Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
126 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Czilling József halászmester bélyegzője egy, a család bir- Czilling József halászmester sírköve a komáromi reformátokában levő könyv belsejében (a szerző gyűjteményéből) tus temetőben (Liszka József felv. 1998) viza nem tudott belőle kikeveredni (Morvay 1948). A másik, Gútáról adatolt szerkezet a szintén erős gerendákból, cölöpökből épült rekeszt, amelynek lényege, hogy nincs átjáró rajta, csak feltartóztatja a halat, és háló segítségéve kell ott kifogni (Gaál 1947). Belgrád és Pozsony városa között több hely van a Duna medrében, ahol a víz mélyebb is, örvénylöbb is, mint máshol, ezekben van a vizáknak mintegy beszálló fogadója. November hónapban, a jég megjelenése előtt a Duna egész szélét átfogják egyenlő távolságra leszúrt gerendákkal, s a meder közepén szabad helyet hagynak, amit varsával vagy erre a célra készített hálóval kötnek össze. A gerendák alatt a halászok csónakjukkal feszítik ki hálóikat. Közben a Duna partján ágyúlövésekkel mintegy mennydörgést keltenek, ettől a vizák rejtekhelyeikből felriadnak, és valamifajta erőtől hajtva körbeúsznak a Dunában, s aztán, miután a hálóba kerültek, a halászok olyan könnyen vonják őket a partra, hogy semmi nehézséget nem éreznek. Nemegyszer egy helyen és egy vizahalászatkor, nem is számítva a többi kisebb halat, ezret, sőt többet is fognak, köztük van nem is egy, mely tizenkét lábnál is hosszabb. (Oláh [1536] 1985,76) A vizák a 20. századig úsztak föl tömegesen a Dunán, majd a Vaskapu szabályozása után már csak elvétve jutott fel belőlük egy-egy példány a Dunának erre a szakaszára. A harmincas években azonban még fogtak vizát a Duna csallóközi részén. A halkereskedők (fisérek) előszeretettel keresték fel Komárom halpiacát, ahol a 18-19. században „80 és még több vályú mellett árulták, mérték és vágták ki a szebbnél szebb halakat a napbarnította halászok és a tűzről pattant menyecskék, körülöttük a vásárolók sokasága tolongott, a háttérben meg a külföldi és vidéki halkereskedők ólálkodtak és lesték az idő elteltét, hogy ők is rávethessék magukat a komáromi Duna ízes halára, mellyel messze vidéken virágzó kereskedést űztek...” (Komáromi Lapok 1904/14). A térségben két szervezeti formája alakult ki a halászatnak: az egyik intézményes halászatként jelölhető és lényegében a fentebb már érintett céhes, nagybani halászat tartozik bele (hivatásos halászok). A másik, a paraszthalászat (rabsic halászok) gyakorlatilag egyéni halfogási módszer, amely jóval primitívebb, gyak-
