Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
30 II. Kutatástörténet 1890a). Hangsúlyozni szeretném, hogy az Ethnographia korai évfolyamai rengeteg nemzetiségi (így többek között szlovák) tematikájú anyagot közöltek. A folyóirat kezdeti periódusának szlovák vonatkozásait Krupa András tekintette át (Krupa 1999). 1872-ben Xantus Jánost kinevezik a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának őrévé, ami a gyűjtemény bizonyos fokú önállósodásának első lépése volt. 1898-ban megnyílik a Néprajzi Múzeum, s megindul folyóirata (későbbi évkönyve), a Néprajzi Értesítő. Mint láthatjuk, a 19-20. század fordulójáig a magyar néprajztudomány központi intézményekkel, publikációs fórumokkal rendelkező szilárd szaktudománnyá szerveződött. Az első világháború végéig már lényeges változásokra nem is kerül sor. Egyes kutatók életműve ekkorra csúcsosodik ki (Rómer Flóris, Herman Ottó, Katona Lajos stb.), s közben már egy új néprajzosnemzedék pályája is kibontakozóban van. Gondoljunk csak Bátky Zsigmond, Viski Károly és Györffy István, valamint Lajtha László, Vikár Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Solymossy Sándor és Szendrey Zsigmond munkásságára. Ez ideig elsősorban olyan kutatók munkásságával foglalkoztam, akik kapcsolatban voltak ugyan valamilyen módon tájainkkal, ám életművükben mégiscsak a fővárosi tudományosságot képviselték. Ismerve a korabeli magyar szellemi élet máig ható főváros-központúságát, érthető ez. A vidéken alakulgató, eléggé kezdetleges néprajzi tudományossággal inkább csak a Magyar Nemzeti Múzeum létrehozását követő vidéki múzeumalapítási kezdeményezésektől számolhatunk. Mai értelemben vett múzeumügyről a történeti Magyarországon 1802 márciusától beszélhetünk, amikor is Széchényi Ferenc „a hazának ajándékozta” hatalmas régiséggyüjteményét (könyvek, kéziratok, rézmetszetek, ötvösremekek stb.), s ezzel megvetette a Magyar Nemzeti Múzeum alapját. E gyűjtemény idővel annyira földuzzadt, hogy egyes osztályai az anyaintézményből kiválva külön életet kezdtek élni. A muzeológián belüli szakosodást e gyűjtemény földuzzadásán kívül természetesen más körülmények is befolyásolták. Sándor István néprajzi muzeológiánk kezdeteiről szólva a fő ösztönző erőket az egyes iskolai magángyűjteményekben, valamint a hazai és külföldi iparkiállításokban látja. Az 1872-ben Kecskeméten megrendezett Országos Iparműtárlat volt az első, amely „a kapitalizmus gyári termékei mellett a parasztságunk számára dolgozó alföldi háziipar alkotásainak eleven bekapcsolásával határozott magyar etnográfiai jelleget öltött” (Sándor 1953, 323). Jelentős állomás az 1873-as bécsi világkiállítás is, amely anyagának összegyűjtésével Xantus Jánost és Rómer Flórist bízták meg. Rómer Flóris Bars, Gömör, Szepes, Turóc, Trencsén, Nyitra, Sopron és Pozsony megyékben gyűjtött. Ebben az összefüggésben nem szokták emlegetni az 1895-ös nagy prágai Cseh-szláv néprajzi kiállítást, amely a későbbi Szlovákia magyarlakta vidékeit alig érintette ugyan, de mint a térség egyik nagyszabású néprajzi vállalkozása, ösztönzően hatott nemzetközi méretekben is, és mindenképpen figyelmet érdemel (vö. Podolák 1970a). A magyar néprajzi muzeológia szempontjából jóval fontosabb az Ezredéves kiállítás Néprajzi falujának létrehozása 1896-ban. Jankó János, a kiállítás rendezője három alkalommal járt gyűjtőúton az akkori Felvidéken, noha inkább csak német (Mecenzéf, Privigye, Handlova) vidékeken (vö. Jankó 1989). A kiegyezést (1867) követő időszakban már vidéken is mind jobban megnőtt a helyi múzeumok létrehozásának igénye. Tájainkon az első ilyen jellegű intézmény az 1868-ban létrejött Pozsonyi Városi Múzeum volt. Eszméje még 1865-ben fogant, amikor a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XI. Nagygyűlése24 alkal-24. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlései, s az azokhoz kapcsolódó kutatások, publikációk termékenyen befolyásolták a néprajzi érdeklődés kibontakozását általánosságban, s leszűkítve a muzeológia kibontakozására is (tágabb térségünket érintő publikációikhoz lásd: Deáky szerk. 2004).
