiegészítő foglalkozása volt a térség férfilakosságának. Még a század végén is lehetett bőségesen találni olyan idős parasztembereket, akik a fakanáltól kezdve, a különféle kisebb faedényekig, teknőkig, illetve fejfákig bármit el tudtak készíteni fából. A Csermosnya-völgyi Lucskán például még a kilencvenes években is láthatóak voltak a utcán a hatalmas méretű, fából kivájt itatóvályúk, valamint a fa törzséből kialakított köpűs kutak (a szakirodalom bodon- vagy köbölkút néven tartja számon ezt a kúttípust, és ez a névadója a Köbölkút helyneveknek is. Vö. Bátky 1926). A helybeli idős parasztemberek még ebben az időben is tudtak apró háztartási eszközöket (főző- és evőkanalakat, szakajtókat, szűrőket stb.) faragni (részletesebben lásd: Liszka 1994e, 66). Barkán több férfi is foglalkozott fafaragással. Csörgős gereblyéket, kasza- és kapanyeleket készítettek, (nyírfa)söprűt kötöttek. Általában nem ők vitték eladni termékeiket, hanem még Rozsnyóról is eljöttek érte. A gömöri pásztorok fafaragó technikája már speciálisabb ága e kézművességnek és messze földön híres volt. Az ostornyelek, a pásztorbotok, a balta- és fokosnyelek jellemző díszítő eljárása az ólmozás. Emellett a cifrázáshoz apró sárgarézszögeket is használnak a faragó pásztorok. A magyar nyelvterületen belül szintén elsősorban a palóc vidékre jellemzőek a domború díszítmények (Domanovszky 1981, I: 234-235; Tichy 1936). A palócos pásztorművészet jellegzetes darabjai a gazdagon díszített, prehistorikus alapformákat idéző, fából készült ivócsanakok. A fafaragásnál tartva meg kell emlékezni az ún. palóc bútorról is. Ennek jel-Madaras törülközővég az Ipoly mentéről (Fábián 1916, 67)
