Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
12 Csanda Gábor az irodalmi élet fellendítésébe. Nem jellemző (például a képzőművészettel ellentétben), hogy irodalmi tevékenységet tehetős magánszemély vagy óriásvállalat támogatna; e téren Tóth László több éve megfogalmazott véleménye máig nem vesztett érvényéből: „A kultúra önfenntartása különösen nehéz ott, ahol még nem alakult ki egy gazdaságilag erős és ugyanekkor öntudatos vállalkozói réteg, amely a finanszírozásból nagymértékben vagy teljesen kivonuló állam helyébe tudna lépni." (Tóth 1998, 321) A szlovákiai magyar kisebbség, a kultúra és az irodalom állapota szempontjából az sem közömbös tényező, hogy a magyarországi támogatási intézményrendszerek jelentős része (a szlovákiaiakhoz hasonlóan) a mindenkori kormányzati politika függvényei, hiszen ezáltal a kultúra alkalmasint kiszolgáltatottá, bizonytalan jövőjűvé és könnyen kibillenthetővé válhat. „A legsúlyosabb hibát azok követték el, akik a kisebbségi magyarság ügyét: politikai, kulturális és gazdasági érdekeinek támogatását pártpolitikai érdekeknek vetették alá... A Budapesten megfogalmazott elvárások és kívánságok nemegyszer akadályozták meg a máskülönben kívánatos magyar összefogást és kényszerítettek rá terméketlen vitákat, veszedelmes megoszlásokat a szomszédos országok magyar politikai és kulturális szervezeteire.” (Pomogáts 1997, 201) A kisebbségi állapot kiszolgáltatottságára utal az is, hogy a szlovákiai magyar művelődés még mindig valamilyen gátló tényezőkkel szemben kénytelen megfogalmazni esélyeit, s e tényezők alól a hazai erőviszonyok ingadozása sem jelent kivételt. A kultúra letéteményesei, tehát az érintettek a teendőket egyre gyakrabban osztályozzák kényszerűekre és azokra a ténylegesekre, melyeknek elvégzését csak emezek elhárítása után, a bizonytalan jövőben vélik lehetségesnek: „A politikai közbeszéd témái között kiiktathatatlanokká válnak azok az álproblémák, amelyek hihetetlen energiákat vonnak el egyrészt a nemzeti és etnikai kisebbségek égető gondjai felelősségteljes, eurokonfonn kezelésének keresésétől, másrészt azoknak a valós kérdéseknek a megoldásától, amelyek nemzeti hovatartozástól függetlenül minden állampolgárt érintenek.” (Dohányos 2003, 13) 1.3. Az irodalom alakulása Maga az irodalom 1989 és 2006 között differenciáltabbá, többszólamúvá és minden korábbi időszakához képest tagoltabbá vált. Az újabb jelentős költészeti és prózai munkák mellett a Csehy Zoltán, Németh Zoltán, Benyovszky Krisztián, H. Nagy Péter, Keserű József, Beke Zsolt nevével fémjelezhető nemzedék által számos irodalomelméletileg megalapozott tanulmány- és kritikagyűjtemény jelent meg, s nagyjából 2002-től az irodalomtudomány tekinthető a szlovákiai magyar irodalom és irodalmi élet húzóágazatának. Közben korábban jelentősnek vélt ideológia, etikai és esztétikai konstrukciók merültek feledésbe, jelentősnek tartott életművekkel együtt. A legkevésbé fejlődőképesnek az irodalomtörténet-írás bizonyult: jelzésértékű, hogy a fent említett poétikailag is hitelesen megszólalni képes fiatal irodalmárok nem művelik. A kortárs szlovákiai magyar irodalomban az antológia mint megszólalási forma devalválódott a leglátványosabban, mind a lírai, mind a prózaköteteket illetően. „A legtöbb gyűjtemény kritikában heterogenitással bíró szöveghalmazként olvasható csupán” - állapítja meg a szakma (Csehy 2004, 254) a költői antológiákról, s hasonlóan vélekedik a prózaiakról is: „Az antológiák elvesztették korábbi jelentőségüket, s már nem egy-egy nemzedék prózafelfogását reprezentálják, inkább egyfajta alkalmi szöveggyűjteményként funkcionálnak.” (Bárczi 2004, 258) A sok értékes irodalmi mű mellett nagyon sok értéktelen könyv jelenik meg. Annak tisztázatlansága, hogy mi is az értékes irodalom (az irodalom művelői, a könyvkiadók és támogatóik részéről), további anomáliákat eredményez: „Sajnos, a nagyobb kiadói, a kedvezőbb és a cenzúrától immár nem háborgatott publikációs lehetőségek újratermelték a dilettantizmust.” (Grendel 2004, 448) 1.4. A Szlovákiai Magyar írók Társasága A szlovákiai magyar írókat tömörítő Szlovákiai Magyar írók Társasága (SZMÍT, 1989 decemberétől 1993 januárjáig CSMÍT) a szlovákiai magyar írásbeliség képviselőinek független szervezeteként az egyetlen országos irodai
