Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
310 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása 1695 — süvegesek stb. (Sulán 1941, 2). Rimaszombatban egy privilegiális levél keltezése alapján 1479-re datálhatjuk a város iparosainak (ötvösök, kovácsok, szíjgyártók, nyergesek és lakatosok) közös, Szent Mihály arkangyal céhének nevezett tömörülés megalakulását (Mihalik 1919, 12). 1820-ban ugyanitt, Findura Imre adatai alapján viszont a következő mesterségek német nyelvű privilégiumai adatolhatóak: „A viaszöntőké (mézesbábos), kalaposoké (süveggyártó), vékony szabóké, a cserző- és sarut varró vargáké (magyar tímár), az ácsok, molnárok s kőműveseké, a gubásoké és szűrcsapóké, a tímároké (vulgo Gerber) és német vargáké és a szűrszabóké” (Findura 1894, 155-156). Német telepesek honosították meg a bányászatot (és nem utolsósorban a polgári életformát!) elsősorban Rozsnyón és környékén (eredendően Rozsnyó és Dobsina lakossága is német volt, s a két város nyelvhasználata csak a 18. század folyamán váltott Rozsnyón magyarra, Dobsinán szlovákra). Rozsnyón már az Anjou-korban bányászcéh is létrejött (Mikulik 1885, 49), ami viszont 1666-ra megszűnt (Sulán 1941,2). A térségben élő népesség fő foglalkozását eredendően a bányászat, a szénégetés és a fuvarozás jelentette, de a 20. századra már egyre nagyobb szerepet töltött be a földművelés is (Paládi-Kovács 1988). A bányászat szakszókincse, illetve néhány használati eszköze (pl. a vaskosár és a belőle valószínűleg kifejlődött kávás kosár, a fiikas) szélesebb körben is létjogosultságot nyert és elterjedt. Fiatal lány kávás kosárral és lóháti kosárral. Demő (Márkus Mihály fel. 1940-es évek. Budapesti Néprajzi Múzeum Fotótár: F 87.548) A gömöri fazekasság szintén középkori gyökerekre vezethető vissza, de a 17. századtól már levéltári anyaggal egyértelműen dokumentálható. A gömöri népi kerámia korábbi gyökereire, a középkori fehér kerámia és a későbbi gömöri népi kerámia közti kapcsolatokra az utóbbi évtizedekben végzett középkori régészeti feltárások, azok eredményeinek a közzététele deríthet fényt (vö. B. Kovács 2001). Az itteni (a tulajdonképpeni gömöri mellett beleértve néhány kelet-nógrádi települést is) fazekasfalvak száma nagyjából harmincra tehető és elsősorban Rimaszombat környékére összpontosultak. E települések egy része magyar, más része szlovák vagy vegyes lakosságú. A különböző etnikumú fazekasfalvak termékei etnikai alapon viszont nem különíthetőek szét: a fazekasok mindig a megrendelők, illetve a potenciális vásárlók ízlése alapján dolgoztak (vö. Čomajová 1986, 397-398). A mesterség arányaira álljon itt néVaskosár rajza (a szerző munkája)
