Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
60 Csanda Gábor súlyba, valamint a jelenkoriak, de poétikailag és topográfíailag bármily szélesre nyílik is ez a tőzséri lencse (Hamvastól Holanig, Zbigniew Herberttől Hizsnyai Zoltánig vagy Tomas Transtörmerig), közel hozza-tartja az olvasót a szerzőnek a tárgy iránti érzékenységéhez (személyes vonzalmához) és egy ehhez konstruált, egyre sajátabbnak mondható irodalomtudományos-filozófiai nyelvhez. S végül még egy szempont vagy megkülönböztető jegy: ez pedig a kortárs szlovákiai magyar irodalom „határtalan” (tőzséri értelmezésben: világra, olvasásra nyitott) müvei iránti fogékonysága (mely alól talán csak a Talamon-műveknek sikerült magukat feltűnően kivonniuk). Külön publikációban adja közre - recepcióesztétikai tapasztalatokat is hasznosítva - a Cselényi- és Grendel-életmű fontosnak tételezett darabjairól szóló elemzéseit (Az irodalom határai. Cselényi László és Grendel Lajos művei s a határon túli magyar irodalom kérdésköre, 1998). Az irodalomhoz mint elemzendő-értelmezendő előképhez, hagyományhoz való viszonyulás Grendel Lajos életművében is jellemzőnek tételezhető. Figyelemre méltó a középiskolai szintet magasra emelő és páratlanul élményszerű irodalmi összefoglalója a 20. század második felének magyar irodalmáról (Grendel 1997b, 9-99), valamint az Irodalmi Szemle hasábjain jelenleg is folytatásokban megjelenő magyar irodalomtörténete. (Magyar líra és epika a 20. században. A sorozat első része a lap 2005/10. számban jelent meg, a 2006/10. a tizedik.) Könyve, a Mészöly Miklós időskori prózája alcímű A tények mágiája (2002) finom átmenet az értekezés és az ismeretterjesztés között, pontosabban: tárgya látszólagos tudományosságához-elvontságához (a Megbocsátás és a Családáradás elemzéséhez recepciótörténeti kitekintés is tartozik) szemléletesen érvelő, olvasmányos előadásmódot választott. Alkalomszerű kritikus dolgozatai (egyebek közt: Grendel 1992 és Grendel 1997a) a szlovákiai magyar irodalmi életről és visszásságairól - csakúgy, mint korábban - a vizsgált időszakban is nagy visszhangot váltottak ki. Görözdi Judit Hangyasírás, csillagmorajlás. Elhallgatásalakzatok Mészöly Miklós írásművészetében (2006) című kötete nemcsak tárgyválasztásában sorolható ide, hanem azért is, ahogyan a mészölyi poétika sajátosságait a Mészöly-szövegek szövegen kívüli értelmezési pontjainak - egzakt módon csaknem megragadhatatlannak tételezett - játékára vezeti viszsza. Szigeti László Párbeszédkísérletével (1999) együtt a Mészöly-müvek olvasói érzékenységre gyakorolt hatására irányítja rá a figyelmet, nemkülönben a Mészöly-kutatás (szlovákiai magyar irodalmi részről történő) irányainak kitágítására. Vajda Barnabás kötete (Sigmund Freud és a XX. század eleji magyar irodalom. Tanulmányok magyar írók és a freudi pszichoanalízis kapcsolatáról, 2005) kultúrtörténeti adalékul szolgál a címében jelölt tárgykörhöz; ismertető értékelése ráirányítja a figyelmet a munka „imponálóan széles” körű kutatásaira (vö. a tanulmány egészével: H. Nagy 2006, 118-127). N. Tóth Anikó tanulmánygyűjteményének (Kísérlet megszólalásra és elnémulásra. Olvasói kalandok a 20. század magyar prózájában, 1999) darabjai választott tárgyukhoz közelítve hajlamosak azok stílusát felvenni, mintegy így is belehelyezkedve a tárgyukba. Ezekkel a ,,pastiche-interpretációk”-kal „a művek autentikus, recepciós létmódja idézödik meg” (Benyovszky 2001, 162). Benyovszky Krisztián hívja fel a figyelmet arra is, hogy e tanulmányok egyfelől ugyan tennészetesen szerzői ízlés és kánon mentén íródtak, másfelől azonban kötetbe rendeződve felkínálnak az olvasónak egy metaforikusnak nevezhető, regényes történeti olvasatot (Benyovszky 2001, 153). Ennek további fejleményeihez lásd a szerző legújabb kötetét: Szövegvándor. Közelítések Mészöly Miklós prózájához (2006), mely a Mészöly-regényekben rögzülő elbeszélő tudatfolyamának változásait, az életművön belüli szövegközi játékok leírhatóságát vizsgálja, valamint a mészölyi prózapoétikai örökség továbbhagyományozódását a kortárs magyar irodalomban. Benyovszky Krisztián fent idézett kötete (Rácsmustra. Regényes olvasónapló Kaffka Margittól Bodor Adámig, 2001) nem csak alcímében rímel N. Tóth Anikó könyvére: szövegében kifejezetten is a metaforikus irodalom
