Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Szilágyi Miklós: Összefüggések és kölcsönhatások: halászat - sporthorgászat - orvhalászat

tatáskor, mérget sem kell szórni a vízbe, a halak elbódulnak/megmérgeződnek, és könnyen megfoghatóak. Hetven év fölötti informátorom gyermekkorára emlékezett: „Még akkor a temetőnél a vízbe' áztatták a kendert, és bódult a hal a kendédétől, mi jártunk szedni a halat kifele a bátyámmal: az emelőszákot megcsináltuk kis húzóhálónak, csak alámentettük. ”13

Szintén elítélő vélemény övezi a mérgezéshez hasonló hatású, ám jellegzetesen „modern” kori módszer, a robbantás máig elő-előforduló alkalmazását. Informátorom felidézte azt a személyes élményét, amikor egy kora hajnali horgászása közben vezető beosztásban levő egyéneket látott az élő Tiszán, a határhoz közel, ekrazittal (kőbányában használt robbanóanyaggal) robbantani. Amikor felfedezték, hogy valaki szemtanúja volt szigorúan tilos, büntetendő tevékenységüknek, a lebukástól tartva a felfordult halakat a vízben és felszerelésüket a parton hátrahagyva eltűntek. Őt azonban nem lehet megtéveszteni - fűzte hozzá -, nem csupán az előtte elhaladó ladik és a kisvártatva bekövetkező robbanás közötti összefüggést tudja tévedhetetlenül értelmezni, hanem a kifogott halról is megállapítja első látásra, hogy robbantással fogták: „Itt összenyomás van két ó 'dalt, a közepin, a gerincébe, úgy be van hajolva a gerince mind a két ó 'dalra, a hús össze van nyomva neki, és puha is. Mondtam is neki: barátom, ez robbantva van! Hát honnan tudja, J. bácsi? Tudod mit, én mán ilyennel tanálkoztam, nem ez az első..." Azért találkozhatott, mert nemcsak ipari avagy katonai robbanószerrel, hanem üvegpalackba zárt oltatlan mésszel és karbiddal is robbantgattak - ahogy más vidékeken (Vö.: Szilágyi 1989, 43-44.), Nagytárkány környékén is -: „üvegbe betették a karbitot, és akkor öntöttek rá vizet, bedugni. De ezt gyorsan kellett csinálni, mert rögtön fejlődött benne a gáz, és az csinálta a robbanást. Bedobták az üveget a vízbe, hogy az leszállt. Ez nagyon csúnya munka, mert ott minden hal feljön! ”

A robbantás tényleges jelentőségéről, gyakoriságáról persze, lévén elítélt módszer, lehetetlen pontos információkat szerezni: minden nyilatkozó arról beszél, hogy „mások” alkalmazzák. Jellemző ebből a szempontból, hogy a nagytárkányiak szerint különösen a Latorcán volt gyakori a robbantás, D. Varga László viszont, aki az ottani halászatot alaposan tanulmányozta, úgy tapasztalta, hogy inkább csak hallottak róla adatközlői, „nem tudtak megnevezni olyan személyeket, akik próbálkoztak" vele - vagyis közel és távol nagy-nagy titok övezi a módszert (D. Varga 1984, 67. - L. még: D. Varga 2004, 39-41.).

13 Gunda Béla, bár az adatok inkább arról szólnak, hogy a halfogók igyekeztek kihasználni a kenderáztatás teremtette lehetőséget, határozottan fogalmazott a szórványadatok jelentőségéről: „a kenderrel való halmérgezést réginek - és legalábbis Dél-Európában - eléggé általánosnak tartom" (Gunda 1966, 103-104.).

356