Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
240 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása- Hová mész te, fiatalember? Mondta neki, hogy nagyon beteg a felesége, tán meg is hal, ha nem visz neki cserfába olytott vadalmát.- Gyere csak vissza szépen, semmi baja sincs az asszonynak. Itt van ez a nagy borzsák, majd te szépen belebújsz, én beviszlek, mert szállást fogok kérni. Melléd teszem a kést, s mikor én felkelek és dalolok, arra te kivágod a zsákot, kijősz, és lesz csihi-puhi. Ügy is volt, bement a szállásra, ahol már forgolódott a menyecske, sütött-főzött, ki volt pirulva. Az ember kérte őt, hogy csak egy éjjelre legyen szíves szállást adni neki, mert nagyon fáradt, nem aludt, nem evett régóta. Először nem akart kötélnek állni, de a vándor mondta, hogy elalszik ö az ágy alatt is, így megegyeztek. (Magas ágyak voltak, befért). Bebújt az ágy alá, s behúzta a poggyászt is. A menyecske estére mindent elkészített, jött a pap. Megkezdődött a nagy eszem-iszom, szerelmeskedés, akkor az asszony felugrott az asztaltól, s elkezdte: Elment az uram, bolond kuraß, cserfába olytott almát keresni. Bár az Isten azt adná, hogy odaveszne, akkor lennék én újra menyecske. Nyakamba vetném pepita szoknyám, lábamra húznám karmazsin csizmám. Akkorát ugranék, mint a paripa, akkorát perdülnék, mint a karika. Akkor a vendég kibújt az ágy alól, kihúzta a borzsákot is, és ö is elkezdte: Hallod-e te, borzsák, mit mond a beteg, melletted a kés, veted ki magad! Melletted van a bot, üssed a papot, egyszer a papot, másszor az asszonyt. Erre kivágta magát az ember, vágta egyszer az egyiket, másszor a másikat. Az asszony ezután megjavult, nem volt olyan csapodár. A papnak meg el kellett menni a faluból, mert nagy szégyen volt. így jött rá az ember, milyen lóvá tette őt az asszony. (Kéménd: Szabó Ildikó gyűjt. In Új Mindenes Gyűjtemény 1 /1988/, 207-208) Fél Edit 1943-ban Martoson, Balia Erzsébettől97 gyűjtötte a következő hazugságmesét (AaTh 1961): Hol vót, hol nem vót, hetedhét országon is túl vót, az Óperenciás tengeren meg innend vót, kidűtt, bedűtt kemencének egy csepp ódala se vót, mégis megsüt benne annyi túrós, mákos rétes, hogy három tótszekér el nem bírta. Odament egy éhes cigánygyerek, ammeg mind a zsebibe rakta. (Martos: Fél EA-1538) A térség történeti mondaanyagát szintén csak töredékesen ismerjük. Mátyás király, Rákóczi emléke élt halványan a 20. századi szájhagyományban, ám - érdekes módon, noha Érsekújvár és környéke fontos szerepet játszott a törökökkel vívott harcokban - a török korra visszautaló mondahagyomány - úgy tűnik — gyakorlatilag nem volt a környéken. Az Alsó-Garam menti Bényben, a 20. század végén lejegyzett „Árpád-kori” mondaanyag egyértelműen későbbi, s a könyvkultúra hatása alatt keletkezett (Magyar 2000, 23-31. Vö. Voigt 2002). Keszi határában, síkság közepén áll egy nagy kő. A pityókos tót mindig keresztet vetve halad el mellette. Régi a története. Muszkák barangoltak akkor szerte az országban, midőn e helyen egy kis muszkacsapatot megtámadott egy sereg magyar huszár. A magyarok sokkal többen voltak, így hát a muszkacsapatot egy szálig lekaszabolták a magyar huszárok. A csapat vezére maradt utoljára, a ki alól szintén kilőtték a 97. Makai Bálintné Balia Erzsébet (1873-1957), akit a faluban mindenki csak Bulla szüle ként ismert, a két világháború között Manga Jánosnak és később Fél Editnek is kedves adatközlője volt (utóbbit keresztlányául is fogadta). A háború után Ág Tibor is sokat gyűjtött tőle (vö. Ág 2006, 12-13).
