Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
L. Juhász Ilona: A halállal, halottakkal kapcsolatos hiedelmek és temetkezési szokások
A Nagytárkányhoz tartozó Kolónián elhunyt személyeket egy kivételtől eltekintve a nagytárkányi temetőben helyezték örök nyugalomra. Egyedül akkor temették a szomszédos Bély község temetőjébe, amikor az elhunyt még életében meghagyta, hogy ott kíván nyugodni. A temetés megkezdése előtt a harangozó ún. gyú'lőt, azaz gyülekezőt harangozik. Amíg otthonról temettek, a szertartás megkezdéséig nyitva volt a koporsó, a hozzátartozók mellette álltak, s aki utolsó búcsút akart venni az elhunyttól, az itt megtehette. Mielőtt lezárták volna a koporsót, a hozzátartozók általában zokogni kezdtek, s még utoljára megérintették halottjukat. A római és görög katolikusok körében a közelmúltban még élt az a szokás, hogy a halotti leplet az elhunyt arcánál kereszt formában bevágták. Ennek a szokásnak az okát már nem ismerik a legidősebb adatközlőim sem. A temetés az udvarról történt, a halottat az utcakapuval szemben helyezték el. A hozzátartozók és a közeli rokonság körülállta a koporsót. Nagytárkányban nem volt szokás székeken körbeülni a halottat. A gyászszertartás után a koporsót rúdon vitték ki az udvarból, majd kocsira tették. Mivel a temető eléggé messze van a falutól, általában lovas kocsin vitték a koporsót a temető bejáratáig, majd onnan ismét rúdra tették, s úgy vitték a kiásott sírgödörhöz. A községnek hosszabb ideig volt egy halottszállító kocsija is, amely már tönkrement, így a temetkezési vállalat kocsiján szállították ki az elhunytat, s szállítják ma is, ha a régi temetőbe temetik el. Akit az új temetőbe temetnek, annak koporsóját a ravatalozóból a sírig szintén a temetkezési vállalat emberei viszik. Ha az elhunyt tagja volt a Rózsafüzér Társulatnak, vagy pedig bokoranya volt, akkor annak koporsóját az udvarból a társulat tagjai hozták ki, s a temető kapujától is ők vitték a sírig. Ez ugyanígy történt, amikor a római katolikus templomból temettek, s ma is így van azzal a különbséggel, hogy a bokoranyát a Rózsafüzér Társulat tagjai a ravatalozóból - mivel csak kis távolságot kellett megtenniük - az új temetőben már egészen a sírig vitték. Amikor elindult a temetési menet az udvarból, megkondultak a templomok harangjai, először azé a felekezeté, amelyhez az elhunyt tartozott. Ha a templom közelében volt temetés, akkor a harangozó figyelte, mikor jönnek ki, s ha messzebbre esett a színhely, akkor valaki vagy gyalog, de legtöbbször kerékpáron ment szólni a harangozónak, hogy meghúzhatja a harangot. Ma már mobiltelefon segítségével könnyen megoldható a harangozó értesítése. A temetésre a közelebbi, de gyakran a távolabbi rokonok is koszorút hoznak, amelynek szalagján pontosan fel van tüntetve annak a személynek vagy családnak a neve, aki készíttette. Elterjedt a nagyobb virágcsokrok készítése is, néha ezekre is felirat és szalag is kerül. Elsősorban az utóbbi egy-két évtizedben terjedt el az a szokás, hogy a résztvevők is hoznak magukkal virágot a temetésre. Ezt vagy a virágüzletben vásárolják, vagy pedig - ha éppen nyílik valamilyen virág a kertjükben - otthonról hozzák. A helybeli temetkezési vállalkozó boltjában különféle nagyságú és típusú műkoszorúk kaphatók, így a nagytárkányiak általában itt vásárolják meg. A legközelebbi hozzátartozók élő virágból és fenyőgallyból készített koszorút rendelnek. Ezt a koporsó tetejére erősítik, s azzal együtt a sírgödörbe kerül. 437
