Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Aklok, szállások, tanyák
Batthyány érsek 1787 júliusában Gútára érkezik, és a szegények ismételt kérésére a következő rendeletet hozza az állattartásról: „ennek utánna Szent György napiul fogva Szent Mihály napig az egész Ház helyes Gazdának nem lészen szabad az Gutái Hatarban a vagy az Gutaiak áltól Földes Urasságtul esztendőnként exarendalni szokott pusztákban tőb akár minemő marhat tartani harmincz Darabnal, és úgy proportio Szerént Fél helyeseknek annak felét, Fertalyos pedig egy negyed részt: abban számlálván minden féle Lovakat csikókat és Borjukat, Hazas zselléreknek pedig csak 4. Darab kinek kinek, és az hazatlan zsellérnek csak 3. darab engedtetik... Szent Mihály napiul fogva pedig Szent György napig Senkinek nem tiltatik, akár mennyi marhát tarthat.”238 Ezeket a korlátozó rendeleteket valószínűleg soha sem hajtották végre. Bizonyára azért nem, mivel a város vezetőinek kellett volna betartatni azokat, miközben elsősorban őket korlátozták, tehát nekik anyagi érdekük fűződött az áthágásukhoz. A módosabb gazdák végül az érsekséggel szemben is érvényesíteni tudták az akaratukat. Egy 1820-ban tartott úriszék már ilyen rendeletet hoz: „Mivel a Gúttai Lakos leg-inkább a’ Marha Tenyésztésből, és Tartásból veszi Jövedelmit, helyes Gazdának meg engedtetik ugyan a közönséges Legelőn annyi darab Marhának Legeltetése a’menyit tsak szerezhet és tarthat; Zsellérnek azonban tsak három darab engedtetik."288 289 A legeltetésnek a vidék állattartásában különös jelentősége volt a 18. és 19. században. Az állatok nagy része tavasztól egészen a tél beálltáig a legelőn tartózkodott. Az állatok téli takarmányozására kevés gondot fordítottak. A télen legyengült állatokat azután tavasszal-nyáron a legelőn javították föl, ahol „Agyonhízott a marha, kovásszá hízott a jó legelőn.” - mondták a gútai gazdák.290 A határ, az ártér sokoldalú hasznosítása és a nagyszámú állat megkövetelte, hogy kijelöljék a legelőket, a marhajáró földeket, a baromílőket; szabályozzák a kaszálás, a termények betakarításának idejét, pontosan kijelöljék az egyes területek határait, mivel betakarítás után ezeket a területeket is fokozatosan szabaddá tették az állatok számára. Szükségessé vált a közös csordák felállítása, pásztorok fogadása, a legelő állatok egy csoportban tartása, mozgatása az év folyamán többször a legelőről a rétekre, szántóföldekre és vissza. A szántóföldeket két nyomásban művelték, mivel így az állatoknak is több ugarlegelő jutott. Azonban a nyomások rendjét gyakran megzavarták az árvizek, amelyek elpusztították a vetéseket. Ilyen esetekben is elsősorban az állattartást helyezték előnybe, az állatoknak kellett árvízmentes legelőt biztosítani. A gútaiak számára az érsekségtől bérelt puszták jelentősége nem csupán abban állt, hogy alkalmasak voltak szántóföldi művelésre; hiszen több adat szól arról, hogy bérbe adták, elzálogosították a gútaiak a környékbeli helységek lakóinak ezeket a várostól hatalmas távolságra fekvő földeket. Jelentős szerepet játszottak azonban abban, hogy az itteni ugarföldek árvízmentes legelőket biztosítottak az állatoknak. Ezt támasztja alá a tanácsnak az a rendelete is, amelyben megtiltották a gazdáknak, hogy a bálványszakállasi pusztán lévő földeket egy évnél hosszabb időre elzálogosítsák a keszegfalvaiaknak, „akik nem nézvén a vetés rendjét, akkor is vetik szanaszét amidőn ugar alá esnek”.291 A szántóföldek ugarolásáról, a kaszálás idejéről, a legeltetés rendjéről a város vezetősége döntött. Évente gyakran hoztak határozatokat, amelyeket leginkább az időjárás és az 288 EPL GUI jelzet nélkül. 289 EPL GUI Vegyes iratok. 290 FEgy. 291 GVH 1828/29. tjkv Város gyűlés 129. sz. b. 70
