Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Hushegyi Gábor: Kortárs és jelenkori magyar képzőművészek
74 Hushegyi Gábor révén. A két világháború közötti modem cseh képzőművészetről készített, revelációval felérő elemzése64 ugyanis Rusovára hivatkozva kísérletet tesz annak kimondására, illetve bizonyítására, hogy az általa tárgyal korszakban nem csak női mivoltuk, hanem nemzetiségük miatt is (mert németek voltak) hátrányt szenvedtek a művészek. Felhivja a figyelmet arra, hogy Prága nem csak művészeti szempontok miatt szakította meg évszázados kapcsolatát a bécsi művészettel, a nemzeti gondolat is nagy mértékben hozzájárult ehhez, s ezek után nem meglepő, ha Pachmanová olvasatára hivatkozva a férfias modernizmussal szemben Bécs és a csehországi németek és zsidók művészete inkább femininnek volt bélyegezve a művészetideológia két világháború közötti csehországi frontján. Ez az állítás konkrét műtörténeti hivatkozással is alátámasztható, hiszen az Európa szerte ismert cseh avantgárd mozgalom a Devétsil bevehetetlen fellegvárnak bizonyult még a cseh baloldali gondolkodású modernista hölgyek számára is, hogy a németekről most inkább ne is beszéljünk.65 De te tegyük fel a kérdést, hogy működőképes-e ez a konstrukció, illetve megközelítési stratégia a szlovákiai magyar nemzetiségű művészek és teljesítményeik szempontjából? Mára egyértelművé vált, hogy a modernizmus férfiasságára való hivatkozás, s annak nemzeti sajátosságként történő felmutatása téves konstrukció. Éppen maga a cseh művészet bizonyítja, hogy olyan alkotók, mint Jan Zrzavý, Jozef Kremlička, az 1918 utáni Otto Guttfreund, stb. a modernizmus „női” neoklasszicista változatát preferálták - nagy nemzetközi sikerrel és elismeréssel. A másik kérdés, hogy egybevehető-e a cseh- és morvaországi németek, zsidók és a szlovákiai magyarok helyzete, pontosabban a művészetben elfoglalt, illetve kiharcolt pozíciójuk. Ebben található alapvető különbség, hiszen a magyar művészeti közeg már az utódállam megalakulásakor (részben) szervezett, illetve újraszervezett volt Csehszlovákiában, s a modernizmus képviselő a korabeli kassai művészetben éppen a nem-szlovákok voltak, így pl. Schiller Géza, Jaszusch Antal, Kudlák Lajos, részben Krón Jenő, stb. tehát ez a szempont sem igazán érvényesíthető a két világháború közötti korszak értékelésére. De ugyanez érvényes az ezt követő periódusokra is, hiszen Jakoby Gyula művészete, majd Bartusz Györgyé, Szabó Gyuláé az 1960-as években és a további két évtizedben is arról győznek meg, hogy a Rousová, illetve Pachmanová által általánosított paradigma Szlovákiában nem érvényesült a művészeti életben. Más lapra tartozik, ám ettől még tény, hogy az 1940-es évektől az 1980-as évek közepéig egy nemzeti prekoncepció érvényesült a modern művészet szlovákiai értékelésében. De nem kerülhető meg az a kérdés sem, hogy a Pachmanová által alkalmazott gender-elmélet átültethető-e a nemzeti kisebbségek művészete értékelésére? Pachmanová a feminista műtörténet-írás alaptételeit alkalmazza, amelyek szerint a művészettörténet és általában a tudomány maszkulin hagyományt követ és minden területen a férfi értékrend kerekedik a női értékrend fölé, ezzel magyarázható véleménye szerint, hogy a történeti diszciplínák, így a műtörténet is férfi szerzőknek és a férfi nézőknek kedveznek.66 Állítása, hogy ezen sztereotípiák és dichotómia miatt „a férfiak a történelem kerekének mozgatói, a nő pedig mindössze a megfigyelés tárgya”67 bár nehezen, de részben alkalmazható a többség és kisebbség viszonyára. Erre utal a műtörténet-írás esztétikai vagy nemzeti kánonja, a „másság” esztétikai-művészeti vagy nemzeti okokból történő kirekesztése. Ám már ezzel a gondolattal is elismernénk azt a polaritást, hogy a többségi a férfi, a kisebbségi a női szerepkör gyakorlója kultúránkban, de jól tudjuk, hogy életünk nem eue az egyetlen dimenzióra redukálódik, számtalan más szociológiai, társadalmi, politikai és kulturális pozícióban ez a viszony megfordul. Pachmanová eszmefuttatásából mindenképpen 64 Pachmanová, Martina: Neznáma území českého moderniho umení: Pod lupou gendru. Argo, Praha, 287. 65 U.o. 75-77., ill. 95. 66 U.o., 17. 67 U.o.
