Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Táj és népesség
helyeződött át észak felé, ahol létrehozta új torkolatát a Feketevízzel (Dudvággal)21 Aszódpuszta térségében. Az Árpád-korban Vágköznek nevezték ezt a Vág és Duna közötti területet, amelynek nyugati határa a Csiliz folyó volt, északi határa bizonytalan. Apácaszakállast ekkor a Csalló és a Vág közén határozzák meg.22 Földrajzi és történeti földrajzi munkák egyaránt alátámasztják a feltételezett mederváltozást.23 A 13. század végétől alakul ki a Kis-Duna mai medre: kettémetszve a Dudvág folyását Gúta térségében egyesül a Vággal, ezáltal válik a Csallóköz szigetté. Az 1528-ból származó Lazarus-féle térképen24 Csallóköz már szigetként, a mai alakjához hasonlóan látható. A 16-17. században az északi ág sokkal erősebb volt, mint ma, a Kis-Dunát a mai fő árammal együtt hajózásra használták.25 Mikoviny Sámuel 1739-ben kiadott térképén26 a Nagy-Duna a fő ág, de a Kis-Duna még mindig jelentős folyó. Az első katonai felmérés 18. század végi térképén Gúta térségében a Kis-Duna nagyobb, szélesebb folyó, mint a Vág. Az északi Duna-ágon hajózás folyt a 19. sz. második feléig, a medre azonban fokozatosan eliszaposodott.27 A főág erősödéséhez és az északi ág jelentőségének csökkenéséhez az utóbbi kétszáz évben emberi beavatkozások is hozzájárultak. A Kis-Duna kiágazását, felső torkolatát Pozsony térségében többször áthelyezték, szabályozták.28 A Duna hatalmas törmelékkúpjához északon a Kis-Kárpátok belső lejtőiről lefutó patakok törmeléklejtője - földrajzi értelemben ez a Mátyusföld -, majd a Feketevíz, a Dudvág, a Vág, a Nyitra és a Zsitva törmelékkúpja támaszkodik, a törmelékkúpok között vizenyős, rossz lefolyású mocsaras területeket zárva közre. Itt is a magasabb folyóparti hátakra települtek a községek. Alsószeli (115 m) a Dudvág, Negyed (111 m) a Vág, Naszvad (114 m) és Martos (112 m) pedig a Nyitra közelében fekszenek. A magyar néprajztudomány a Kisalföldnek a Kis-Dunától a Kis-Kárpátokig és keleten a Vágig elterülő részét Mátyusföldnek, a Vágtól keletre a Garamig, illetve a Dunától északra a szlovák nyelvhatárig terjedő területet pedig Vág és Garam közének nevezi.29 A vizsgált terület kisebb egységeire korábban használatban voltak ma már feledésbe merült nevek. A történeti Pozsony megyében elterülő, a Kis-Duna és a Dudvág, valamint a Feketevíz által 21 A Feketevíz és a Dudvág Királyrév falu közelében egyesülnek, az egyesült folyószakasz mintegy 10 kilométeres út után folyik bele a Kis-Dunába; elnevezése ingadozó. Egyes térképek Feketevíznek, mások Dudvágnak nevezik. 22 Eredetileg a Pozsonynál kiszakadó egyik Duna-ág, a Csalló és a Duna közötti területet nevezték Csallóköznek, ez a 13. századra kiterjedt az egész Pozsony megyéhez tartozó részre. Györffy: i. m. 385-386. p. 23 Györffy: I. m. Magula: i. m. 36-37. p. Šmilauer, Vladimír: Vodopis starého Slovenska. Praha a Bratislava, 1932, 29-35. p. Szabadi: i. m. 80. p. 24 Lazarus térképéről lásd Plihál Katalin: Magyarország legszebb térképei 1528-1895. Budapest, 2009, 16-19. p., valamint a könyv DVD mellékletét a digitalizált térképekkel. 25 L. Zündt 1567-ben kiadott térképét M 1:750 000. Plihál: i. m. 28-31. p. 26 Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtára (a továbbiakban HT Térképtár), jelzete B IX a 537. 27 Földes Gyula: Felső-Csallóköz árvédekezésének története. In Két könyv a csallóközi árvédekezés történetéről. Pozsony, 1999, 40-41. p. 28 Magula: i. m. 38-39. p. 29 Liszka József: A Kisalföld. Kísérlet egy földrajzi fogalom néprajzi szempontú meghatározására. In Liszka József: Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzából. Budapest, 1992, 9-17. p. Újabban: Liszka József: Populáris kultúra. Magyarok Szlovákiában VI. kötet. Somorja, 2010, 107-111. p., 174. p., 208. p. A szlovák néprajztudomány a Dunától északra a Kis-Dunáig terjedő területet, valamint kelet felé az egykori Komárom és Esztergom megyék ma Szlovákiához tartozó részét egészen a Garamig Podunajsko-nak nevezi. Beňušková, Zuzana (szerk.): Tradičná kultúra regiónov Slovenska. Prehľad charakteristických znakov. Bratislava, 1998. 13
