Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Hushegyi Gábor: Kortárs és jelenkori magyar képzőművészek
78 Hushegyi Gábor Jó napot Bartusz úr! - Találkozunk a szemétdombon performansz is. Míg Bartusz művészetében a 60-as és 70-es években a társadalmi gyökerek, kötődések csak áttételekkel jelentek meg művészetében, addig a 80-as években a kultúrköréhez közeli Magyarországot fedezte fel magának, egy évtizeddel később pedig, a már említett hangsúlyos témák mellett, egyre több teret adott a magántörténelemnek, főképpen a második világháború éveiből. A rendszerváltozás évében, 1990-ben már a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola tanáraként aktív résztvevője a Rossz szellem kiűzetése csoportos performansznak, a háborús individuális emlékeket az 1992-es zsolnai egyéni kiállításán a Marschieren Marsch (1992, Klatovyban - 1995), 1997-ben az átHIDalás nemzetközi szimpóziumon (amelyet Bartusz kezdeményezett) a Megsebzett híd és Somorján az At Home Galleryben az Úton című (Németh Ilonával közösen) performansszal egybekötött installációiban dolgozta fel. Ugyancsak perfonnansz, illetve performansz és installáció keretében tematizálta a holocaustot, így pl. a prágai palmovkai zsinagógában (Cím nélkül, 1994), vagy a videót is eszköztárába emelő Emlékezetemben keresem osztálytársam, Sára Rosenblum arcát (1995). A fiatal művészgeneráció oktatásában résztvevő Bartusz az évtized vége felé a média és a kortárs vizuális diktátum kritikáját is témaregiszterébe sorolta, elsőként az Elektronikus angyal (1998) című TV-installációjával, majd egyre áttételesebb formában, akár a műtörténeti idézetek alkalmazása révén is (pl. Vakító Malevics, 1999), ám az ezredfordulóhoz közeledve kontempláció, csendesebb közlésmód kezdi uralni installációit. Pályájának legutóbbi éveire a filozófiai gondolatok, az egyetemes erkölcsi értékrend és a lehető legbensőségesebb kontemplativitás a jellemző. Meghatározó eleme a Kvázi-terek (2000), azaz a fémrudakból kivitelezett minimalista térszerkezetből teremetett installáció, amely a mentális és a fizikális tér kapcsolatát, az egyén és közösség egymásrautaltságát fejezi ki, Pierre Tielhard de Chardin gondolataival társítva. A pozsonyi premiert követően, Miskolcon és Rzeszowban e kvázi-terek már a fogyasztói társadalom korlátlan hedonizmusát is a bírálat tárgyává tették. Ám néhány hónappal később a Komáromi LIMES Galériában és a München melletti Palmen Galerieben (2001) a média virtuális világának harsány jelenléte, dezorientáló és manipuláló hatása vált a kritika célpontjává, és a fém kvázi-terekhez az autonóm gondolkodásra buzdító középkori labirintus motívuma társult. E fokozatosan hangsúlyossá váló distancia jellemzi Bartusz legutóbbi munkáit. Az a művész, aki résztvevője volt az Album 1976 projektnek, a velencei biennále függetlenek bemutatóján, most ismét szellemi autonómiájáról tanúbizonyságot téve tette közzé második Közjegyzői hitelesítés c. projektjét a NO WAR-t, amelyben többed magával tiltakozott az értelmetlen és valódi indokokat elhallgató háború(k) ellen. E magatartáshoz szorosan kötődik a 2003 végén bemutatott Labilitás hanginstallációja, amely ismét az anyaghasználat konfrontációjából merített, egyik oldalon a tetszetős, esztétizáló, mesés világ, a másikon pedig a durva valóság, a mások gazdagságának következménye. Bartusz így reagál korunk új civilizációs konfliktusaira legújabb nagyszombati és kassai tárlatán is. Bartusz művészetpedagógiai tevékenysége révén is kiemelkedik, a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola után iskolát teremtett Kassán is, ahol a művészképzés szakfelelőse jelenleg is. 3.1.2. Rónai Péter (1953) - Videoantológia: Önarckép mint következetes életmű-koncept A budapesti születésű Rónai Péter alig ismert a szlovákiai magyar közvélemény előtt. Az 1970-es évektől (Cseh)szlovákiában élő képzőművész már pályája kezdetén a neoavantgárd irányzatok mellé szegődött. Kép-tárgyai, konceptjei, installációi, akciói a hazai művészet ilyen irányultságú műfajai szempontjából meghatározónak minősíthetőek. Érvényes ez a videomüvészetre is, amellyel már az 1980-as évek közepe óta tudatosan, majd az 1990-es évektől, a technikai háttér meglelését követően, programszerűen foglalkozik. Rónai Péter a szlovákiai videoművészet kezdeményezője! Az elmúlt másfél évtizedben aktív művészetpedagógiai tevékenységet is folytat, előbb a nyitrai
