Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
26 II. Kutatástörténet majd Fényes Elek, Hunfalvy Pál képviselt. Egyrészt innen szokás számítani a magyar (és részben a szlovák) néprajzi tudományosság kezdeteit, aminek tennészetesen megtalálható a magyarázata, bár az említett szerzők jórészt mintegy ösztönösen, nem pedig a népi kultúra tudatos vizsgálóiként tarthatóak számon. Mindenesetre ez az államismereti-statisztikai irányzat, amely lényegében a későbbi etnográfia (tárgyi néprajz) előfutárának tekinthető, egész Európán végigvonul. Tudományszakunk kialakulásának második eredője a felvilágosodás és a romantika nyugatról érkező eszméinek (főleg Percy, Herder és a Grimm fivérek munkássága), valamint a belső társadalmi-politikai „ráhangoltság” együttes hatásaként kibontakozó tudatos néprajzi érdeklődés megjelenésével érhető tetten. E korszakra a népi kultúra (elsősorban a népköltészet) értékeinek felismerését kísérő lelkes hangú felhívások, gyűjtésre, kutatásra buzdító hírlapi cikkek, pályázati kiírások sora jellemző. Ezek nagy része a későbbi „szlovákiai magyar tájakhoz” kapcsolódik.18 Legyen itt elég a pozsonyi Magyar Hírmondó sokat idézett 1782-es felhívására emlékeztetni: Tudva vagyon, minémű nagy szorgalmatossággal gyűjtögetik az Anglusok és a Francziák, nem tsak az önnön magok eleiknek régi verseiket s énekjeiket, hanem a távoly lakozó népekéit-is. Az Olaszoknak hasonló igyekezetek nem kevésbé esméretes. Hát a Németeket avagy szükség-e elő-hoznom? holott mindenek, valakik ezeknek nevezetessebb könyveiket olvasták, gyakorta észre vehették, minémű nagy betsben légyenek nálok a régi Német históriás, mesés s több afféle ének. Ki nem tudja, mint kapnak ők a köz népnek szájábann forogni szokott régi versekenn, mellyeknek Volkslieder a nevezetek? Ezeket pedig leg-inkább attól az időtől fogva kezdették előkeresni s haszonra fordítani, miólta az ő fajtája nyelveket, s azonn, az ékes tudományokat láttatoson gyakorolyják. Altaljában valami tsak eredeti, nem másból vétetett, akar-melly nyelvenn légyen meg-írva, mind az méltónak ítéltetik a fel-földi Tudósoktól, hogy világra hozassék. (Magyar Hírmondó 1782/5, 33-34) A komáromi születésű Kultsár István először a Hazai és Külföldi Tudósításokban (1811), majd a Hasznos Mulatságokban (1817) tett közzé népköltészeti gyűjtésre buzdító cikkeket. A Tudományos Gyűjtemény 1817-es pályázati felhívása is figyelmet érdemel továbbá, hiszen ennek eredményeként született meg Szeder Fábián úttörő dolgozata a palócokról (Szeder 1819; Szeder 2005. Vö. Csáky 2007, 9-29; Danczi 1978). Az eddigiekben érintett néprajzi érdeklődés jórészt egyéni kezdeményezések formájában nyilvánult meg, az intézményes keretek fokozatos kiépülését csupán 1836-tól, a Kisfaludy- Társaság megalapításától számíthatjuk. Ezek után tájaink elvesztették ugyan kezdeményező szerepüket a magyar néprajzi kutatás terén, mégis jó pár olyan tudós elmével találkozunk, akik a Társaság pályázati felhívásainak az ösztönzésére, illetve azokból aktív részt vállalva, tájainkról indulva és részben itt is alkotva, értek el jelentős eredményeket, főleg a népköltészeti alkotások gyűjtése területén. Erdélyi János (1814—1868) nevét kell itt mindenképpen kiemelni, aki nagyszabású vállalkozásával a Népdalok és mondák három kötetének az összegyűjtésével és sajtó alá rendezésével a magyar népköltési gyűjtések egyik elindítójaként él a köztudatban (Erdélyi 1846-48). Az újabb kutatások által felszínre került dokumentumok alapján azonban nem ilyen egyszerű a kérdés. Kelecsényi Józsefnek19 a Debreceni 18. Megjegyzendő, hogy a szlovák folklorisztikai kutatások is nagyjából ebben az időben, ugyanazon külföldi hatásokra indulnak, de mivel ezek (legalábbis a kutatás mai állása alapján, ám a jövőben még ez is pontosítandó!) szinte semmilyen kapcsolatban nem voltak a magyar folklorisztikával, részletesebb taglalásukra most nem vállaikozhatom. 19. Kelecsényi József régi Nyitra megyei nemesi családból származott. A Kisfaludy Társaság felhívására ő jelentkezett elsőként, és talán az egyik legszorgosabb gyűjtő volt (vö. Szinnyci 1897, 1355-1356)
