Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Aklok, szállások, tanyák
A katonai térképészek nem sejtették, hogy alig egy évtizeddel később munkájukra nagy szükség lesz, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc alatt, amikor hadszíntérré válik az általuk térképlapokon megörökített terület. 1849 júniusában, a Vág menti hadműveletek során vált hadszíntérré a Gúta-Királyrév-Pered és Negyed között elterülő terület. Itt zajlott le a magyar honvédsereg utolsó nagyszabású támadó hadművelete. A II. hadtest Asbóth Lajos ezredes vezetésével a Kis-Duna jobb partján Aszódpusztán vert tábort, ahol földsáncokat hányatott a tábor védelmére, majd a Kis-Dunán, a Feketevíz torkolatán alul tutajhidat épített. Mint később Asbóth emlékirataiban írja: „a négy század utász 14. és 15-dik közti éjjelen, Komáromból hozott talpakból, elkészité a hidat P.-Aszód és Sereg-Akol közt.”358 Ezen a hídon átkelve kétszer is támadást indított a II. hadtest Királyrév irányába. A magyar honvédek előrehaladását a már említett, az alsószeli jobbágyok által fenntartott töltés tette lehetővé. „A táj, úgy az érsekujvári Duna-ág jobb és balpartján, mint szintén a Vág és Dudvág folyócska közt, egészen el volt öntve s terjedelmes posványnyá vált, - az itt fekvő helységek közt csak keskeny töltések tartják fönn a közlekedést, -sa Dudvág bal partján végig, valamint a Vág jobb partján fölfelé keskeny utak - mint szorulatok - vezettek az ellenségtől megszállott területre.”359 Az orosz csapatok megjelenése eldöntötte a Vág menti hadművelet sorsát: a túlerővel szemben a magyar sereg visszavonulásra kényszerült, a támadás kudarccal végződött. A jobbágyfelszabadítást követő úrbérrendezés és következményei A jobbágyfelszabadítást kimondó törvény a forradalom hevében született meg 1848 tavaszán, azonban annak gyakorlati végrehajtása még évtizedekig elhúzódott. Az úrbérrendezés során a volt úrbéres jobbágyok és zsellérek az általuk használt jobbágytelekhez tartozó ún. úrbéres földek tulajdonosaivá váltak, amelyért az állam kártérítést fizetett az egykori földesúrnak. Problémát jelentett azonban, hogy a jobbágyok különböző jogcímeken többnyire jóval nagyobb területet használtak, mint a jobbágytelek. Ezeket a jobbágytelekhez szorosan nem tartozó, ún. maradvány- vagy remanentiális földeket pénzen kellett megváltaniuk a jobbágyoknak. Ez a folyamat azonban számos problémát vetett fel, a feudalizmus szövevényes jog- és földviszonyait kellett lebontani. Ezek a kérdések másként vetődtek fel minden egyes községben, mindegyiknek megvolt a maga sajátossága. A felszabadult parasztság számára sorsdöntő volt, hogy egyes földterületek milyen kategóriákba kerülnek besorolásra. Más volt az irtvány- és más az maradványföldekhez való viszony. Az egész úrbérrendezés kérdése szorosan összekapcsolódott a földesurak és jobbágyok által használt erdők és legelők elkülönítésével is. Hogy e közös földek szétválasztása után mennyi erdőt és legelőt tudtak megszerezni maguknak, az majdnem olyan fontos volt számukra, mint az, hogy mennyi és milyen szántó- és rétföld került át a parasztság tulajdonába. Az ekkor született döntések több emberöltőre meghatározták az egyes parasztcsaládok anyagi helyzetét. A folyamat végeredményeként a parasztok és a volt földesúr birtokát egymástól elkülönítették, mindenki megkezdhette a gazdálkodást a saját földjén. Megindult az ország a kapitalista fejlődés útján. A parasztgazdaságok mellett létrejöttek az új, nagy kiterjedésű uradalmak majorsági gazdaságai, amelyek nagyban befo358 Asbóth Seregakolt, ahol egy kisebb csatára is sor került az osztrákokkal, szállásnak nevezi. Asbóth Lajos emlékiratai az 1848-iki és 1849-iki magyarországi hadjáratból. Pest, 1862, 93-94. p. 359 Uo. 89