Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Összefoglalás
Összefoglalás Dolgozatomban Guta és környékének tanyáit, szórványtelepüléseit mutattam be a kialakulásuktól egészen az ezredfordulóig. A vizsgált terület az Alsó-Csallóközben és a Mátyusföldön, több folyó árterének találkozásában helyezkedik el, és az ármentesítések előtt gazdálkodásában meghatározó szerepe volt a folyók áradásainak. A Dudvág, a Kis- Duna, a Vág valamint a Nyitra alsó folyásának környékén, egykor áradmányos, mocsaras területen található községek többsége az Árpád-korban alakult ki. A 150 éves török uralom alatt a vizsgált terület a hódoltság határán feküdt, a végvári vonal közelében. Az állandó harcok és a kettős adóztatás következtében a lakosság sokat szenvedett. A török kiűzéséig korábban népes községek sora vált pusztává, lakatlanná a környéken. A puszták nagy részét a 18. század elejétől Gúta mezővárosa bérelte a földesurától, az esztergomi érsektől. A gútaiak szántóföldjei a 18-19. században elsősorban az esztergomi érsekségtől bérelt árvízmentes szinteken fekvő pusztákon voltak. A gútai jobbágyok a 18. század végétől fokozatosan elvesztették a bérelt pusztákat, az érsekség saját kezelésbe vette azokat. Az ármentesítések befejezéséig, a 19. század végéig, a vidék gazdálkodásának legjelentősebb ágazata az állattartás volt. Ennek okát a terület szántóföldi gazdálkodásra kedvezőtlen voltában, bonyolult vízrajzi viszonyaiban, ártéri fekvésében kereshetjük. Minden gazda annyi állatot tartott, amennyit csak tudott. A nagyszámú állataikat a szállásokon, az akioknál teleltették. Az állatteleltető szállások elsősorban a folyókon túl, a községek határainak nehezen járható, mocsarakkal tagolt határának távoli részein jöttek létre. 1768-ból találtam az első írásos adatot az akiokról. Ekkor három szálláscsoportot írnak össze Gúta határában. A II. József korabeli első katonai felmérés során több környékbeli település, Lakszakállas, Bogya, Keszegfalva, Naszvad határában is ábrázoltak a külterületen gazdasági épületeket. A határ nagy kiterjedése, a gyakori áradások, amelyek néha hetekre elvágták a falvakat a határuk jelentős részétől, megkívánták egy folyón túli, mocsarakon átnyúló szállásrendszer kialakulását. Az akiok elsősorban az állatteleltetésre szolgáltak, de az év többi szakaszában a gazda időszakos kinntartózkodásának színhelyei, a gazdasági eszközök és mezőgazdasági termények tároló helyei is voltak. Az állatokat fogadott cselédek, lakók gondozták a szállásokon. Több adat is utal arra, hogy szántóföldi művelés is folyt az akiok körül. Az akiok jelentős része, vízrajzi okok miatt, csoportosan helyezkedett el a magasabban fekvő szinteken. A hatóságok nem tiltották a szállástartást, sőt, a gútai városi tanács többször is hangsúlyozta, hogy a nagyobb gazdáknak szükségük van a gazdálkodáshoz akolra. Az akiok száma a későbbiek során jelentősen megnövekedett, a második katonai felmérés térképlapjain olyan falvak határában is ábrázolnak szállásokat, ahol korábban nem voltak, pl. Negyed Vágón túli részén és Alsószeli határának különálló alsóhatári területein, Nemesócsa rétjein. Időlegesen lakott épületek jelennek meg az ártéri gyümölcsösökben is. A vidék életében és gazdálkodásában nagy változást okoztak az ármentesítések, a töltések, belvízlevezető csatornák megépülése a 19. század folyamán. Egyre nagyobb területek váltak alkalmassá szántóföldi művelésre, zsugorodott a természetes füves területek nagysága, a folyók ártereit a töltések leszűkítették. A gazdálkodásban egyre nagyobb sze149
