Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Aklok, szállások, tanyák
kat néha Császta háti Térre kiereszthessék, vélek a Tanács száz az, az, 100 vjáltó]forint fizetésért egyezett meg. ”298 Alsószelinek is volt egy, a falu közelében fekvő legelője a naponta kijáró csordák számára. A kint háló csordák a falutól távoli Alsóhatárban kijelölt legelőket járták. A negyedieknek a gútai határ közelében voltak a legelőik. Mindkét településen egészen a második világháború végéig megmaradtak a tavasztól őszig a legelőn tartózkodó csordák. Az állatok igaerején kívül azok szaporulata jelentette a legnagyobb hasznot. A módosabb gazdák nagyszámú növendékállatot tartottak, a hatalmas legelőkre támaszkodva felnevelték, és kifejlett állapotban adták el azokat. A ridegtartás következtében az időjárás viszonytagságait jól bíró, szívós állatokat neveltek, amelyek messze földön kedveltek voltak. Gútáról a katonaság és az érsek ezrede számára is vásároltak lovakat.299 Az állatfeleslegüket vidékünk gazdái leginkább a környék híres állatvásárain adták el. Gútán évente négy országos vásárt tartottak. Jártak ezen kívül Nyárasdra, Vásárútra, Érsekújvárba, Vágsellyére, Komáromba, Győrbe, Nagymegyerre és Dunaszerdahelyre. Gyakran helybe jöttek a kereskedők, és kimentek a pásztorhoz a legelőre, akinek a gazdák megengedték, hogy megalkudjon velük az állatokra, eladja a kezén lévő csordáról. A kisebb gazdák fiatalabb korban adták el az állataik szaporulatát, nem volt lehetőségük nagy számban növendékállatokat tartani. A szarvasmarha igaerején, húsán, trágyáján kívül jelentős haszon származott a tejből is. A gútai katolikus lakosság étrendjében, különösen a szigorú böjti időszakokban, fontos helyet kaptak a tejes ételek. Egy-egy háznál 10-12 tehenet is fejtek. A fejős teheneket este, amikor behajtották, megfejték. A tehén nem az istállóban volt, hanem egy fához kötve fejték, és fejés után kinn feküdt az utcán, kinek-kinek az udvara előtt. A tejet puttonnyal hordták be a házba. Itták nyersen, forralva, készítettek belőle túrót, tejfölt, vajat. Itták az írót is. Ami megmaradt, azt a malacoknak öntötték. Igen kedvelték a tejes ételeket, a kukoricából készült gombócféléket is tejjel öntötték le.300 Idős adatközlőim szerint a szürke magyarfajta tehén kevés, de jobb tejet adott, mint a nyugati fajták, a svájcer. A vízszabályozások előtt kicsi szijhátú lovakat tartottak, amelyek hátán egy csík futott végig. Az állományra azonban a nagyfokú keveredés lehetett a jellemző, hiszen már 1811- ből van adat arról, hogy a gútai tanács küldöttei Bábolnáról, a lótenyészetből szerezték be a város számára a méneket.301 A 19. század közepéig szarvasmarhából kizárólag a magyar szürke marhát tartották, amely jobban bírta az itteni mocsaras legelőket és a rideg tartást. Apaállat vásárlása céljából a gútaiak elmentek messze vidékre, Székesfehérvárra és az Alföldre, Kecskemétre, Ceglédre is. A 19. század második felében azonban az földművelésben és az állattartásban is gyökeres változások indultak meg. A rétek és legelők feltörésével a takarmányozásban egyre nagyobb szerepet kaptak a szántóföldi növénytermesztés melléktermékei, a szalma, a törek, a kukoricakóró, valamint a vetett takarmányok. Megjelent a gazdáknál is a nyugati fajta, svájcer szarvasmarha, amely gyorsabban hízott, több tejet adott, azonban istállózó 298 GVH 1841/42. tjkv. 8. sz. b. (1841. november 10.) 299 Fennmaradt egy jegyzék 24 darab lóról, amelyeket 1809-ben az érsekség ezrede számára részben vásároltak, részben a város ajándékozott. Komáromi Járási Levéltár. Gúta mezőváros fondban, jelzet nélkül. 300 FEgy. 301 GVH 1811. tjkv. 652. sz. b. 73
