Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Aklok, szállások, tanyák
ismétlődő áradások befolyásoltak.292 Tavasz közeledtével, amint kisarjadt a fű, kihajtották a télen leromlott állatokat. Ilyenkor megtilalmazták a baromélőket, hogy a későbbiekben jó legelőjük legyen a csordáknak. A rétekre és az ezek közötti árvízmentes szinteken fekvő rétföldi vetésekre verték az állatokat. Szent György-nap táján megtilalmazták a réteket, és a legelőkre, valamint az ugarföldekre hajtották a csordákat. Kaszálás után a réteket továbbra is tilalmazták, mivel többnyire sarjút is kaszáltak, csupán néhány kijelölt helyen engedték föl a csordákat a sarjára. A gabona betakarításának befejeztével az egész határban szabadon járhattak a csordák. A legeltetésnek ezt a rendjét nagyban befolyásolta a vizek járása. Szárazabb esztendőkben volt elég legelő, Gután még a környékbeli falvakból is fogadtak nyaranta a legelőre állatokat. Gyakran előfordult azonban, hogy az árvizek miatt kiszorultak a csordák a vízzel borított határból, és ilyenkor, hogy éhen ne pusztuljanak az állatok, a csordák egy részét távolabbi falvakba, elsősorban Udvardra, Perbetére, Mocsára, Érsekújvárba hajtották fűbéres legelőkre. Ezek a helységek szintén az esztergomi érsekség birtokához tartoztak. Külön figyelmet érdemelnek az esztergomi érsekség egyes falvainak, mezővárosainak egymást kölcsönösen segítő gazdasági kapcsolatai. Mint a feljegyzésekből kitűnik, a csordák szinte állandóan mozgásban voltak, elsősorban az áradások idején, legelők után kutatva. Magán a gútai határon belül is nagyok voltak a távolságok, de áradások idején a több száz állatot számláló csordák, gyakran napok alatt, 35-40 km-es utakat tettek meg útban a fűbéres legelőkre folyókon, réveken, árvizes területeken keresztül. Ez mindenképpen ügyes pásztorokat és edzett állatokat kívánt, csak így őrizhették meg az óriási értéket jelentő állatállományt. Az állatok mozgásának megkönynyítésére az ártérben föltöltött utak, mesterségesen kialakított úsztatóhelyek voltak, amelyek az állatok kihajtására szolgáltak az árvizek esetén.293 A csordák szétverésére Szent Márton-nap táján került sor. Meg keli említeni azonban, hogy sok családban nem adták csordára az állatokat, hanem a család tagjai őrizték, kisebb fókákban legeltették állataikat. Sőt, az egyéni legeltetés mellett még az őrizetlen legeltetésre, az állatok szabadon engedésére is volt példa. Ez ellen szinte minden évben határozatot hozott a gútai tanács, többször kihirdette, „hogy a marháknak széjjel való eresztése kemény büntetés alatt tilalmas.’’294 A tilalom ellenére az ártéri erdőkben, gyümölcsösökben gyakran szabadon kóboroltak az állatok kis csoportjai. Az igás állatok esetében gyakori volt az éjszakai legeltetés. A rendelkezésemre álló adatokból nem sikerült megállapítanom, mikor hozták létre Gútán - valószínűleg felsőbb utasításra - a csordákat, és rendelték el a pásztorok általi 292 A Gútai Városi Hivatalban őriznek öt tanácsi jegyzőkönyvet a 19. század első feléből (1811-es, az 1828/29-es, 1829/30-as, 1841/42-es és az 1844/45-ös esztendőkből), amelyekből tanulmányozhattam az akkori városvezetés gazdaságszervező tevékenységét, így a legeltetéssel kapcsolatos döntéseit is. Munkámban az alábbiakban elsősorban az ezekből szerzett adatok alapján vázolom a legeltetés rendjét. Található továbbá egy kéziratos könyv a gútai városházán, amelybe az ingatlaneladásokat jegyezték a 19. század első felében (1800. január-1850. november). Fedőlapja hiányzik, a könyvben többször Feli Vallások Jegyző Könyvének nevezik. (A továbbiakban GVH Feli Vallások Jegyző Könyve formában jelölöm a jegyzetekben.) 293 „Az ökör Csorda Udvardra, Perbetére a Menes a Tinó Csorda Mocsára rendeltetett hajtani, - Minekutanna pedig a Marhák el hajtását rendkívül ki áradott vizek veszedelmessé tévén, azért a Váras bírája bizattatik, hogy az ki hajtásra szolgálandó utakat és hellyeket meg vizsgáltassa, és a marhák elszálletásárúl gondoskodjon." GVH 1828/29. tjkv. 144. sz. b. 294 GVH 1811. tjkv 314. sz. b. (június 23.) 71