Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Vág és Garam köze 225 A kuszalék megyerésekor, a köteleknek való zsúpcsépléskor trappot vertek; az öt kézi cséplő egyike kezdte a trappot: cséphadarójäval egyet ütött a gabonakuszalékra, majd mind az öten lecsaptak, utána az első megint egyet vágott, majd négy leütés következett; így őrizték - néphagyomány szerint - Dózsa 1-5-1-4 évszámát. (Tardoskedd: Morvay 1982, 32) Az 1980-as években Köbölkúton és a szomszédos Szőgyénben is akadtak még öregek, akik hallomásból ismerték a gabonanyomtatást. Ennek emlékét őrzi a Szőgyénben is használatos mondás: Nyomtató lónak nem kötik be a száját. A két világháború közti időben azonban már a térségben elterjedtek először a lóval hajtott járgányok, majd valamivel később a gőzmeghajtású cséplőgépek, a tüzes masinák. Egy-egy cséplőgépre 20-20 ember-férfi - kellett. Volt két etető, ezek váltották egymást, és két zsákos. [...] Továbbá volt két kévehányó kint, akik a szekerekre hányták fel a kévét; két kontyos (a kazalon a kontyosok az elevátor alatt álltak; a konty alatt, ahova a végtelen láncra szerelt vasfogak a szalmát dobták le). Két ember a kicsépelt gabonát a szekerekről a magtárba hordta - a zsákolok. Ezenkívül kellett még két kazalos; a maradék nyolc ember - férfi - pedig a kazalon a szalmát adogatta a kazalosoknak. A marokszedőkből a dobon volt két kévevágó; rajtuk kívül a törekben négy pár dolgozott még. A nagy törekben dolgozott két pár, mert ebből volt több. A marokszedők negyednaponként váltották egymást a dobon és a törekben, polyvában. A cséplés végeztével osztották ki a szerződésben foglalt részt. A kiadott részt az uraság fuvaroztatta haza az aratóknak. Ez a nap ünnep volt. (Búcs: Gál 1980, 86) A cséplőgépbe esett lány balladája (ami ennek a munkafolyamatnak - úgy látszik, az egész Kárpát-medencében - kísérőjelensége) ebben a térségben is ismert (pl. Bátorkeszi: Ág-Sima 1979, 338). Az 1980-as elején nekem is sikerült Szőgyénben egy helyi variánsának töredékét lejegyeznem: Tizenkettő, tizenhárom, tizennígy, Szabó Mári ilyen korán hová mísz? Elmegyek a plébános úr tagjára, Fölmegyek a gőzmasina dobjára. [...] Sánta János így kiált föl hangosan: Molnár uram álljon meg a masina, Szabó Mári beleesett a dobba... (Szőgyén: Nágel Jánosné Vavreczky Anna, 1904. Saját gyűjt. 1983) A gabona tárolásának legelterjedtebb módja a térségben a vermelés volt. Itt is a körte formájú gabonásvermek voltak a dominánsak. Tardoskedden, Zsitvabesenyőn és Bátorkeszin dűlőnév is őrzi emléküket. Pontosan emlékeznek az idős emberek Köbölkúton is a vermek egykori hollétére (a Hegynek nevezett templomdombon sorakoztak itt a vermek, ahol egyébként a szérűskertek is voltak). A kivájt vermet használat előtt kiégették, majd szalmafonattal bélelték. A veremből a terményt verembejáró kosárral szedték ki. így volt ez a környező falvakban (Szőgyénben, Fámádon) is. Zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés Néhány szórványos adatot leszámítva (Dánielné 1993; Nyitray 1993) alapvetően Böszörményi János (Böszörményi J. 1990, 215-232) nyomán, valamint saját kutatási eredmények alapján szövegeztem meg az alábbi áttekintést (lásd pl. Liszka 1988c; Liszka 1992b). *** Szakosodott zöldségtermesztéssel, a szomszédos mátyusföldi területekhez kapcsolódva elsősorban a Vág alsó folyása menti, valamint a Nyitra és Zsitva közi falvak népe foglalkozott. Erre már 18. századi forrásaink is utalnak. Vályi András szerint például Kamocsának „gyümöltsös kertyei jók, számos káposztás földgyei is vágynak, határját töltésekkel is szokták oltalmazni” (Vályi 1796-99, II: 274).
