Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Aklok, szállások, tanyák
jelentősége és területe. A rétek többségét a század végére Alsóhatárban is feltörték. A legelők is összébb szorultak ugyan, de az alsóhatári részen még jelentős legelők szolgálták a félszilaj állattartást. Az alsóhatári, vagy ahogyan ekkor az egész határrészt nevezték, versendi hídon áthaladóktól Alsószeli község vámot szedett. Az írásos adatok szerint 1892-ben kapott vámszedési jogot a község. A híd melletti vámházat évente árverésen adták bérbe a vámszedési joggal együtt. Az idősebb gútaiak még ma is csak Szelicsárdának nevezik Alsóhatárt. A Szelicsárdá megjelölés arról tanúskodik, hogy a híd közelében csárda, kocsma működött, amely a szélesebb vidéken is ismert volt. 1905-ben a csárdát a község megveszi azzal a nem titkolt céllal, hogy azt megszüntesse. A vámházhoz hozzáépítenek egy helyiséget, a régi csárdából a söntést kiveszik és áthelyezik az új helyiségbe. A régi csárda épületét aztán a község eladta árverésen. Ezután az italmérést is a község tartja fenn a vámházban.433 Az alsóhatári részen is terjeszkedő, egyre intenzívebbé váló földművelés, az ezzel kapcsolatos munka mennyiségének megnövekedése szükségessé tette, hogy többet tartózkodjanak a gazdák ezen a területen. Elsősorban gabonát és kukoricát vetettek az alsóhatári földekbe. Ezeket gyakrabban fenyegette az árvíz, mint a felső határban fekvőket. Ha a tavaszi áradás tönkretette a termést, másodveteményként kölest, muhart vagy csalamádét vetettek a földekbe. A megtermett gabonát helyben csépelték el, és elvitték Alsószelibe, mert itt nem volt épület, ahol tárolhatták volna. A 20. század elején elérték a területet a nagy ármentesítő munkálatok. Lecsapolásra került a Farkasd irányában elterülő, nagy Bufa nevű mocsár is, amely munkálatot egy 1905-ben kelt jegyzőkönyvi bejegyzés szerint „alsóhatár szempontjából hasznosnak tartják” az alsószeli képviselők.434 A naponta történő kijárás a faluból nagyon megnehezítette volna a munkát. A nagy távolság, a rossz utak, a gyakori árvizek miatt szükségessé vált, hogy szálláshelyeket rendezzenek be maguknak a gazdák, ahol néhány napot eltölthetnek, munka után elalhatnak, az igásállatokat beköthetik. Tavasszal az első munkák alkalmával jöttek ki Alsóhatárba a férfiak, esetleg még a fölnőtt gyerekek. Hét elején érkeztek, és általában csak a munkák végeztével, de legkésőbb a hétvégén mentek haza. Az asszonyok közben otthon vitték a háztartást, gondozták a baromfit, fejték a teheneket. Április végén kihozták a csordára szánt állatokat is Alsóhatárba. A néhány napos itt-tartózkodás céljára szolgáltak az istállók. Az alsóhatáriak és a környékbeli falvak idősebb lakói ma is így nevezik azokat a kezdetleges épületeket, amelyek közül néhány egészen a második világháború végéig fennmaradt. Az adatközlők visszaemlékezései szerint vesszőből font és sárral tapasztott falú, náddal fedett, padlástalan épületek voltak. Méretük 6x6 m-től 6x10 m-ig változott, mellettük néha kocsiszínt is építettek. Az istálló hosszabbik oldalának közepén volt a bejárat, tőle jobbra és balra, a rövidebb oldalak mentén voltak a jászlak, ahova a magukkal hozott állatokat a gazdák bekötötték. A bejárattal szembeni falnál volt a fekhely. Ez néha csak a földre lerakott szalmazsák, de volt négylábú, kákából font ágy, vagy deszkából készült prices is. Előfordult, hogy a fekhely a gerendához volt erősítve, ahova létrán mentek fel aludni. Az istálló berendezéséhez tartozott még a négylábú kisszék és néhány polc a falon, amely tulajdonképpen 433 Štátny okresný archív Šaľa, fond Notársky úrad Dolné Saliby (a továbbiakban Vágsellyei Járási Levéltár, fond NÚ), 1. doboz. Képviselő-testületi közgyűlések jegyzőkönyve az 1906-1909 évekre. 2. doboz. Képviselő-testületi közgyűlések jegyzőkönyve az 1904-1906. évekről. 434 Uo. 110
