Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Hizsnyan Géza: Színházk - színházi élet
98 Hizsnyan Géza ságot, melynek eredményeként a legtehetségesebb színészek többsége (köztük Boldoghy Olivér, Kovács Ildikó, Tóth Tibor, Bandor Éva, Fabó Tibor) otthagyta a kassai színházat, ahol a szakmai színvonal riasztó csökkenését a közönségszórakozatásra való hivatkozással próbálták elfedni, sajnos a szórakoztatásnak sokszor a legalpáribb formáitól sem visszariadva. Azóta történt egy kísérlet a helyzet konszolidálására. 2003 őszén Beke Sándor lett a színház művészeti vezetője, akitől mindenki az igényes „művészszínházi” és a „közönségszínházi” (meggyőződésem szerint meglehetősen blőd, de mégis használatos fogalmak) elképzelések öszszehangolását, vagyis színházművészeti és gondolati szempontból igényes, de a közönség által is elfogadott, szórakoztató színház létrehozását várták. 2005 tavaszán azonban őt is leváltották, ez a kísérlet is sikertelenül végződött tehát, s maradt a Kassán most már hosszú ideje meglévő művészi (gondolati és stiláris) bizonytalanság. ATháliával csaknem ellentétes utat járt be a komáromi Jókai Színház. A bevezetőben említett jobb kiindulási helyzetet a kezdeteknél sikerült maximálisan kihasználni. A színház igazgatói posztjára kiírt pályázatot 1990 márciusában Beke Sándor nyerte, s a pozsonyi főiskolán tehetséges fiatalok egész sora tanult. A karizmatikus vezető és az amúgy is jó erőkből álló, a fiatalokkal megerősödő társulat találkozását nagy várakozás előzte meg. Az indulás minden elvárást teljesített, sőt talán felül is múlt. Háy Gyula: A ló című színmüvét CaliguLO címen vitte színre Beke. Ez a produkció sok szempontból meghatározó és példa értékű volt. Beke programot hirdetett vele: az erős társadalmi elkötelezettségű, de a banális aktualizálástól mentes, szakmailag igényes előadásokat, az eddig egyeduralkodó naturalistarealista stíluson történő túllépést, aktuális, izgalmas, művészileg magas színvonalú színházat ígért. A stiláris kifejezőeszközök gazdagodása, a „megújulás”, az újabb színházi stílusok és a drámairodalom modernebb irányzatainak befogadása, meghonosítása szempontjából talán a CaliguLO-nál is jelentősebb, bár összhatásában kevésbé egységes volt az évad másik Beke rendezése Rózevicz Fehér házassága. Közben 1990. június 1-től a színház felvette Jókai Mór nevét, és azóta Komáromi Jókai Színház néven működik. Az első évad művésziszellemi izgalmait, pezsgését Bekének már nem sikerült megismételnie, s bár a társulaton belüli erősödő konfliktusokról szóló hírek egyre aggasztóbbak voltak, végül a mečiari „kultúrpolitika” beavatkozása akadályozta meg, hogy kiderüljön, mire lehetett volna még képes Beke ezzel a társulattal. Az igazgatói megbízatása lejártakor, 1994-ben kiírt új pályázatot ugyanis hiába nyerte meg a szakmai bizottság előtt, a kulturális miniszter (részben a társulat egy részének kívánságára is) nem őt, hanem Holocsy Istvánt nevezte ki igazgatónak. Beke utolsó évadában Beckett Godot-ra várva című abszurdjának színrevitelével még maradandót alkotott, majd visszatért Magyarországra. Vezetése alatt a már említett jelentős előadások és néhány - a magyar és a szlovákiai színház viszonylatában is kiemelkedő, de sajnos a Thália Színházéhoz hasonlóan a színházi szakma által szintén méltatlanul kevéssé értékelt - kiemelkedő színészi teljesítmény született. A teljesség igénye nélkül ide sorolható Holocsy István Caligulája és Dráfi Mátyás Egnatiusa (CAliguLO), Varga Szilvia Paulinája (Fehér házasság), Dósa Zsuzsa Rozinája és Mokos Attila Figarója (Figaró házassága), Skronka Tibor Jang Sunja (Szecsuáni jóember), Varga Tibor, Mokos Attila, Boldoghy Olivér és Benkő Géza (Godot-ra várva). Az elkövetkező néhány évad a dramaturgiai esetlegesség, a közönség-szórakoztatás valós és képzelt követelményeinek kielégítésére történő, többnyire görcsös igyekezet jegyében, véletlenszerűen, művészi koncepció nélkül választott magyarországi vendégrendezők jobb-rosszabb ténykedésével telt. Született ugyan néhány tisztes színvonalú produkció (Hegedűs a háztetőn Bor József rendezésében, Dráfi Mátyás nagyszerű Tevje alakításával, mellette Németh Ica, Stubendek Katalin, Czajlik József és Holocsy Krisztina színészi remeklésével, Mirandolina Dósa Zsuzsával a címszerepben, Benedek Miklós rendezésében, a Tóték Ivan Blahút rendezésében), hiányzott azonban az átgondolt, hosszú távú dramaturgi-
