Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Sz. Tóth Judit: Jeles napi szokások és hiedelmek
Néhány gazdacsaládhoz Ungvár környékéről jöttek részes aratók, a falubeliek szerint „tótok”. Általában éveken át ugyanazok jártak, így sajátos viszony alakult ki köztük és a család közt. Az egyik gazdához például mindig négyen jöttek. Az istálló fölött, az ólpadon voltak elszállásolva. Élelmet kaptak, a gazdasszony rendszeresen főzött számukra is. Mikor esett az eső, a két asszony kézimunkázott, gyöngyhfmzést varrtak. Aratási koszorút is fontak, szalmából, kalászokból csinálták. Kerek alapja volt, tetején két, hajlított ív, koronaszerűen. A talpról négy csüngő lógott összecsokrozott kalászokból. Szalagra, élővirágra nem emlékeznek rajta. Mikor vége volt az aratásnak, „a tótok” behozták a gazdának, aki megköszönte, adott szalonnát, pálinkát a hazafelé útra. Végül ünnepi vacsora volt, húsleves főtt hússal, töltött káposzta, húzott rétes és bélesek. Az aratási koszorút a vinkelybe (L alakú ház derékszögében kiszélesedő tornáca) akasztották fel. Ősz. Az őszi betakarítási munkák után kezdődtek a bálok, mulatságok, a szórakozásszámba menő társas munkák. Tárkányban a sík vidéken nem folytattak szőlőművelést. Nem lett hagyománya a szüreti felvonulásnak, de szüreti bált azért rendeztek szőlőfürtökkel feldíszített teremben, csőszfiúkkal, csőszlányokkal, bíróval. „De nem arra, hogy itt szőlő volt, vagy szüret volt, csak hogy bál. Felvonulás nem volt, csak kezdődött a bál, a terem fel volt díszítve szőlővel. Aki lopott belőle és megfogtuk, annak fizetni kelletett. " Fosztó. A legkedveltebb közös munkaalkalom a tollfosztó volt. Elsősorban libatolut fosztottak, ritkábban kacsatollat. Különösen sokszor hívtak fosztót oda, ahol több lány volt, hiszen készíteni kellett a stafírungot. Ezért tartották a libákat. Valaha ismert volt a hiedelem, hogy ha a beteg ágyában egyetlen tyúktoll is van, nem tud meghalni (Lázár 1913, 78). Rendszerint lányokat hívtak fosztani, akik a közelben laktak. Szombat esténként volt a fosztó, s olyankor a legények is odataláltak. Megesett, hogy madarat fogtak, s azt dugták be a tolu közé. Lányfosztó és asszonyfosztó is volt a faluban. A lányfosztóba már 13-14 évest is meghívtak a nagyobb lányok közé. S nemcsak lányos házakhoz mentek fosztani. Egyszer egy Amerikába kimenni készülő legény is rendezett lányfosztót, ő hívta meg az ismerős lányokat, az ő számára tépték a tollat. A háziak ritkán kínáltak kőttest a résztvevőknek, jobban csak főtt szemes kukoricát ettek, „tengerilevest", azaz a kukoricát a levében, cukorral. Tengerihántás. A letört tengeri levelét otthon a csűrben hántották. Az egészséges, szép csöveket félretették vetni való kukoricának. Ezeken néhány levelet meghagytak, amivel füzérekbe fonták és felakasztották. Beleültek a suskóba, a lehántott levelek közé, úgy dolgoztak, tréfálkoztak. Jó alkalom volt a társas szórakozásra, dalolásra. Hasonló alkalomként emlegetik a nők a lekvárfőzést is. Fonó. A ma élő legidősebbek még megtanultak fonni, de ez már inkább családi, szomszédsági körben zajlott. A fonót nem sorolják a fiatalság társas szórakozásaihoz, sőt említenek szabolcsi példákat, ahol „igazi fonóházban” vettek részt, legényekkel, párválasztó játékokkal, tánccal. 416
