Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Zoborvidék 283 tak. Azt tartották, hogy akié messzire úszott, az még abban az évben férjhez megy, akié viszont kisodródik a partra, az megesik. A szokást az 1900-as évek elején a helyi lelkész, Szvincsek András betiltotta (Manga 1942, 45 - 46). Manga leírásából világosan látszik a két szokás (a kiszehajtás és a villőzés) közti kapcsolat, az egymásutániság. Ez következik a Manga által közölt, ám Kodály Zoltán által az 1900-as évek elején lejegyzett (Kodály 1909, 121)109 szövegből is: Kice vice villő, Gyűjjön rád a himlő. Kice vice villő, Gyűjjön rád a himlő. Behoztuk a zöld ágat, Kivisszük a kice-vicét. Behoztuk a zöld ágat, Kivisszük a kice-vicét. Kice vice villő, Gyűjjön rád a himlő. Kice vice villő, Gyűjjön rád a himlő. Határainkat a jégeső el ne verje. Kice vice villő, Gyűjjön rád a himlő. Kice vice villő, Gyűjjön rád a himlő. (Béd: Manga 1942, 47) Manga egy gesztéi adatot is közöl, ami alapján ott a felöltöztetett szalmabábut villőnek mondták (Manga 1942, 47). Gunda Béla 1953-ban végzett terepmunkát néhány zoborvidéki településen (Nyitragerencséren, Zsérén, Kolonban és Csitárban), aminek keretében többek között a kiszehajtás és villőzés szokását is vizsgálta. Nyitragerencséri adatközlői elmondták neki (anélkül, hogy a kisze kifejezést említették volna!), hogy nagyjából a 20. század legelején „a lányok virágvasámapján szalmából bábut, asszonyt csináltak, felöltöztették, kontyot tettek a fejére, szép láncos kendőt kötöttek rá, s karóra húzva járták vele a falut. A falu végén azután elhagyták, eldobták a bábut” (Gunda 1958, 152). Csitáron szintén sikerült a kiszehajtás nyomára bukkannia, noha elég szűkszavú a közleménye: A kis leányok virágvasárnap reggelén végig vitték a falun a kice-t, a kice-lice-t, amely hitvány kabáttal felöltöztetett szalmabábu volt. Közben ezt kiabálták: Kihoztuk a kice-licét, Hej villő! A kicét a falu szélén elégették, s keresztül ugrándoztak rajta. (Csitár: Gunda 1958, 154) Láthatjuk, múlt időben fogalmaz, de nem mondja meg, hogy mikor gyakorolhatták a szokást. Kolonban és Zsérén viszont a kiszehajtásra vonatkozóan nem jegyzett fel semmit. Azt nem tudni, hogy vajon azért nem, mert senki nem emlékezett rá, vagy a gyűjtő felejtett el rákérdezni. Utóbbit, noha a negatív adatot nem jegyezte fel, kizárnám, mivel közleményéből az derül ki, hogy mindenütt módszeresen ugyanazokat a jelenségeket vizsgálta. Ez viszont azt jelenti, hogy ebben a két faluban Gundának 1953-ban nem sikerült a kiszehajtás nyomára bukkannia.110 Jókai Mária egy 1988-as közleményéből megtudjuk, hogy a térségben a korábban egybetartozó két szokás (ami a kiszehajtással kezdődött, majd a villőzéssel zárult) első felét gyakorlatilag mindenütt elhagyták.111 Most pedig nézzük a többször említett villőzés szokását, amely utóbbira (ma ismereteink szerint) általában a kiszehajtás után került sor. 109. Manga ugyan nem indokolja, de felvetődik a kérdés: vajon miért nem saját maga által gyűjtött szöveget közöl? Feltételezhetjük, hogy az 1930-as években már nem sikerült ép szöveget feljegyeznie? 110. Gunda közleménye végén, mintegy általános tanulságként megjegyzi: „a fenti Zobor vidéki szövegek nyilvánvalóan csak töredékek, s néhány év múlva bizonyára még ennyit sem sikerül lejegyezni belőlük” (Gunda 1958, 155). 111. A kiszehajtás crcdctkérdéscihez és elterjedéséhez lásd: Manga 1956; Manga 1969; Paládi-Kovács 2007b.
