Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Csallóköz 147 dája, a sarló megállt a levegőben. Ez időtől kezdve nevezik ezt a Mária-ünnepet Sarlós Boldogasszonynak.” (Nagy 1998, 8). Az alábbi megoldás, A halott vőlegény (AaTh 365)70a és az Ördögszerető (AaTh 407B) mesetípus ötvözete viszonylag ritkának mondható: A rígi időkben vótak minden faluba fonóházak, ahová az asszonyok meg a leányok eljártak fonnyi. Az egyik leánnak meghat az udvarlója, mer a legínyek is elszoktak járnyi a leányok után a fonóba, és ott mesétek, meg táncútak, asztán a leányokat hazakísírtik. Ez a leány nagyon sokat emlegette a szeretőjit, hogy még csak eccer láthatná, hát eccer nyíllik az ajtó és begyün rajta a lány udvarlója. Le is üt a leán mellé, de a leán nagyon megijedt, mer lutta ügyi, hogy ma meghat, de a legíny aszonta, hogy sokat emlegette, hát együttem, és amint így tovább szőnek meg fonnak, közbe leesik a leány orsója a fődre, a leán le hajút írté és fővette, de most ijett ám csak meg igazán, mer a legínnek ló lába vót! Kíső este vót, mongyák a többiek, hogy most má mennek haza, de a leán aszongya, hogy várjonak még egy kicsit, mer fit vele hazamenni, de szónyi nem mert. Hát eccercsak aszongya a legíny a leánnok, hogy mongya utánno, hogy az »Úristen szencsíges szent palástyo fődözzön be engemet félig«, de a leán nem úgy monta, hogy félig, hanem hogy vígig. Erre a legíny aszonta a leánnok, hogy szerencséd, hogy így montad, mer ha nem így montad vóna, má vittelek is vóna el magamma. (Csallóközaranyos: Bese Gabriella gyűjt. 1980. A-1417) A Csallóköz falucsúfolói elsősorban a vajkaiak ellen irányulnak. Itt is ismeretesek az Európaszerte elterjedt történetek a falu tornyára felhúzott bikáról, a keresztben vitt létráról, a templom továbbtolásának meghiúsult kísérletéről és hasonlóakról. Régi templom volt [a vajkai]. Olyan, mint a ferdetornyú gútori, vagy a somorjai református templom. A torony zömök köormát megviselte a sok századok esője, hava, mi végre (a vajkaiak nagy bosszúságára) szép zöld, buja fű hajtott ki rajta. Miután a vesszős úgyis víz alatt volt, a közbirtokosság elhatározta, hogy lelegelteti a bikával. Kötelet hurkoltak a szegény pára nyakára és felhúzták csigán a toronytetőre. De bármennyire örültek, hogy hogy öltögeti a nyelvét a kívánatos fű felé, biz az nem legelte le, hanem megdöglött annak rendje s módja szerint... (Liszka 2007b, 78) *** Az Öreg-Duna egyszer gondolt egyet, és nekiszegett a falu végének. A kis mórfalú házak lassan átköltöztek a túlsó faluvégre, és ahogy fogyott a fal a Duna felől, úgy nőtt a part felöl. De már az ősrégi templomot szerették volna megmenteni. Közel járt már a víz hozzá, mikor szerencsésen bevetődött a faluba egy idegen.- A templomot féltitek? Hát el kell tolni beljebb! Tetszett a beszéd a vajkaiaknak. Kiásták az alapfalakat, és hogy jobban csússzék, a csavargó összeszedte az egész falu ezüstgombos ünneplő dokányjait, s odarakta alája - falu felől - csuszkának. Az egész közerő megnyomta a templomot a Duna felől. Aztán jöttek megnézni, vajon ment-e?- Hogy ment-e? Nem látjátok, hogy már ki sem látszik alóla a mente? De most hamar hozzatok még dokányokat, mert csak azokon csúszik a fundamentum! Sajnos, nem volt Vajkán már több dokány, se mente! A csavargó elpárolgott, de a templom a helyén maradt. Mikor aztán egy tavaszi áradással a Duna mindenestül elvitte, a vajkaiak annál jobban fájlalták, mert biztosan tudták, hogy alatta van »a ’ idesapa üstgombos dokányja«. (Liszka 2007b, 78) 70a Az egyes mesetípusok beazonosításához az egyszerűség kedvéért az inkább közismertnek tekinthető Aame- Thompson féle nemzetközi mcsekatalógus beosztását adom meg (AaTh rövidítéssel), mivel a Hans-Jörg Uthcr féle katalógus még tudományos berkekben sem tekinthető közkézen forgónak (lásd: Hans-Jörg Uther: The Types of International Folktales. A Classification and Bibliography. Parts I-III. Helsinki: Suomalainen Tiedeakatcmia 2004).
