Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Hizsnyan Géza: A színházi élet
A színházi élet 459 lágyi Andor: Leander és Lenszirom), valamint három saját adaptáció is ( Jókai: A kőszívű ember fiai, A Csizmás kandúr és Isten veled, Monarchia címmel a Švejk), melyek közül Gágyor Péter Hašek-„átirata” önálló drámaként is megállja a helyét. Megjelent tehát egy konzekvens dramaturgiai törekvés, melynek kialakítása elsősorban a pozsonyi főiskoláról a színházhoz kerülő Varga Emese nevéhez fűződik. Szinte felbecsülhetetlen jelentőségűek a társulatban végbemenő változások: Komáromba szerződtek vagy itt „vendégeskedtek” a főiskolát elvégző, illetve még főiskolás fiatalok, sőt - mint azt már említettük - a kassai Thália Színház legjobbjaiból is sokan ide szerződtek, vagy „szabadúszóként” elsősorban itt játszottak. Kiss Péntek József igazgatóságának második évada meghozza a „nagy áttörést” is. Tóth Miklós izgalmas, újszerű, bár kétségeket is fölvető Csongor és Tünde értelmezése még méltatlanul visszhangtalan maradt, de a főiskolás Czajlik József Amadeusz és Telihay Péter Tartuffe rendezése már jelentős szakmai sikert arat. A Tartuffe-nek a kitűnő előadás létrejöttén túl is óriási szerepe van a színház további fejlődésében: a találkozás Telihay Péter rendezővel, aki a következő évadtól a színház főrendezője lett. A színház tevékenységét végre figyelemre méltatja a magyarországi és szlovák szakma is: 2001-ben részt vehetnek mindkét ország legjelentősebb színházi eseményén: a Pécsi Országos Színházi Találkozón (Tartuffe) és a Divadelná Nitra nemzetközi fesztiválon (Amadeus). Bár a csúcspontok mellett az évadnak voltak mélypontjai is (A kölyök; Kismadár), s a következő évadban sem sikerült, megismételni a 2000/2001-es sikereket, a 2002/2003-as évad igazolta, hogy a színház vezetése jó úton jár. Született két egészen kiváló (Sirály; Az imposztor), egy nagyon érdekes és az új utak, a stílus további keresése szempontjából szinte - legalábbis ma még - fölbecsülhetetlen értékű produkció (Szentivánéji álom) és a színház megkapta történetének legnagyobb szakmai elismerését: a Sirály előadása elnyerte Kisvárdán a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának Nagydíját. Azt, hogy - Major Tamás könyvének címével szólva - „A színház nem szelíd intézmény”, sajnos igazolta, hogy a szakmai sikerek és elismerések, a kiváló produkciók születése nem elégséges a színház jó, zavartalan működéséhez. Az emberi viszonyok alakulása, a művészi koncepció elfogadtatása a társulat egészével, vagy legalábbis túlnyomó többségével, az emberek közötti kommunikáció zavartalansága, a konfliktusok adekvát feloldása ugyanúgy hozzátartozik egy jó színház hosszú távú, zavartalan működéséhez, mint a művészi munka milyensége. A társulaton belül kialakult feszültségek miatt, melyeket a vezetők képtelenek voltak „házon belül” megoldani, levezetni, kenyértörésre került sor. Az igazgatónak és a főrendezőnek távoznia kellett. Az igazgatói posztra kiírt pályázatot megnyerő Tóth Tibor azonban elkötelezetten tovább kíván haladni a megkezdett úton: a társulaton belüli feszültségeket oldva együtt tartani a jelenleg nagyszerű színészekből álló csapatot, következetesen folytatni az értékközpontú dramaturgiai és színházi munkát, szakmai kapcsolatot tartani a magyar és szlovák színházak kiemelkedő művészeivel, művészi értékteremtésre fölhasználni a „két kultúrában létezést”. Hogy elképzelései megvalósításában jó úton jár, azt nemcsak a 2004-es év első bemutatója (Gogol: Háztüznézö, rendező Bodolay Géza) bizonyítja, hanem az az örömteli tény is, hogy főrendezőnek sikerült megnyernie az egyik legjelentősebb, legizgalmasabb magyarországi színházvezetőt és rendezőt, Verebes Istvánt. Ha sikerül biztosítani a nyugodt munka feltételeit, minden remény megvan arra, hogy a Jókai Színház tartósan is a magyar és szlovák színházművészet élvonalában maradjon. Az eltelt másfél évtizedben a szlovákiai magyar színházi életben több-kevesebb erővel állandóan jelen volt egy harmadik hivatásos társulat létrehozásának igénye. A többször emlegetett, a fuleki és losonci amatőr társulatok bázisán létrehozandó színháznak nincsenek meg a szakmai, művészi feltételei. 2003-ban azonban váratlanul fölmerült - sőt egy időben eldöntött tényként került a köztudatba — egy kamaraszínház jellegű hivatásos társulat létrehozása Gágyor Péter vezetésével. Gágyor színházértését, tehetségét, szakmai igényességét egykori ama
