Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Hushegyi Gábor: Képzőművészet, fotóművészet és építészet
Képzőművészet, fotóművészet és építészet 433 rozó műfajjá nőtte ki magát. Az imént említett három magyar művész részt vett a legrangosabb hazai és külföldi (pl. Esslingen, Krems, Novara) csoportos kiállításokon. Bartusz György gyűjteményes kiállítását a Szlovák Nemzeti Galéria rendezte meg 1991-ben. Az 1987-ben alapított Stúdió érté is megtalálta helyét az új körülmények között, a kilencvenes évek folyamán nemcsak (Cseh)Szlovákia, hanem a középeurópai térség egyik legjelentősebb alternatív, experimentális, intermediális fesztiváljává vált. Juhász R. József és Mészáros Ottó, az érsekújvári fesztiválok szervezői és aktív performerei, az országos és nemzetközi művészeti körforgásba kerültek, Bartusszal és Rónaival együtt jelen voltak a komáromi VI. bástyában és a budapesti Műcsarnokban megrendezetett Oszcilláció kiállításon (1991), majd Mészárost kivéve mindnyájan lehetőséghez jutottak a prágai Mánesben, majd a zsolnai Vág Menti Galériában (PGU) bemutatott Akcióművészet című kiállításon (1991). Ám nem csak ezek a felkérések jelezték a kortárs magyar művészek színvonalát az egykori Csehszlovákiában. A műtörténetírás denacionalizálása következtében mind a 19. és 20. század fordulójának, mind a két világháború közötti és az 1945 utáni periódus hazai magyar művészei is az országos modern művészettörténeti kánon részévé váltak. Ennek egyik közvetlen megnyilvánulása volt a Keletszlovákiai Galéria 1991-es átnevezése Jakoby Gyula Galériára, a Jakoby állandó kiállítás megrendezése, de ugyanide sorolható az ugyancsak Kassán megnyílt Löffler Béla Múzeum (1993) vagy az ország legjelentősebb kiállítási intézményének, a Szlovák Nemzeti Galériának állandó, valamint a 20. század, 60-as évek, Akcióművészet 1965-1989, Szlovákiai vizuális kultúra 1970-1985 című monstre kiállításai, amelyeken a magyar művészek immár természetesen nyertek besorolást. Számtalan katalógus mellett monográfiák is foglalkoznak magyar művészekkel, így pl. Leo Kohút Reichentál Ferencről (1998), Ján Abelovský Jakoby Gyuláról (1994) jelentetett meg könyvet. A magyarországi és a hazai magyar művészettörténészek részéről még mindig nem történt meg a csehszlovákiai magyar művészek monografikus értékelése. Ennek tudható be, hogy míg e teljesítmények a szlovákiai mütörténeti kánon részévé váltak, addig Magyarország Németh Ilonát leszámítva egyetlen művészünket sem fogadta be művészettörténetébe. Az egy-egy személynek szóló budapesti elismerés egyik formája a Munkácsy-díj, amelyet 2001-ben Németh Ilona, 2004-ben Bartusz György vehetett át. A szlovákiai magyar műtörténészek, esztéták eddig részeredményekkel (tanulmányok, albumok, katalógusok) szolgáltak, amelyek arra engednek következtetni, hogy a képzőművészekével azonos bipolaritással jellemezhető párhuzamos kánonok alakultak ki. A nyílt modell az egyetemes művészettel kontextualizálja a müveket, életműveket, a másik, a kisebbségi szemléletű egy zárt modellt érvényesít, amely az autochtonitás csapdájába esik, és szakmai szempontból irrelevánssá válik. Ez utóbbi azonban a mítoszteremtés eszközévé válhat. A kilencvenes évek jelentik az installáció, a neokoncept, a performansz és az új média művészetének évtizedét, Bartusz és Rónai mellé ekkor csatlakozik Németh Ilona, aki 1990. szeptemberi Feljegyzések a labirintusból című kiállításával az új szlovákiai müvésznemzedék egyik meghatározó tagjává vált, a további években a zsolnai Vág Menti Galéria és a pozsonyi SCC A égisze alatt megrendezett jelentős csoportos kiállításain rendszeresen sikerrel szerepelt. Az installáció, a posztfeminizmus, majd a magán- és a nyilvános szféra konfrontációjának művelője számtalan hazai és külföldi önálló kiállítás révén 1998-ban elnyerte Az év fiatal szlovákiai képzőművésze-díjat (The Foundation fora Civil Society), majd 2001-ben ő képviselte Szlovákiát a Velencei Biennálén, és még ugyanebben az évben Budapesten átvehette a Munkácsy-díj at is. Németh és Rónai több európai jelentőségű csoportos kiállításon is részt vehetett. Rónai Péter a videoplasztikák, videoperformanszok, számítógépes művészet képzőművészeti felhasználásában, a posztfotográfia és a neokonceptualizmus területén nemzetközi rangot vívott ki magának, ennek köszönhetően állított ki a cseh és szlovákiai művészet müncheni (1992), aacheni (1993) és karlsruhei (1993) tárlatán, majd a berlini Der
