Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
„Volt akkor is (az ötvenes években) egy-egy „Gye tá /gyes?" (csúfolódás), mert a magyarok így hívták (az áttelepülteket), mert ők nem mondták, hogy „Kam ides?", még az ókori „Gye tá igyes?", „Gye tam igyes?” valójában. Ők még azt a régi, amit beszélnek Árvában nálunk is, vagy Túróc környékén..., azt a régi izét beszélik. Most már ők is megtanulták, otthon a házi nyelv az még folyik... Még így ha beszél is valahol szlovákul, ha komlósi, akkor azt meg lehet érteni, hogy az nem idevaló szlovák, pedig az iskolában már normálisan ezt a nyelvet tanulják." (K. Gy.) Mind a tótkomlósiak, mind a szeli magyarok jól érzékelik a két csoport gondolkodásának, mentalitásának különbségeit. Némely összehasonlításban a szeli magyarok inkább a felföldi szlovákokhoz állnak közelebb, mint az alföldi szlovákokhoz. Idős tótkomlósi származású adatközlőnk házasemberként érkezett Felsőszelibe, ő fontosnak tartja megfogalmazni a helyi és az áttelepült szlovákok közötti különbséget: „Egész más az itteni szlovákok temperamentuma, mint a miénk." (Z. M.) „Egész más volt a mentalitásuk, mint ezeknek a fontieknek... Ezek a fölső részi, felföldi, vagyis mi hornyákoknak, hegyieknek mondjuk, azok összetartóbbak voltak, összetartóbbak és egymást jobban segítették. Például voltak anyák, akik eljöttek, vagyis család, gyerekek, és voltak, akik eljöttek, idős szülők, a gyerekeikkel, akik aztán azokat a kisgyerekeket gondozták. Például ez az áttelepülteknél, a komlósiaknál nem lehetett. Azok, tudja fene, valahogy úgy egymást is ették. Valamelyiknek keményebb kalapja volt, az már kivált a többi közül. Az a bizonyos, úgynevezett magyar gőg, őbennük is bennük volt.” (K. Gy.) A szlovák betelepülőkkel kapcsolatosan megjelenik a narratív igazságtétel és a viszonosság motívuma: nekik sem jobb, hogy ideköltöztek, ők is valamiképpen vesztesei a nagy népességcserének. Az elbeszélésekben megjelenik az „átverés” momentuma, a tótkomlósi szlovákok is áldozatai a hatalom játszmáinak: „Az áttelepült szlovákokat is átverték az ide való szlovákok, mer abban az időben Pozsonyban, én nagyon jól ismertem, zsidó ügyvéd volt, Okáli Dániel, és volt egy Holčik Jeromos nevű evangélikus pap, és Magyarországról volt itt Márkus József, az most a Matica Slovenskának itt az elnöke...Ezek hárman csinálták a propagandát azzal, hogy má akkor mikor itt deportálás lett, a németeket már kiszórták Szudétavidékről, ahova minket vittek, és ott hát én a németektől tudom, mert ott voltak ezek a vegyes házasok meg antifasiszták. Ezeket a szudétanémet házakat, tehát ott lefényképezték azokat a gazdaságokat, mindent, bútort, ezekkel a filmekkel elmentek Magyarországra, ott Komlós környékén, a szlovák vidéken, Békéscsaba meg mittudomén, ott csinálták a propagandát, hogy ez lesz nektek jó. Közbe aztán voltak szlovákok, akik átjöttek ide, elmentek, körülnéztek, hát itt ilyesmi nincs. Ott a Szudétavidéken a csehek meg kiröhögték őket a faluból. Aztán rájöttek az ottani szlovákok is, hogy nem éppen úgy lesz, ahogy bemeséztek. Kezdtek vissza forogni, de már nem lehetett. Mert az itteni kormány pedig annyi magyart már kitelepítőlapra tett, amennyit onnét vártak. Úgyhogy azoknak akkor onnét már muszáj volt eljönni. De addig önként jelentkeztek, minden egyes áttelepült önként jelentkezett." (K. Gy.) Bár a két ország többségi magyar környezete radikálisan eltérő asszimilációs kihívást és lojalitáskényszert jelentett az áttelepülők és a maradók számára, az nyilvánvaló volt, hogy az áttelepültek új hazájukban is magyar többségi környezetbe kerültek. Ez ha nem is gátolta társadalmi emancipációjukat és szlovák öndefiníciós lehetőségeiket, mindazonáltal 153
