Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

L. Juhász Ilona: A halállal, halottakkal kapcsolatos hiedelmek és temetkezési szokások

Abban az esetben, ha a hozzátartozó a kórházban (pl. Kassán) hunyt el, akkor általában koporsót is ott vesznek. A gyerekek koporsója a 20. század folyamán fehér színű volt, a kiházasítatlan fiataloké általában szintén ilyen, vagy pedig világosabb színű. A fiatalasszonyok és férjek esetében is világosabb koporsót választottak. Az idősebb elhunytak koporsója sötét színű volt. Ez a tendencia részben máig is tart, de gyakran befolyásolja a választást a koporsók ára vagy pedig az adott választék is. Adatközlőim nem emlékeznek arra, hogy a községben valaki foglalkozott volna a század első felében koporsókészítéssel.

A kórházban elhunytat általában ott öltöztetik fel (ezért külön fizetni kell), de arra is volt példa, hogy meztelenül hozták haza, s itthon a hozzátartozók adták rá a ruhákat. Mivel a holttest merevsége miatt ez sokszor nehézségbe ütközik, ilyenkor az egyes ruhadarabokat felhasitják s úgy adják rá. A kislányokat fehér ruhában temetik, s ha már volt elsőáldozó, akkor az áldozási ruhájában. A kiházasítatlan lányokat is fehér ruhában temették, ez általában most is jellemző, a fiúkat pedig az ünnepi ruhájukban, az utóbbi évtizedekben már öltönyben. A felnőtt és idős férfiakra szintén az ünneplőruhájukat adták, ma rájuk is öltöny kerül, s ha az illető hordott kalapot, azt is mellé teszik. Cipőt vagy papucsot nem húztak az elhunyt lábára, ez ma is így van. Az idősebb vagy pedig beteg asszonyok előre elkészítik a halotti ruhájukat, amelyet megmutatnak valamelyik hozzátartozónak, hogy az tudja, hol keresse, ha szükség lesz rá. Az egyik idős aszszonyt saját kérésére az általános fekete ruha helyett fehérben temették el: „Régen feketében jártak az idősek, meg az asszonyok is. Nagyapámnak azt mondta a testvére, hogy én olyan sokat jártam feketében, őtet fehérben temessék el. Elkészítette a fehér ruhát meg a fehér kendőt is magának. " (69 éves, római katolikus nő)

A halál beálltát követően (ha a hozzátartozó kórházban vagy tragikus körülmények között hunyt el, akkor a halálhír tudomásulvétele után) minden ablakot bezártak, a tükröt letakarták, újabban az adatközlők zöme a televíziót is, vagyis minden olyan tárgyat, amiben visszatükröződhetett a halott képe. Ugyancsak meg kellett állítani az órát is. Ha a halott szeme nyitva maradt, akkor pénzdarabot helyeztek rá. Ezeket a műveleteket javarészt ma is elvégzik, annak ellenére, hogy az elhunytat már nem otthon ravatalozzák fel.

A halál hírét harangszó adta az emberek tudtára, ilyenkor mindenki igyekezett minél előbb megtudni, hogy ki az elhunyt. Ezért is számított és számít az egyik legsürgősebb teendőnek a harangozok értesítése. Ha halott volt községben, minden felekezet harangja szólt, s mindig annak a felekezetnek a harangja szólalt meg először, amelyhez az elhunyt is tartozott. Ez ma is így van. Ha valakinek polgári temetése volt, akkor nem harangoztak. A Jehova Tanúi Egyházhoz tartozó elhunytnak sem harangoznak, mivel ők nem kérik. Néhány évtizede a helyi hangszórón is kihirdetik, hogy mikor lesz az elhunyt temetése, így mindenki pontos információt kaphat anélkül is, hogy kérdezősködnie kellene. Amíg halott van a faluban, a többi hirdetés előtt és utána is csupán gyászzene szól a hangszóróban. A halál hírüladását nagyban meggyorsította a vezetékes, majd a mobiltelefonok elterjedése is. A községben ritkaságnak számít a halotti értesítők küldése.

434