Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
A kortárs magyar líra paradigmái 21 Az én integritásának a beszéd szintjén való fenntartása és az én mint jelölőnek a szövegbeli szétírása azonban szintén nem áll mindenkor ellentétben egymással (vagyis ez nem tévesztendő össze a versekben folyó - olykor Orbán Ottó „kiszólásaira” hasonlító - tematikus viták kérdésességével). Míg Tőzsér esetében az előző inkább az önkommentár szerepét erősíti fel, az utóbbi a poétikai eljárások ezt ironizáló effektusára tereli a figyelmet. Mindkettő találkozhat a versek idézettségében, az újraírás jelenorientált- és nem eredetelvű - gyakorlatában, azaz egy olyan oszcilláló dinamikában, mely áthatja a szöveg pragmatikai, grammatikai és retorikai szintjeit (idéző én, idézett én, retorikai vagy hipotetikus én). Innen nézve Tőzsér Árpád költészete nem kis feladat elé állítja professzionális olvasóit. A jelen pillanatban annyi mindenképpen megállapítható, hogy a szelektálódó életmű- mely szelekciót nem csak az irodalomtörténet12, de az aktuális versek látásmódja végzi el- olyan újraértelmezésekre szorul, melyeknek munkálatait az említett kritikusok már megkezdték. A recepciós hagyomány folytonosságát tehát az biztosíthatná, ha mindazok a kérdések, melyek Pécsi Györgyi monográfiájának írásakor még nem voltak feltehetők, a későbbiekben- visszamenőleges érvénnyel - megfogalmazódnának. Hiszen - ahogy a monográfus írja - „Ez a költészet örökös változásban, mozgásban, átalakulásban van, s ez az örökmozgás a jellemző az egyes önálló textusokra s külön a versszegmentumokra is.” (Pécsi 1995, 11 )13 A szóban forgó kötetek széttartó esztétikai megoldásai (illetve a versszerűség folytonos újradefiniálása) mellett az így értett lezáratlanságból következik, hogy Tőzsér Árpád költészete folyamatos kihívást jelent az irodalomtörténeti-kritikai diskurzus számára. Ha az életművek értelmezettségét a továbbiakban is szem előtt tartjuk, akkor Tőzsér Árpád teljesítménye után/mellett Cselényi László költészetére kell utalnunk. A 2002-ben napvilágot látott Escorial avagy a Cs-tartomány című sokszerzős tanulmánykötet és Bohár András A megírhatatlan költemény című, 2005-ben megjelent monográfiája egyaránt arról tanúskodik, hogy Cselényi költészete nem került ki az olvasói érdeklődés horizontjából. Jeleznünk kell persze, hogy az eddigi életmű nem minden esetben talált kedvező fogadtatásra. Németh Zoltán Szövegvég című elmarasztaló kritikája többek között a neoavantgárd kimerülése felől próbál közelíteni a szerző alkotásaihoz. (Németh 2005, 205-207) Olyan művészeti paradigmáról van azonban itt szó, melynek tényleges hatástörténeti jelentőségét csak az utóbbi években kezdte feltárni az irodalomtudomány. Ennek egyik fontos dokumentuma a Né/ma? című tanulmánykötet, melynek elején Deréky Pál a következőképpen fogalmaz: „Akár a történeti avantgárd esetében, az egyes életművekből kimetszett rétegekből és darabokból kell összeállítanunk a teljes magyar neoavantgárd műalkotáskorpuszt, továbbá a Magyar Műhely, az Új Symposion, az Arkánum, valamint számtalan nevenincs, egy vagy csak néhány számot megért magyar underground lapocska anyagából. Lehetséges tehát mondjuk Tandon Dezső, Balaskó Jenő, Tolnai Ottó, Végei László, Papp Tibor, Cselényi László, Nagy Pál, Bujdosó Alpár, Erdély Miklós, Hajas Tibor, Ladik Katalin, Kemenes Géfin László (stb.) bizonyos műveit egységes szempontrendszer szerint vizsgálni.” (Deréky 2004, 19. - kiemelés az eredetiben) A felvázolt kontextusból nem csak az derül ki, hogy milyen nevek mentén gondolható el egyfajta neoavantgárd kánon, hanem az is, hogy Cselényi költészete alapvetően járulhat hozzá eme szövegkorpusz kérdésirányainak megértéséhez. Ráadásul az egyes posztmodem jelenségekhez vezető folyamatok sokat köszönhetnek például a neoavantgárd, a konkrét költészet vagy a perszonizmus - párhuzamosan jelentkező - poétikáinak. Mindezek alapján elmondható, hogy a ’89 utáni Cselényi-termésből a költői életmű legja-12 2004-bcn látott napvilágot a Tőzsér Árpád legszebb versei című kiadvány, Fűzi László szerkesztésében, az AB-ART Kiadó gondozásában. 13 Németh Zoltán a Finnegan halála kapcsán jut hasonló következtetésre: „c költészet hatóköre nemhogy szűkülne, hanem egyre tágul.” (Németh 2005, 63)
