Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
A szlovákiai magyarokat érintő 1945-1949. évi kényszertelepítésekről rögzített viszszaemlékezések azt jelzik, hogy a közösség történelmi emlékezetében a csehországi deportálások jelentik a legnehezebben feldolgozható sérelmet. Ennek oka elsősorban abban jelölhető meg, hogy az egész korszak egyik legsúlyosabb kisebbségi aggodalmát a szülőföldről, a családi otthonokból való elűzés, kényszertelepítés és az azzal együtt járó teljes vagyonvesztés jelentette. A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményben kikötött vagyoni paritás alapelvének folyamatos megsértése, az úgynevezett csehszlovákiai magyar háborús bűnösök minden szempontból indokolatlan tömegessé tétele és az egyezményben meghatározott kvótán felüli besorolása a kitelepítendők közé azt eredményezte, hogy Magyarországnak nem maradt más eszköze a jogvédelemre, mint az, hogy 1947 áprilisáig nem járult hozzá a lakosságcsere beindításához. Erre végül a csehszlovák hivatalok által 1946. november 19-től 1947 februárjáig katonai-karhatalmi erő igénybevételével lebonyolított tömeges méretű csehországi deportálások kényszerítették a magyar kormányt. A köztársasági elnök 1945. évi 88. számú rendeleté alapján összesen 44 129 személyt - mégpedig egész családokat, öregekkel, gyermekekkel együtt - szállítottak embertelen körülmények között Csehországba. A csehországi deportálások kíméletlensége és embertelensége mély nyomokat hagyott a szlovákiai magyarság tudatában. Különösen a rendőrség és katonaság által körbekerített magyar falvak, a jéghideg vagonok, a csehországi vasútállomások rabszolgavásárra, török hódoltságra emlékeztető jelenetei-képei maradtak meg a kortársak emlékezetében, amint azt kötetünk visszaemlékezései is mutatják. A kényszermunka-akciók kegyetlenségét Mindszenty József esztergomi bíboros és a szlovákiai katolikus egyház vezetői, a püspökök és a püspöki kar is élesen bírálta. A közreadott dokumentumok közt olvasható, hogy Jantausch püspök 1947 februárjában valamennyi szlovák püspök megbízásából a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségéhez, Beneš köztársasági elnökhöz és Jan Masaryk külügyminiszterhez intézett memorandumában egyebek közt leszögezte: „Amikor házaikból a zsidókat vitték el, akkor is elhatároltunk magunkat ezektől a cselekedetektől mint az emberiességgel és a keresztényi szeretettel ellenkező dolgoktól. Ma ugyanezt tesszük, mert a mostani eljárás módozatai igen hasonlítanak azokra, amelyeket a múltban is kifogásoltunk.”8 A belső telepítések során a dél-szlovákiai körzetekbe betelepített 5900 szlovákiai családnak, a lakosságcsere során ugyanoda betelepült 9200 magyarországi szlovák gazdasági egységnek, összességében mintegy 65 ezer szlovák nemzetiségű személynek a Csehországba deportált, Magyarországra kitelepített vagy elmenekült mintegy 110-130 ezer szlovákiai magyar házába, földjére való betelepítése alapvetően megváltoztatta a dél-szlovákiai városok, falvak etnikai arculatát. S ehhez járult hozzá a dél-szlovákiai régióknak a mintegy háromszázezer reszlovakizált nyelvi, nemzetiségi átnevelését, egynyelvűsítését célzó politika. Ebbe a folyamatba tartozott a települések nevének megváltoztatása, a családnevek elszlovákosítása, a korábbi kétnyelvű gyakorlat szigorú tiltása, a magyar nyelvnek az iskolai nevelésből és az egyházi életből való kitiltása, a magyar kisebbségi közösség tilalmakkal való megbénítása, a magyar nyelvűség és a magyar nyelvű kultúra minden nyilvános formájának büntetése. 8 Š utaj 1993:105-106. 103
