Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
38 Dusík Anikó dalom) önarcképének módosulása konfliktusokkal terhes. A szlovákiai magyar prózán belül megfigyelhető változás jeleire a hazai - szlovákiai magyar - recepció is reagál, bár a kilencvenes évek elején megjelenő Farnbauer-, Győry- és Talamon-szövegek poétikai jellegzetességeit a már az ezeken a szövegeken is olvasóvá nevelődő, a kilencvenes évek második felében jelentkező, széles elméleti horizontot befogó individualisták (irodalomtörténészek, kritikusok) csapata fogalmazza meg meggyőző módon (Németh Zoltán, Benyovszky Krisztián, Keserű József...). A ’89 utáni szlovákiai magyar próza sajátsága, hogy a generációs tengely mentén való rendeződés jelentősége háttérbe szorul, de ugyanekkor a poétikai jegyek azonosságát kereső besorolási kísérletek is leginkább a sokszínűséget tudják válaszként felkínálni. Grendel, Farnbauer, Talamon, Győry, az „elsőkötetes” Gazdag József szövegei a ’89 utáni szlovákiai magyar prózában zajló változások reprezentánsai, ilyen értelmű egymásmellettiségük ugyanakkor e próza poétikai jellegzetességeinek meghatározását nehezíti. Leginkább abban az esetben, ha mindenáron a kimutatható közös elemek keresését tűznénk ki célként. Ilyen megközelítéssel talán valóban csak az elmúlt években is meg-megjelenő negyed- (esetleg ötödjvirágzás - sajnos semmitmondó és patetikus felhangoktól sem mentes - címkéjét ragaszthatnánk rá a szerzőkre. Az adott helyzetben egyértelmű, hogy a szlovákiai magyar irodalom s ezen belül a próza ki kell hogy követelje „történeti” olvasatának aktualizálását is. 3.1.1. Grendel Lajos A „személyiség önértésének újraalapozása” (Szirák 1995, 47) Grendel Lajos prózájának egyik vállalható és termékenyítő kihívása, de Grendellel jelenik meg „a nyelvi játékot előtérbe vonó szövegszervezés” is (uo., 78). A Grendel-szövegekre mint a posztmodem prózafordulat szövegeire reagált a nyolcvanas évek recepciója: „Epikája olyan saját elbeszélésképletet teremtett, amely (...) szervesen képes továbbépítkezni a kisebbségi irodalom hagyományának beszédrendjéből” (Kulcsár Szabó 1994, 183). Az 1989-ben megjelent Szakításokat követő Thészeusz és a fekete özvegy (1991), az Einstein harangjai (1992) és az És eljön az O országa (2003) című regényei az alakuló pálya politikai fordulat utáni - a kritika által nem mindig fenntartások nélkül értékelt - állomásai. Míg a Szakításokkal a „posztrealista nagyregény kísérlete”, a „nemzedéki vallomásossággal” ötvözni szándékozott „erkölcsi parabola” lehetősége villan fel (Szirák 1995, 101), a Thészeusz... mítoszparafrázis. „Ha úgy tekintjük a Thészeusz és a fekete özvegy szövegét, mint ami játékosan megidézi a mítoszi dimenziót és egyúttal fel is számolja az azzal való kommunikáció lehetőségeinek feltételeit, akkor a regényt egy olyan olvasathoz juttatjuk, amely elsősorban a kortársi horizont szűkösségére, a jelen banalitására és káoszára irányítja a figyelmet. Ez esetben a mítoszi viszonyítási pont érvényessége elenyészik, s így nem mást olvasunk, mint egy önmagába záródó szerelmi és karriertörténetet, vagy némi jóindulattal, annak egy paródiáját” (Szirák 1995, 108). Banalitás, káosz, dezillúzió, elbizonytalanodás adják azt a keretet, amelyben a kilencvenes évek grendeli prózája keresi a rosszkedv okát(?), értelmét)?). A kelet-közép-európai rendszerváltás témája az Einstein harangjai és az És eljön az O országa című regényeiben domináns. Az Einstein harangjaiban kitüntetett szerepe van 1989 őszének. Mészáros nevű hőse az azonosulás, a kiemelkedés, a menekülés vágyának taszításai és vonzásai közötti élhető egyensúlyt keresi magánélete kicsinyes válságainak szorításában. Míg az Einstein harangjai és az És eljön az Ő országa jellemzőiként az ad abszurdumig kiaknázott posztmodern fikcionalitásra utalhatunk (Németh 2004, 69), az 1999-ben megjelent Tömegsír című regénye a referencialitás felerősödését mutatja. A 2001-ben megjelent Nálunk, New Honiban, majd a 2005-ben kiadott Mátyás király New Honiban című regényekkel trilógiává bővült szövegegyüttes kapcsán jogosan merül fel egy pályakorrekció lehetősége. „A referencialitást az a tény erősíti
