Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
I. Bevezetés
20 I. Bevezetés A Szudéta-vidék kifejezés, ahogy az Georg R. Schroubek egy dolgozatából kiderül, egészen új keletű, mesterséges találmány. A terület (a mai Cseh- és Morvaország peremvidéke), amelyet ezzel a kifejezéssel illettek/illetnek, sosem alkotott egy közigazgatási egységet (sőt, egyes részei időnként más-más adminisztrációs területekbe tartoztak), geográfiailag sokrétű és társadalmilag is inhomogén: ipari, háziipari és mezőgazdasági jellegű térségek váltják egymást, miközben magát a mezőgazdasági népességet is hol a nagygazdák, hol a kisgazdák túlnyomó többsége jellemezte. Több dialektológiai egységből tevődik össze, a néprajzi jelenségek sora pedig egyrészt átnyúlik az országhatáron (a szomszédos osztrák, bajor, sziléziai stb. területekre), másrészt igen gyakran befelé, a német-cseh nyelvhatárt is átlépik. 1918-at követően, miután a Csehszlovák Köztársaság részévé vált ez a terület, egy távolról sem egységes, különböző típusú tájegységekben élő, közös mi-tudattal nem rendelkező német tömeg került kisebbségi sorba. Ez a német tömeg a történelem folyamán ekkor került először egy sorsközösségbe (Schicksalsgemeinschaft), ami nem jelenti egyszersmind azt, hogy egyik napról a másikra egységes népcsoporttá is kovácsolódott volna. A mai Cseh- és Morvaország területén élt németek önmagukat gyakorlatilag még az első világháború után is csehországi németeknek hívták. Pedig magának a szudétanémet kifejezésnek a megszületése azért valamivel korábbi időszakra tehető. A szó már 1866-ban fölbukkan, ám a cseh- és morvaországi németek összefoglaló megnevezéseként, az alpesi (Alpendeutschen) és dunai németek (Donaudeutschen) mintájára 1902-ben használta először Franz Jesser kultúrgeográfus, néprajzkutató és publicista a szudétanémet (Sudetendeutschen) kifejezést (az ő hatására viszont a szlovákiai németek megjelölésére Raimund F. Kaindl 1911-ben a kárpáti németek [Karpathendeutschen] kifejezést alkotta meg). A megnevezés recepciója azonban jóval lassúbb volt, s lényegében csak a harmincas években terjedt el szélesebb körökben. S bár a népművelők, publicisták, tanítók, néprajzkutatók (!) mindent megtettek, hogy a szudétanémeteket egy egységes népcsoporttá kovácsolják (vö. Lozoviuk 2008), igazi sorsközösséggé a szudétanémet csak az 1945 utáni üldözések, kitelepítések után vált, amikorra viszont mint tájegység, régió veszítette el gyakorlati jelentőségét (Schroubek 1979. Vö. Bausinger 1988, 13-15). Ettől az utolsó fázistól megkímélte a sors a szlovákiai magyarokat, a többi fejlődési fokozat azonban kísértetiesen hasonlít a fentebb vázoltakhoz. A szlovákiai magyarok kulturálisan, mentálisan ma sem egységesek (éppen ezért kerülöm a valami egyöntetűséget sugalló „szlovákiai magyarság” kifejezés használatát) és lényegében a közös, immár több mint nyolc évtizedes sors tartja őket egyben (lásd a szudétanémet sorsközösséget!). Súlyos kutatás-, illetve prezentációs módszertani problémát jelent, hogy a trianoni békeszerződés nyomán Csehszlovákiához került egykori felső-magyarországi területek magyar népessége népi/populáris kultúráját még az 1918-20-as állapotok viszonylatában sem ismerjük megfelelő mértékben. Született ugyan néhány összefoglalás, amely a térség „népi kultúráját”, „hagyományos” módszerekkel, mintegy „állóképet” rajzolva, lényegében a jobbágy-paraszti kultúra körére leszűkítve kísérli meg rögzíteni, ám ezek kivétel nélkül hézagosak, (jó esetben) a kutatás éppen aktuális állását visszatükröző improvizációk. Nem született olyan átgondolt program, amelynek segítségével a még élő, 20. század eleji népi/populáris kultúra jelenségeit tudnánk - legalább utólag - rögzíteni, rekonstruálni. Nem is beszélve arról, hogy ezt a kultúrát, az egyébként is előjövő modernizációs változásokon, a népi/paraszti kultúra általánosan jellemző átváltozásán, „megszűnésén” túlmenően időközben egy sor olyan hatás érte, amelyek az impériumváltásokból, valamint a társadalmi berendezkedésben bekövetkezett szintén többrendü változásokból adódtak. Rendkívül hézagos ismereteink vannak (ha egyáltalán vannak!) az 1918-as, 1938-as, illetve 1945- ös impériumváltásoknak, a húszas évek gazdasági válságának, az ötvenes évekbeli szövetkezetesítésnek, az 1968 körüli politikai eseményeknek, továbbá a 89-es társadalmi-politikai változásoknak a populáris kultúrában tetten érhető hatásairól.
