Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
224 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása mintaként miveit szántóföldekkel, nagyszerű gazdászati majorokkal, épületekkel, hasznos gazdászati gázgyárakkal... Ki hinné, hogy e vidék 30 év előtt még a hortobágyi pusztától sem igen különbözött! Keleti része a járásnak mélyebben fekszik és nedves, nagyobbrészt réttalajból áll; itt is virágzó állapotban van mindenütt a joldmívelés, a vidék kellemes füzesekből és erdöcskékből szakaszonkint fedett... (Nagy 1864, 40-41) Köbölkúton a települést övező határnak nagyjából a felét birtokolták a helyi gazdák (másik fele a Pálffy-féle nagybirtokhoz tartozott), akiknek az egyes földdarabjaik a határ másmás talajminőségü részein voltak elszórva. A 20. század első évtizedében még az ugarolással egybekötött hármas vetésforgót használták. Az ugart nyáron szántották, hogy „a gyom ne húzza a fődet”. Ősszel (októberben) ismét felszántották az ugart búza alá. A búza után árpa vagy valamilyen takarmánynövény került a földbe. Az ugarolás a legtovább a gyengébb talajminőségű vagy rosszabb fekvésű északi dűlőkben maradt fönn, többek között azért is, mert ezeket a területeket nem szívesen trágyázták. A trágyát inkább a jobb talajminőségű dűlőkbe hordták, ahol az ugart az első világháború után már kukoricával helyettesítették. A vetésforgó ekkorra tehát így módosult: búza —» árpa, takarmány —> kukorica —> búza A nyomáskényszert azonban itt is megőrizték nagyjából a 20. század közepéig. Miután 1952- ben megalakult a földműves-szövetkezet, az egyes parcellákat összeszántották. Akik nem léptek be azonnal a szövetkezetbe, azok a gyengébb minőségű, északi dűlőkben kaptak parcellákat, de itt már természetesen szóba sem jöhetett a vetésforgó vagy a nyomáskényszer. A gabona vetése nagyjából a 20. század elejéig nyakba akasztott lepedőből történt, amit a két világháború közti időszakra alapvetően kiszorított a vetőgép. Megjegyzendő viszont, hogy a kézzel történő vetési eljárás kisebb parcellák vetőmaggal való beszórása esetén szórványosan szinte a 20. század végéig fennmaradt. A búza aratását a térség falvaiban általában Péter-Pál napján (június 29.) kezdték meg: amikor a „búzaszem tompa vége mutatta már a képet” (amely a tardoskeddiek szerint Szűz Máriát ábrázolja, amint „morzsolószéken ül és térdén tartja a kisfiát”), akkor már megkezdhették az aratást. Sarlós Boldogasszony napján (július 2.) azonban már mindenképpen megkezdhették a termény betakarítását: „Akármilyen a gabonád, Sarlós Boldogasszony másnapján belevághatod a kaszádat” - tartották a tardoskeddiek (Morvay 1982, 28). Recens néprajzi gyűjtésekkel a gabona sarlóval történő aratásának már nem sikerült a nyomára bukkanni a térségben. Az itt használatos kasza nyele kizárólag egymankós (egykocsos). A gazdák általában a család bevonásával végezték ezt a munkát, miközben a nagyobb földterületekkel rendelkezők részesaratókat, marokszedőket is alkalmaztak. Szőgyénbe a két világháború közti időszakban például még rendszeresen jártak marokszedő lányok Helembáról. Az Érsekújvár környéki falvakba Nyitra környéki szlovák és magyar aratók is jártak a nagyobb gazdaságokba. A hagyományos szemnyerési technológia a szóban forgó területen a nyomtatás volt. A 20. századra azonban jórészt már csak emlékeiben élt, bár Morvay Gyulának az 1920- as években még sikerült viszonylag aprólékosan leírnia (Morvay 1929). A szérűn nyomtatóágyat raktak, az osztagról lehányt kévéket kibontották, kör alakban ágyást raktak, majd a fogashúzó kisafát a lovak hámistrángjához kötötték, s azt húzatták körül az ágyon. Sokszor csak lovakkal járatták a nyomtatóágyat; nagyon elvétve ökrökkel, tehenekkel... A nyomtatóágyról lehúzták a kuszalékot, majd tovább járattak, utána forgatták. A lehúzott kuszalékot csépekkel megverték. Minden esetben nyírfából készült a csép nyele. Végén két helyen akasztóbevágást faragtak; a kengyel itt tartotta-forgatta a cséphadaró (hadaró) forgó részét, amely ... bőrből készült. A hadaró mindig agacsfából, régebben szilvágy tölgyfából készült.
