Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
152 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Diószegi Vilmos kutatási eredményei alapján úgy tudtuk, hogy a hiedelem szerint a magyar boszorkányok általában szarvakat, agancsokat, sokszor tollas fej díszt viselnek. Ezt a képzetet ő a táltos fej viseletével rokonítja (Diószegi 1978, 79-87). Az oltárnak háttal való fordulás képzete (ami egyébként a magyar nyelvterület nyugati felében széliében ismert) újabb hatásnak tulajdonítható. Láthatjuk, a Csallóközben, ráadásul annak egy konkrét pontján (Dunaszerdahelyen és környékén), ugyanabban az időben, a 19. század közepén, mindkét képzet ismert volt. A Fehér Ferdinánd-féle leírásból továbbá az is figyelemre méltó, hogy a gyűjtő nyomatékosan hangsúlyozza: mindegy, hogy a szék milyen fából készül. Ez arra vall, hogy ismerhette azt a hiedelmet, amely szerint a Luca-szék tizenháromféle fából kell, hogy készüljön, s erre gyűjtés közben rá is kérdezett... A Luca széke problematikáját érdemes tovább követnünk, hiszen Khín Antal egy 1941-es tanulmányában (tehát csaknem egy évszázad múltán) visszatér a kérdéshez. Csapiár Benedek közleményét ismerhette (noha nem hivatkozik rá), Fehér Ferdinándét aligha. A somorjai Csallóközi Múzeum gyűjteményében található három (egy négy-, egy hat- és egy tizenhárom lábú) lucaszék bemutatása kapcsán a hozzájuk kapcsolódó hiedelmekről és praktikákról is beszámol. Khín szerint a somorjai tizenhárom lábú, a szerző megrendelésére „egy 70 éves babonás paraszt ember” által készített alkalmatosság őrzi a „legtöbb régiséget”. A szék készítője szerint ugyanis „13 napig, 13 határ 23-féle fajából, 13 lábbal kell megcsinálni. A 13 különféle fa a lábakra vonatkozik. Ezek jelen esetben a következők: jávor, ihar, jegenye, bodza, gyűrű, fehér szil, vörös szil, tölgyfa, galagonya, gánya, csórmány, fenyő, egérfa (csallóközi nevek). A lábak fúrt lyukba vannak erősítve a szék ülőlapjába, s jó kétarasznyi hosszúak. Érdekessége még, hogy vasszegek is vannak benne. Tehát elüt attól, hogy tiszta fából kell lenni a széknek. Talán a vas hatalmába vetett hittel függ össze” (Khín 1941,59). A szerző azt is elmondja, hogy a „csallóközi néphit szerint” miként használják fel az elkészült Luca székét: ...az illető elviszi az éjféli misére a hóna alá rejtve. Elébb azonban jól felkészül a védelemre. Nagydokányát (téli nagykabát) panyókára veti a vállára, kisdokánya (kabát) zsebeit megtörni mákkal vagy kölessel. Gondoskodik arról, hogy a kemence a konyhában be legyen fűtve, a konyhaajtóra felírja a tikászvét vagy boszorkánynyomot.72 Mikor a pap az úrfelmutatást végzi a templomban, akkor ráül vagy rááll a Luca-székre, és meglátja a boszorkányokat, akik nagy szarvakkal mind hátat fordítva ülnek a templom padjaiban. Ezt rögtön fölfedezik, de a templomban nem bánthatják. Iparkodnia kell, hogy elsőnek menjen ki előlük a templomból. Mögötte pedig kölest vagy mákot szórjon, mert azt a gonoszoknak mind fel kell szedni; míg ez tart, addig nem férhettek hozzá. (A boszorkányok madarakká változva szedik fel.) De neki futni kell, hogy mielőbb hazaérjen, mert azok igen gyorsak munkájukban, és jaj neki, ha nem tud elég sietve menekülni, vagy elfogy a mák vagy a köles, utolérik, összetépik. Panyókára azért teszi szűrét vagy kabátját, hogy először annál fogva ragadják meg. Ez mivel csak a vállára van kerítve, azt húzzák előbb le és azt tépik össze. O addig még mindig menekülhet. A konyhába nem tudnak bejutni a pentagram miatt. Ott aztán a Luca-széket az égő kemencébe veti és elégeti, mert ha megőrzi, a boszorkányok nem nyugszanak addig, míg hatalmukba nem kerítik. (Khín 1941,61) 72. A tikászvc vagy boszorkánynyom az ajtóra, sokszor szentelt krétával, egy vonással felrajzolt pentagram, amely a gonosz szellemektől védi a ház lakóit.
