Lázár Péter (szerk.): Nagytárkány. II. Nagytárkányi népköltési gyűjtemény (1913-1914) - Lokális és regionális monográfiák 8. (Somorja-Komárom, 2017)

Tóth Arnold: A Nagytárkányi népköltési gyűjtemény keletkezése

kottázni, mert a lejegyzést a nagytárkányi tanító segítségével készítette. (Név szerint nem említi, de valószínűleg Branna József római katolikus kántortanító lehetett a segítője. [Fehér 2006, 250]) Nagy hangsúlyt fektetett Lázár Péter a betű szerinti lejegyzésre, amihez fonetikai jeleket is használt, és ezeket mindkét kézirat bevezetőjében részletesen magyarázza. Hozzáteszi, hogy a saját kútfőből lejegyzett, és a saját maga gyűjtötte szövegek esetében tudta ezt alkalmazni, az apja és öccse által leírt szövegek esetében nem. Röviden bemutatja a nagytárkányi tájnyelv általa észlelt jellegzetességeit, a népdalok előadásmódját, és a lejegyzés során alkalmazott saját megoldásait.35 Ezekben igyekezett a Tájékoztató útmutatása szerint eljárni, azzal a különbséggel, hogy a diftongusokat nem jelölte. „A tájnyelv hangtani lejegyzésében a diftongus (é, eé, üö, eö, aó, uó, vagy ei, öü stb.), továbbá a zárt é, hosszú â, ê (vagy ä, ë) pontosan jelzendő. Viszont éberen ügyelni kell, hogy a nem ejtett hangok (pl. vót, ezzç, mié’ - volt, ezzel, miért - stb.) elmaradjanak.” (Sebestyén-Bán 1912, 206)

A kézirat sajtó alá rendezése során az első feladat az EA 440-es anyag oldalszámozásának kiigazítása volt. A forrás két részletben keletkezett, 1913-ban és 1914-ben. Mivel a szerző és a gyűjtés helye azonos, a két pályamű egy leltári számon, egy dokumentumként került beleltározásra a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumába. Valami oknál fogva a későbbi, 1914-es füzet került előre (valószínűleg azért, mert annak szépen rajzolt címlapja van), ezért a folytatólagos múzeumi oldalszámozás nem követi a gyűjtemény valós, eredeti sorrendjét. Ebben a kötetben a sorrendet a keletkezés szerint időrendbe visszaállítva, az eredeti kéziratok különállóságát érzékeltetve, azokat évszámokkal egyértelműen megjelölve, két nagy egységben közöljük a szövegeket, 1913-as gyűjtés és 1914-es gyűjtés címen.

A feldolgozás során felmerült egy másik lehetőség is: az anyag teljes átrendezése, és műfajonkénti, azon belül pedig tartalmi-tematikai vagy szövegtípusok szerinti csoportosítása. Ennek előnye lehetett volna, hogy egy-egy műfaj szövegei nem maradnak szétszórva, hanem egy csokorba kerültek volna. Számos gyakorlati ok mellett azonban elméleti megfontolások is azt erősítették, hogy minél inkább ragaszkodjunk az eredeti forrás szerkezetéhez. így nem a mai tudásunk szerinti beosztásban, hanem a gyűjtés korabeli rend szerint olvashatók a szövegek. Ez tükrözi egyrészt az FF-gyűjtések műfaji szemléletét, másrészt pedig mentesíti a szerkesztőt az eredeti kézirat visszakereshetőségét szolgáló, bonyolult hivatkozások alkalmazásától.

Lázár Péter maga is alkalmazott oldalszámozást. Római számokkal és címmel megjelölve, műfajonként!' fejezetekre tagolta az anyagot, és minden egyes szöveget megszámozott. Mindehhez tartalomjegyzéket és sorkezdetmutatót is öszszeállított, tehát a gyűjtemény precízen rendezett és jól kereshető. A feldolgozás során azonban gondot okozott az, hogy a szövegek sorszámozása minden fejezet esetében 1-es számmal elölről kezdődik, így sok az azonos, ismétlődő sorszám.

35 A népnyelvi jellegzetességekhez lásd Mizser 2006, 229-242.

16