Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)

IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása

Palócföld

313

legzetes darabja a szuszék vagy szökröny. Az ősi, bárdolásos technikával készült ládafajta a magyar nyelvterületen a Honitól Gömörig terjedő térségre, illetve a Baranyában, Somogybán és az Alföld déli szegélyén jellemző. Előbbi jellegzetessége, hogy készítői vékonyabb deszkák felhasználásával állították elő a bútort. A szuszékok geometrikus díszítményei sokszor prehistorikus időkig is visszavezethetőek. A kelengyés ládaként használatos szuszékot a festett láda a 18. század vége táján szorította ki a használatból, de reliktumszerűen (általában gabonatárolóként) gyakorlatilag a 20. század közepéig fennmaradt (Böszörményi 1984; Domanovszky 1981, I: 102-104).

A palóc bútorok karakterisztikus díszítési módja az áttört, figurális és növényi ornamentika (főleg padok, székek támláján fordul elő). Ezt a díszítési technikát szintén faragó pásztorok alakították ki a 19. század végén, és elsősorban Nógrádra jellemző.

Szólni kell a Palócföld textil- és bőralapú díszítőművészetéről is. Annál is inkább, mivel Fábián Gyula közleményeinek köszönhetően annak 19. század végi, 20. század eleji állapotáról, legalábbis Losonc környéke viszonylatában aránylag jó képpel rendelkezünk (Fábián 1910; Fábián 1911; Fábián 1916. Vő. Agócs A. 2008). A szőttesek jellemzésére legyen elég itt egy rövid részlet Fábián Gyula dolgozatából, amely a 20. század eleji állapotokat tükrözi:

Legszebbek és legkedvesebbek (...) a palócz szőtteseken a madáralakok. Két formája van: a »madár« és a »kakas«. Mivel csak a legügyesebb szövő asszonyok tudják csinálni, a madár kiszövése próbája a szövés tudományának. Magának a motívumnak is nagy a becsülete. Ha rajta van valami, az már tőle nyeri a nevét. »Madaras törülköző« - »kakasos lepedő«. A különösen szépen szőtt műremek az egész faluban ismeretes. Csak egy van olyan, a melyet megmutatni megmutatnak ugyan, de lenézni, leszőni már nem engedik.

(Fábián 1916, 67)

A 20. század legelejére a szűrszabó és szűcs mesterségek már csak nyomaikban voltak fellelhetőek a vizsgált területen:

Mivel a népművészet termékeit maga a nép nem becsüli, szívesen túl is ad rajtuk, ha ilyenkor garast lát. Czigány házalók, ócska holmikkal kereskedők azok, a kik legszívesebben vásárolnak össze - természetesen potom áron - mindent, ami kaczatszámba megy.

Az ócska Icödmönök bőrét csizmadiák szabdalták fel toldozni-foltozni, vagy ha másra nem tudták a szatytyánt használni, hát a csizma talpa alá tették — csikorgónak. Magam is találtam nem egyszer csizmadiaműhelyekben ködmöndarabokat, a melyeken a szűcs virágozásának nyomai voltak. Sőt nem egy, itt közölt szűcsremeket ilyen eldobott bőrdarabból, a varrás helye, a bőr színe és hímzésfoszlányok útmutatása nyomán sikerült megállapítani és megrajzolni.

(Fábián 1910, 162)

Úgy tűnik, hogy a cifraszűr nagyjából a századforduló táján ment ki a divatból. Fábián még elmondja, hogy gyermekkorában „a losonczi vásárokra, misékre bejáró palóczok legnagyobb része még czifra szűrökben parádézott, különösen a juhásznépség”. Ezzel szemben 1910 táján már „egyet se látni. Vásárokon sem” (Fábián 1910. 164). A térség cifraszűreit Balassagyarmaton és Losoncon készítették. Előbbi helyen ekkor már nem dolgozott szűrszabó, Losoncon pedig egy, mégpedig Győri János, akinek műhelyében ekkor még, mutatóba, előfordult a cifraszűr. Amennyiben hiszünk Fábián Gyula száz évvel ezelőtti állapotrajzának, akkor felvetődik a kérdés, hogyan tudott Paláston a 20. század utolsó harmadáig megőrződni a cifraszür mint pásztorviselet (vő. Méry 2002, 168).

A Fábián Gyula által vizsgált térség (tehát Losonc tágabb környéke) cifraszűreit abaposztóból (halina) készítették. Díszítése applikálással és hímzéssel történhetett, de a kutatott területen inkább a hímzés dominált. A szűr díszítésére szolgáló legalkalmasabb hely a hátul lecsüngő, négyszögletű gallér. Ezenkívül kihímezték a szűr oldalát is, nagyjából a könyök magasságában. A jellegzetes „palóc szűrnek”