Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
IRODALOM CSANDA GÁBOR 1. AZ IRODALMI ÉLET ALAKULÁSA ÉS INTÉZMÉNYI FELTÉTELEI 1.1. Előzmények Az 1989-es rendszerváltás nem érte teljesen váratlanul az irodalmi életet, hiszen a változtatás igényének jelei a nyolcvanas évek végén már észlelhetők voltak. Kialakult és adott formái az 1980-as évek dereka tájt kezdtek fokozatosan árnyalódni, bővülni. És persze szűkülni is: a szlovákiai magyar irodalmi életnek nagyjából ugyanekkor kényszerült hátat fordítani két polihisztor katalizátora, Koncsol László és Tóth László. Ugyanakkor közvetlen a rendszerváltást megelőző egy-két évben már a (kommunista) pártból és az írószövetségből kizárt írók is megfogalmazhatták a társadalom demokratizálódására vonatkozó véleményüket és a valamiféle közép-európai értékorientációt sugalló nyitott és szabad párbeszédnek az igényét - noha korlátozott mértékben, pl. csak bizonyos, magyarországi vagy szlovák irodalmi fórumokon és a közvetlen ellenőrzésnek kevésbé kiszolgáltatott művelődési táborokban. Ami az irodalom intézményes kereteinek megteremtésére vonatkozik, a rendszerváltást közvetlen megelőző kis számú hazai pozitív kezdeményezések közé tartozik az a tervezet, melyet az Új Mindenes Gyűjtemény szerkesztőbizottsága a könyvsorozat 9. kötetében tett közzé, s melynek a tudományos élet intézményrendszere kiépítésének a vázlatos felrajzolása volt a célja. Ennek egyik részét képezte az irodalomtudományi vizsgálatok legfontosabb területeinek körülhatárolása is, mint egyfajta minimumprogram, valamint egy ehhez kapcsolódó intézményrendszeri vázlat: ösztöndíjalap, tudományos tanács, magyar múzeum, a tudományos élet publikációs fórumai, a tudományos képzéssel kapcsolatos javaslatok, kutatóintézet stb. (Balia 1990, 219-237) 1.2. Az irodalmi élet feltételei A rendszerváltást követő első évtizedben gyökeresen átalakult a (cseh)szlovákiai magyar irodalmi és szellemi élet szerkezete, s ez az átalakulás nem volt fájdalommentes. „A rendszerváltozás folyamatában a kisebbségi értelmiség legmeglepőbb élménye a szocialista periódusban nemzetiségpolitikai megfontolásokból fönntartott (ellenőrzött) intézmény megrendülése, sőt megszűnése volt.” (Filep 1999, 114) A kilencvenes évek irodalmának legfőbb gondja az irodalomhoz, az irodalom műveléséhez és termékeinek megjelentetéséhez szükséges anyagiak előteremtése volt, s 2006-ban is az maradt. A gondot okozó pénzhiány a kormányzó pártoknak a szlovákiai magyarokhoz való viszonyulása függvényében alakul-változik hol kedvezőtlenebb, hol kevésbé kedvezőtlen mértékben, azaz vagy az állami támogatás csökkenése, halogatása avagy elmaradása okoz nehézségeket és képezi vita tárgyát, vagy az elosztás módszerei. Az irodalom és az irodalmi élet támogatása ma sem tekinthető megoldottnak, dacára annak, hogy a magyarországi támogatási mechanizmusoknak Szlovákiában e téren is jelentős közvetett vagy közvetlen hatásuk van. A művelődési tárcákon és a helyi önkormányzatokon kívül az irodalomnak csak alkalmi (de emezeknél gyakran megbízhatóbb) támogatói vannak: polgári társulások, iskolák, könyvtárak, kulturális és tudományos intézetek, melyek egy-egy rendezvény erejéig társszervezőként kapcsolódnak be
