Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
Irodalomtudomány és irodalomkritika 59 meth Zoltán első kötetének (A kapus öröme a tizenegyesnél) megjelenési éve (1999) akár az irodalomkritika olyan reprezentatív darabjának tartható, mely körül már kijelölhető a szlovákiai magyar irodalmi gondolkodásban bekövetkezendő változások időszakának kezdete. Ha nem e kötet megjelenéséhez kötjük a fordulat küszöbét (figyelembe véve egyebek közt a 144 oldalas könyv szövegeinek heterogenitását, de figyelmen kívül hagyva egyebek közt éppen ennek a műfaji heterogenitásnak a hozadékait, vagy azt, hogy Rákos Péter 1987-ben kiadott műve — Az irodalom igaza - után éppen ezt a Németh Zoltánét tartotta a szakma Madách-díjra érdemesnek, a köztük levő tizenkét évben egyetlen irodalomtudományi kötetet sem), szerzőjének fellépését vehetjük figyelembe. Németh Zoltán úttörő voltát az irodalomkritikában a vele nagyjából azonos időben fellépők (tehát a fordulatban részüket kivevők) sem vitatják: „...mondjuk így, »tájainkon« ő volt a kritikában az első, aki próbálkozott olyan új irányzatok, új értelmezői nyelvek, fogalmak meghonosításával, amelyek Magyarországon akkor már nem számítottak újdonságnak, de nálunk igen”. (Benyovszky 2001, 127) Ugyanakkor, természetesen, az egzakt és korszerű megszólalásmód és nyelv nem a ’89 utáni - bármikori - irodalomtudományi fordulat invenciója. 6.3. Hagyomány az irodalomtörténésben Az irodalomtörténeti munkák közt Rákos Péter említett kötete olyan darab, mely (címében is jelölten) a szép, a jó és az igaz kategóriáknak, valamint az elmélet, a történet és a kritika területeinek az irodalomtudományi vizsgálódások során egyidejűleg kíván polgárjogot biztosítani szakmailag kiváló szinten, amint erről a mű recepciója sem hagy kétséget. Filep Tamás Gusztáv és G. Kovács László Rákos Péter-monográftája Az irodalom igazának tíz ismertetését-kritikáját tartja számon. (Filep-G. Kovács 2005, 330) A tanulmánygyűjtemény súlypontjait verstani, irodalomelméleti és irodalomtörténeti dolgozatok képezik, ez utóbbiak a magyar irodalom tárgyköréből; „egyhatoda csehszlovákiai magyar vonatkozású” (Filep-G. Kovács 2005, 127). Szerkezetében és szövegértelmezői, -elemzői alapállásában legközelebb Rákos Péter soron következő kötete (Prágai őrjárat, 1995) áll hozzá, míg az utolsóval (Nemzeti jelleg - a miénk és a másoké. Öncsalások és előítéletek mint történelemformáló tényezők, 2000) - ennek a szorosan vett irodalomtudománytól elhajlóval - az irodalmi szövegre vonatkoztatottsága kapcsolja össze. Rákos Péternek a 19. és 20. század első fele magyar irodalmára vonatkozó olvasatai és részértelmezései (Adytól Máraiig, a Bánk bántó\ a Kaddis...-ig) a szóban forgó szerzők és művek irodalomelméleti-verstani és hatástörténeti vizsgálatához nélkülözhetetlenek, s a szakma hivatkozási alapként viszonyul hozzájuk. A „klasszikus” (régi és kanonizált) magyar irodalommal való szembenézés hatástörténeti igénye (és az oktatói gyakorlatból eredeztethető rákérdezés kutatókényszere) fűzi Rákoshoz Tőzsér Árpádot, akinek Régi költők — mai tanulságok (1984) kötete mintegy a címét is aktualizálva 1995-ben újra megjelent (Egy diófa és környéke) - benne a korábbiakat (Szenei Molnárról, Amadé Lászlóról és Baráti Szabóról) egy Balassi-tanulmánnyal toldva meg. Az irodalomtudós Tőzsért - aki Rákoshoz hasonlóan olvasói, értelmezői és fordítói szinten több (elsősorban magyar, cseh és szlovák) iskolának és értelmezőközösségnek nemcsak a nyelvét, hanem a műveltségét, a művekhez való viszonyát is érzékeli - és a tőzséri hatástörténeti vizsgálódást az különbözteti meg prágai páholytársáétól, hogy ez kevésbé a feltételezett olvasói, sokkal inkább a maga (és költészete) szempontjait szem előtt tartva viszonyul az adott korpuszhoz. Azaz tárgyválasztásában és módszereit tekintve szabadabb, következtetéseiben kötöttebb Rákos Péter munkáinál - lásd elsősorban Tőzsér Escorial Közép-Európában ( 1992), valamint Az irodalomról, vegyes műfajban alcímű, A nem létező tárgy tanulmányozása (1999) kötetét. Ez utóbbihoz felépítésében és tartalmában hasonló (részben ennek változata) a Tanulmányok, kritikák, jegyzetek alcímű Milétoszi kumisz (2004) kötete. Az optikája elé kerülő szöveguniverzumból ezekben értelemszerűen a 20. századi korpuszok kerülnek túl
