Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Hushegyi Gábor: Kortárs és jelenkori magyar képzőművészek
Kortárs és jelenkori magyar képzőművészek 79 Pedagógiai Kar rajz tanszékének és a brünni Képzőművészeti Kar konceptuális irányzatok műtermének docense, majd professzora, de előadott a besztercebányai Művészeti Akadémián, a Nagyszombati Egyetemen is többek közt. A rendszerváltást követően csaknem minden jelentős nyugat-európai csoportos kiállításon képviselte a kortárs (cseh)szlovákiai művészetet, művei jelen vannak az összes országos és számos külföldi kortárs művészeti gyűjteményben.. Nem utolsósorban rendszeres résztvevője az érsekújvári Stúdió érté fesztiváloknak. Rónai eddigi legjelentősebb életműtárlataira egy évtizeddel ezelőtt, 1996-ban, Videoantológia címmel került sor a zsolnai Vág Menti Művészeti Galériában (Považská galéria umenia), majd 2003-ban egy-egy keresztmetszet erejéig a Szlovák Takarékpénztár pozsonyi galériájában és a Pozsonyi Városi Galériában mutatkozott be. Ezek a tárlatok lehetővé tették, hogy installációi, objektjei, videoplasztikái, videoinstallációi, posztinstallációi összefüggéseikben váljanak láthatóvá, hogy a Rónai-féle installáció műfajának esszenciáját is megismerhessük. Rónai Péter esetében hallatlanul céltudatos művészi programról beszélhetünk, amelyet kőkeményen, sok esetben kompromisszumok nélkül valósított, illetve valósít meg. Művészetszemléletére leginkább a duchampi más kreativitás és a neodadista platform a legjellemzőbb, s ebből adódik a műfaji sokrétűség is. E tekintetben külön figyelmet érdemel az 1993-as Alter Ego posztintalláció, amelyben a Duchamp-Rónai átalakuló arcképpár, a résen megtekinthető fragmentumok éppen az posztkonceptualista installáció esszenciáját tárja fel. Ez az Alter Ego egyébként az egész „Videoantológia” vezérmotívuma, erre épülnek, illetve ebből a négy évvel ezelőtti műből merítenek, ám a Cannibale ante portas (1996-97), a Camera obscurna (1992-95) és az Elasztikus realitás (1997) című művek egyben a videoművészet és a számítógépes kezelés egyre mélyebb ismeretéről, annak művészetben, az installációk világában alkalmazható eszköztárának elsajátításáról és invenciózus felhasználásáról tanúskodnak. Rónai munkái következetes és céltudatos művészeti konceptek láncszemei, amelyek nem csak korábbi installációk tapasztalatait, hanem akár performanszok, tehát más médiumok elemeit is tartalmazhatják (Slovak Virtual Reality, 1996-97). Két további alkotása a Deo-Deco (1993) és a Cogito ergo Kunst (1994) gondolatiságukkal, a művészet- és kultúrtörténet, a saját művészet idézésének alkotói módszerként való felhasználásaként tűnnek ki. Ezt egészíti ki a vizuális művészet elméleti-művészeti problémáinak felvetése és a környezetünkben domináns pozíciót kivívott reklám és giccs negatív következményeinek pellengérre állítása. Az autoReverse (1997) című műve, amely több aspektusból is felvillantja a Rónaira jellemző, ám csakis komolyan vehető „játékot” a művészettörténettel, hiszen a Duan Hanson-idézet könnyen megfejthető, ám ehhez társul Rónai szarkazmusa, de egyben ironikus hangneme is. Nagy jelentőségű a FRAGMENTUM című videoinstalláció, mivel az ízelítőt kínál az 1997-ik évi Velencei Biennáléra szánt Katarína Rusnáková - Rónai Péter tervezetből. Az eredetileg performansz, hang- és videoinstalláció ötvözetét alkotó projekt nem nyerte el a kulturális tárca vezetőjének tetszés, így nem Rónai képviselhette Szlovákiát az öreg kontinens egyik legszámottevőbb képzőművészeti rendezvényén. Pedig a Zsolnán kivitelezett fragmentum bizonyítja, hogy Rónai a mű videóra épülő részében is nemzetközi szintű, versenyképes alkotást hozott létre. Rónai ezen pályázati kudarca ellenére is az egyik legfontosabb művészszemélyiség Szlovákiában. Életművének van egy-két sajátossága, amire érdemes felhívni a figyelmet. Az egyik a szülővárosának, Budapest miliője iránti szüntelen vágyakozódása-vonzódása, a magyar kultúra rendszeres beépítése az aktuális művészeti kérdések megoldásába. Nem véletlen, hogy több kultúrában párhuzamosan élve a nyelvi játékok végtelen tárházát nyújtja mind videóiban, mind installációban vagy vizuális költészetében. Az életmű másik sajátosság csak másfél évtizedes távlatból rajzolódik ki éles kontúrokkal. Ez az önarckép, amely végigkíséri eddigi művészpályáját, s az új médium, a video és a PC adta lehetőségek révén egyre céltudatosabban fóku
