Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
I. Bevezetés
22 I. Bevezetés (Brednich szerk. 2001; Fenton 1999; Spamer szerk. 1934—35; Stoličná szerk. 1997; Stoličná szerk. 2000). Még ez az egyébként laza csoportosítási elv sem érvényesül általában tisztán, hiszen például Gustav Jungbauer német néprajza (óriási súlyt fektetve a nyelvi, etnikai jelenségeknek) több fejezeten és alfejezeten át foglalkozik tájnyelvi, népköltészeti, szokás- és hiedelemkérdésekkel, s majd végezetül egy fejezetbe sürítve szól az anyagi kultúráról. Arról is hézagosán, hiszen a ház és település, valamint a viselet és a népművészet témaköreinek szánt csupán egy-egy részfejezetet (Jungbauer 1936). A Slovenská vlastiveda („Szlovák honismeret”) második kötete tárgyalja a néprajzi jelenségeket (Novák red. 1943). A kötet öt nagyobb egységre tagolódik: a sort a szlovák nép szellemi kultúrája nyitja, amelyben Rudolf Bednárik az emberi élethez és a jeles napokhoz kapcsolódó szokásokat tárgyalja, majd ugyanő a szlovák nép anyagi kultúrája címen az építkezést, foglalkozásokat, a viseletét és annak részeit, valamint a művészetet mutatja be. A következő fejezetben Andrej Melicherčík a szlovák folklórral, azon belül a népdalokkal, mesével, népi játékokkal, valamint szólásokkal, közmondásokkal és találósokkal foglalkozik. Ezután Anton Jurovský a szlovák nemzeti jellegről értekezik, majd Ľudovít Franék az antropológiai kutatások eredményeit és feladatait veszi számba. Christo Vakarelski bolgár néprajza négy nagyobb egységbe tagolva mutatja be tárgyát. Az anyagi kultúrával kezdi, majd a szellemi kultúra szemléje következik. Utóbbi alatt a különféle mértékegységeket, asztronómiát és világképet, meteorológiát és természetismeretet, mágiát és kultuszt, teológiát, mitológiát és démonológiát, valamint a népi gyógyítást és higiéniát érti. A társadalmi kultúra összefoglaló megnevezés alatt a társadalmi rétegek, családszerkezet stb. bemutatása mellett a gyermekjátékokat és jeles napi, valamint az emberi élethez kapcsolódó szokásokat is tárgyalja. A negyedik rész a népművészet, ahol a népköltészet, -zene és -tánc mellett a népi díszítőművészet jelenségeit veszi sorra (Vakarelski 1969). Valamivel részletesebben kell szólni Josef Blau14 német nyelvű csehszlovák néprajzáról, amely az akkori Csehszlovákia minden etnikumát, így a magyart is külön fejezetben mutatja be (Blau 1927). Voltaképpen nem hagyományos értelemben vett néprajzi munkáról van szó, hanem (még a kötet címén — Táj- és néprajz — is túlmutatva) népesedés-, település- és művelődéstörténeti, gazdaságföldrajzi stb. és csak kisebb mértékben tisztán néprajzi anyagra támaszkodó áttekintésről. A szerző munkáját hat nagyobb egységre tagolja, s ezen belül a harmadik a „néprajzi”, ami értelmezésében Csehszlovákia népeinek a (nemcsak szaktudományos értelemben vett néprajzi) bemutatása. Külön részfejezetet kapnak benne a németek (a legterjedelmesebbet), majd - ebben a sorrendben - csehek, szlovákok, ukránok, magyarok, zsidók, lengyelek, románok és cigányok. E „néprajzi” szemlék általános tagolása: általános (az adott nemzet őstörténete, településtörténete és demográfiai adatai), a nyelv, néphagyományok (ide alapvetően a szöveges folklór, zene és tánc jellemzése került), viselet és ház, települések (az adott nemzetiség legfontosabb településeit sorolja fel), s végül az írásbeliség (az adott nemzetiség irodalmának, ezen belül a tudományos irodalom szemléjét adja). A magyarok bemutatásánál egy sor olyan részjelenséget ismer, amelyekhez vagy saját gyűjtési tapasztalatra vagy magyar tanácsadóra, adatközlőre volt szüksége. Tudja például, hogy a Csallóközt Tündérkertnek is hívták, hogy a lidércet, ami a szlovákoknál zmok, a Csallóközben iglicznek mondják (283). Gúta esetében említi a hálókötést, Vágfarkasd és Negyed vonatkozásában pedig a zöldségtermesztést (286). Arról is beszámol, hogy „Rimaszombatnál megszakad a magyar Miatyánk”, mivel a Rima völgyében ettől északra már csak szlovák települések találhatóak (286). 14. Josef Blau (1872-1960) szudétanémet néprajzkutató, aki elsősorban a Csch-erdő néprajzi jelenségeit vizsgálta (vö. Praxi 1993)
