Fazekas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában II. Dokumentumok, kronológia (1989-2004) - Magyarok Szlovákiában 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)

II. Egyéb dokumentumok

Gazdag kisebbséget. A Magyar Polgári Párt nemzeti kisebbségi programja 163 Biztosítani kell kisebbségi közegben is a kutatás szabadságát, ugyanakkor részt kell venni min­den olyan állami és más kutatási programban, amely eredményei hasznosíthatóak a kisebbségek jövőbeli igényeinek megfogalmazásában. Egyházak A Magyar Polgári Párt magáénak vallja azt a keresztényi eszmekört, amely az európai fejlődés gerincét alkotta, s végső soron az erkölcs univerzális megfogalmazását és az egyén felszabadulá­sát lehetővé tette. Fontos kérdés az egyházak vagyonjogi helyzetének a rendezése és kárpótlása. A Magyar Pol­gári Párt a zsidó egyház szempontjából az 1938-as, a református egyház esetében az 1945-öt, a ka­tolikus egyház esetében pedig az 1948-as időpontot tekintjük mérvadónak. Művelődés A Magyar Polgári Párt a művelődést, a széles értelemben vett kulturális fejlődést tekinti a gazdag kisebbség nélkülözhetetlen feltételének. Politikai pártként határozottan felvállalja az egyes régiók szabad fejlődésének meggyorsítását és feltételeinek biztosítását. Ezért támogatja és szorgalmazza művelődési, szakmai, tudományos szerveződések, szervezetek megalakítását és intézmények lét­rehozását. A kultúrát, az iskolaügyet, a tudományt, az egyházak kulturális tevékenységét, a közművelő­dést meg kell szabadítani a központi államhatalom befolyásától. Az államnak ugyanakkor biztosí­tani kell az önkormányzatokon keresztül a kultúra anyagi feltételeit. A nemzeti kisebbségek és et­nikumok művelődése és kulturális fejlődése hátrányos anyagi feltételeinek kiegyenlítését az állam­nak kell felvállalnia. Ezt leginkább egy igazságos, célirányos állami alapítványi rendszeren keresz­tül látjuk megvalósíthatónak, hogy a kultúrára szánt pénzek a művelődés szintjének emelését, a kulturális értékek létrejöttét szolgálják, és ne pusztán a kultúrában dolgozók megélhetését biztosít­sák. Ezen túl elősegítjük és hozzájárulunk olyan magánalapítványok létrehozásához, amelyek a ki­sebbségi művelődést, kultúrát és kutatást támogatják. Szükség van egy kulturális rendezvényeket, a népművelő munkát szervező és menedzselő, a politikától független, demokratikus felépítésű kulturális szövetségre. Támogatni kell a magyar színházakat és az amatőr színjátszást, művészeti társaságok alakulását. A művészeket támogató pályázati és ösztöndíjrendszert kell létrehozni. Szükségesnek tartjuk az egyes országos szintű rendezvények megrendezésére pályázati rend­szer felállítását, ahol a pályázó községek, városok az anyagi fedezeten túl a programtervezetükkel nyerhessék el a programszervezési jogot. Ez a kiírásos rendszer feloldaná az országos rendezvé­nyek nyomasztó sablonosságát. A különböző honismereti, kulturális és egyéb táborok sorát bővíteni kell színvonalas vállalko­zói táborokkal, amelyeket alapfokon is nemzetközivé kívánatos tenni. A táborok megrendezési jo­ga pályázati kiírás eredménye legyen. A művelődési központok és egyéb kulturális intézmények közötti együttműködés megteremté­se érdekében helyénvalónak tűnik egy információs lánc létrehozása, amely működhetne a napi saj­tó és a rádió állandó rovataként is. A múlt sérelmeinek orvoslása Az elmúlt negyven év rendkívül visszavetette a kisebbségi történelmi kutatásokat. Alig születtek történelmi elemzések a kisebbségben élő magyarság múltjáról. Azok a munkák pedig, amelyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom