Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Hizsnyan Géza: Színházk - színházi élet
100 Hizsnyan Géza társulat létrehozásának igénye. A többször emlegetett, a ftileki és losonci amatőr társulatok bázisán létrehozandó színháznak nincsenek meg a szakmai, művészi feltételei. 2004-ben azonban váratlanul fölmerült - sőt egy időben eldöntött tényként került a köztudatba - egy kamaraszínház jellegű hivatásos társulat létrehozása Gágyor Péter vezetésével. Gágyor színházértését, tehetségét, szakmai igényességét egykori amatőr színháza a Szép Szó tevékenységéből és rövid (1981-83) kassai Thália-beli ténykedéséből ismertük. Isten veled, Monarchia című darabja és rendezése új színt jelentett az új útra lépő Jókai Színházban, ahol azonban folytatás nélkül maradt. Azóta több előadással (elsősorban Albee: Nem félünk a farkastól és Egressy: Sóska, sültkrumpli) igazolta, hogy a művészi potenciál adott egy ilyen jellegű társulat kialakítására. Kérdés, mennyire teremthetők meg ennek anyagi és szervezési feltételei, s hogy nem volna-e célravezetőbb Gágyor helyét megtalálni a meglévő színházi struktúrában. Annyi bizonyos: egy ilyen formátumú művésznek helyet kell találni a szlovákiai magyar színházi életben, mindenekelőtt annak fejlődése érdekében. Az 1989 utáni változások a hazai színházi életben tehát számos lehetőséget nyitottak, de sok gondot, problémát is fölvetettek. Színházművészetünk fejlődése ebben az időszakban korántsem volt töretlen és egyenes vonalú, inkább minősíthető szinuszgörbéhez hasonlatosan hullámzónak. A cenzúra és a közvetlen politikai beavatkozások megszűnése jelentős változásokat tett lehetővé a dramaturgiai tervben. Megjelenhettek addig tiltott vagy nemkívánatos magyar (Háy Gyula, Márai Sándor, Illyés Gyula, Csurka István, Görgey Gábor) és külföldi (Rozewicz, Gombrowicz, Beckett, Sartre) szerzők, ami jótékonyan befolyásolta a repertoár alakulását. Pozitívumként kell értékelnünk azt is, hogy a gyenge minőségű bulvárdarabok a vártnál (féltnél) kisebb arányban jelentek meg két színházunk repertoárjában. Azt, hogy a dramaturgiai megkötések megszűnése mellet megszűntek az elvárások (követelmények) stiláris téren is (a szocialista realizmus preferenciája), sokkal kevésbé sikerült kihasználni. Komáromban ugyan Beke Sándor igazgatóságának első évadában programszerűnek látszó, és mindjárt a kezdeteknél komoly eredményeket hozó kísérletet tett a magyar (és szlovák) színpadokon gyakorlatilag egyeduralkodó realista színjátszás mellett a nem realista, stilizált játékstílusok meghonosítására is (CAliguLÓ, Fehér házasság), ez a kísérlet azonban egy további sikeres (Godot-ra várva) és egy kevésbé sikeres (Esterházy) próbálkozás után mégsem hozott tartós változást, stiláris „gazdagodást”. Kassán Verebes említett, általam színháztörténeti jelentőségűnek tartott Bánk bán rendezése inkább kivételnek, mint tudatos stílus-gazdagítási törekvésnek minősíthető. Az időszak minden bizonnyal legjelentősebb változása, hogy a főiskolára a korábbinál jóval nagyobb számban kerültek be tehetséges fiatalok, s ezek többsége az előző időszakokkal ellentétben itt is maradt Szlovákiában. Bár ebben az időszakban is távoztak (és távoznak) jelentős művészek Magyarországra (Varga Szilvia, Rancsó Dezső, Stubendek Katalin, Dósa Zsuzsa, Öllé Erik, Lucskay Róbert), vagy szerződnek szlovák színházakhoz (Tóbiás Szidi, Kassai Csongor), az adott körülmények között a színészutánpótlás helyzete megoldottnak látszik. Nagyobb gond a művészeti vezetés kérdése. Az adott időszakban egyetlen magyar dramaturg végzett (Varga Emese), igaz ő meghatározó alakja a komáromi színháznak. A két végzett rendező közül Forgács Miklós érthetetlen módon „kívül került” a színházon, Czajlik József pedig Magyarországra távozott. A vendégrendezők megválasztásánál eddig több szerep jutott a véletlennek és a személyes kapcsolatoknak, mint a következetes, hosszú távú művészi koncepciónak. Ennek ellenére Verebes István három kassai rendezése az előadások művészi értékén túl jelentős pedagógia, színésznevelési eredményt is hozott, Telihay Péter egyéves komáromi működése pedig a szemléletváltozás, a művészi igényesség szempontjából volt jelentős. Kétségtelen társulatépítő, színészpedagógiai eredményei voltak Vidnyánszky Attila kassai vendégrendezéseinek is. Sajnálatosan kevéssé használták ki színházaink a szlovák színházakkal, szlovák rende-
